Századok – 1967
Tanulmányok - Iszlamov; T. M.: Az 1917. évi osztrák–magyar kiegyezés megkötése 3
4 T. M. ISZLAMOV Az új törvény jóváhagyta az Ausztria és Magyarország közötti szabad, vámmentes kereskedelem fenntartását, azzal a feltétellel, hogy az előbbi hasonló tarifát fogad el és tiszteletben tartja a kölcsönösség elvét. A kormány felhatalmazta Wekerle miniszterelnököt, hogy kérje ki a király előzetes jóváhagyását a vámtarifáról szóló törvény parlament elé terjesztéséhez. A Pénzügyminisztérium iratai alapján megállapítható, hogy még a gazdasági kiegyezési tárgyalások megindulása előtt határozat született arra, hogy a vámszövetséget szerződéssel helyettesítik, és megváltoztatják egyes, a cukor-, szesz-, bor- és fütőanyagvámokra vonatkozó cikkelyeit. Nagyon valószínű, hogy e határozat elfogadására hatással voltak azok a magukat makacsul tartó híresztelések, hogy „Ausztria gyökeres változásokra törekszik a két országot összefűző kapcsolatokban".3 Az osztrák minisztertanács,egyik ismert tisztviselőjének tanúsága szerint a Hohenlohe-kormány nemcsak az önálló magyar vámtarifa létrehozása elleni tiltakozásul adta be lemondását, hanem azért is, hogy „megszilárdítsa a korona pozícióit" Magyarországgal szemben, és megmutassa, hogy sem a korona, még kevésbé Ausztria nem hajlandók harc nélkül feladni állásaikat. Ugyanennek a tisztviselőnek a véleménye szerint az uj osztrák (Beck-) kormány „a Lajtán túl (vagyis Magyarországon— T. I.) sokkal kedvezőbb talajra talált" a kiegyezés megkötéséről folyó tárgyalásokra.4 Max Wladimir Beck báró és az osztrák-magyar kiegyezés Midőn 1906 tavaszán a Hohenlohe herceg vezette osztrák kormány megbul ott, mint ismeretes, Ausztriában újabb kormányválság alakult ki. Ebben nem volt semmi különös, hiszen Ausztriában már régen hozzászoktak a miniszterek és a kormányok gyakori cseréjéhez. A válság megoldásának a módja azonban nem volt ezúttal egészen a megszokott, az új kormány megalakítását ezúttal nem valamely vezető politikusra vagy egy jóhangzású történelmi név hordozójára bízták, hanem a csak nagyon kevesek számára ismert földművelésügyi minisztériumi osztályvezetőre, Wladimir Beckre. Becknek, aki szerény jogász és semmivel sem feltűnő, szürke egyéniség volt, még az egyik leszármazottja által írt terjedelmes monográfiában5 közölt jellemzés szerint is, nem voltak különösebb képességei és tehetsége, hacsak nem tartjuk ilyennek pedantériáját, judiciumát vagy „az emberekkel való ügyes bánásmódját". Lehetséges, hogy ez a választás váratlan volt, de korántsem volt véletlen. A Monarchia sorsának intézői az osztrák kormány fejének olyan embert kerestek, aki a legeredményesebben tudja bevégezni a magyarokkal folytatott nehéz tárgyalásokat az osztrák-magyar gazdasági kiegyezésről és megszilárdítani azt a sikert, amelyet a magyar koalíció kapitulációja révén 1906 tavaszán elértek. Wladimir Beck személyében ilyen emberre leltek. Beek miniszterelnöki kinevezésében két körülmény játszott döntő szerepet; először: nézetei a Monarchia életbevágóan fontos gazdasági és politikai kérdéseiben teljes mértékben egybeestek az osztrák burzsoázia érdekeivel, másodszor: korábban hosszú időn 3 OL. PM. 1906-2150. 4 K. Erhart: In Diensten des alten Oesterreichs. Wien. 1958. 174—175.1. 5 Allmayer-Вeck: Minister-präsident Baron Beck. Ein Staatsmann des alten Oesterreich. Wien. 1936. 94—95. 1.
