Századok – 1967
Korreferátumok - Elekes Lajos: Történeti ismeret és szocialista tudat 1216
1222 ELEKES LAJOS méltó mozzanata: az aktív részvétel, amellyel — legalább a fent jelzett felfogás szerint a görög dráma szemlélője a cselekménybe bekapcsolódhat. Néző is, de cselekvő részes is. Van-e jogosultsága ennek az egybevetésnek? Van-e valami hasonlóság a színpadi dráma cselekvő-szemlélője és az eleven dráma: a történelmi folyamat kutató-részese, formáló-szemlélője közt? Kétségtelen, hogy van. Ezt a hasonlóságot régen, sokan felfedezték és újra felfedezték. Elemzésével azért nem mentek sokra, mert többnyire téves irányból: a kutató-szemlélő (a vizsgálódó tudós) oldaláról közelítették meg és érdeklődésének részvétellel vegyes aktivitásában egyfajta akaratlan szubjektivizmus alapját, indítékát vélték fellelni. Tehát az analógiát és az erre okot adó tényt veszedelmesnek minősítették a tudományos tárgyilagosság szempontjából, s ezért az ilyenféle magatartást tudós részéről megengedhetetlennek nyilvánították. Ajánlották, hogy a tudós kutató vonja ki magát az ilyenféle, tárgyilagosságát károsan befolyásoló tényezők hatása alól. Ha ez nem lehetséges, mondjon le arról, hogy tevékenységét tudományosnak véleményezzék. Minden társadalomtudomány tárgya az ember vagy valamilyen alkotása, életnyilvánítása. Nem érthető-e, nem természetes-e, hogy az ember önnönmagát és tevékenységét különös figyelemmel vizsgálja? Hogy effajta vizsgálódásaiban a személyes indíték nagyobb és nyilvánvalóbb szerephez jusson, mint másféle, más tárgyra vonatkozó vizsgálataiban ? Szempont-tévesztés ebből arra következtetni, hogy az érdeklődés ilyen irányulása szükségképpen eredményez valamiféle szubjektivizmust. A tárgyilagosság: tudományos módszer, ellenőrzésre alkalmas valóság-kritériumok kérdése. Az érdeklődés alapja, irányulása más dolog. Itt röviden csak annyit: nincs az emberi — akár tudományos, akár művészi — érdeklődésnek olyan területe, amelyen az ér- , deklődés tágabb értelemben „személyi", azaz emberi-társadalmi indítéka ne volna kimutatható. S talán az sem szorul bővebb bizonyításra, hogy az érdeklődés kielégítése során az eredményesen vizsgált tudományos tárgy bizonyos értelemben „emberiesedik", emberivé — mert emberi-társadalmi tudatvilágunk elemévé — válik, ha mégoly távol esik is az emberi lét közvetlen tartományaitól, s ha megismerése, tudati birtokbavétele mégoly elvontan általános, képletszerű formulák segítségével történik is. A metodika konkrét ( követelményei a tárgy természete szerint változnak. A tárgyilagosság — mondjuk szabatosan: a valósághűség — követelménye minden tudományra kötelező. De e követelmény érvényesítésének konkrét, szakszerű formái megint csak változnak, megint csak a vizsgált tárgy természete, a tudományterület ezzel összefüggő szabályai szerint. Aligha kíván sok magyarázatot (noha valamikor s részben még napjainkban is sok, megítélésünk szerint nem egy vonatkozásban felesleges vitát váltott ki), hogy az embertárgyú tudományoknak nem csupán érdeklődési, hanem vizsgálódási módjában is érvényesül, éspedig nem szubjektivista torzítás következtében, hanem a tárgy természete szerint érvényesül az emberközpontúság. Ezzel azonban olyan pontra érkeztünk, ahol újabb érintkezést kell feltételeznünk a szükségképpen, kifejező funkciójuknál fogva emberközpontú művészetek és a tárgyuknál fogva szükségképpen emberközpontú tudományok, így általában a társadalomtudományok és kiváltképpen a minden lényeges emberi-társadalmi tevékenység gyűjtőmendencéjéül szolgáló, minden erre vonatkozó ismeret átfogó áttekintésére hivatott tudomány: a történelem közt. Ha van tudomány, amelynek rendszerezett tényeiben a küzdő ember mintegy időben-térben megsokszorozva szemlélheti önmagát, az leginkább
