Századok – 1967

Korreferátumok - Elekes Lajos: Történeti ismeret és szocialista tudat 1216

TÖRTÉNETI ISMERET ÉS SZOCIALISTA TUDAT 1223 éppen a történettudomány. Nem azért, mert így írják. Hanem mert ez a tárgya, mert ez a történelem. Szükségtelen itt fejtegetnünk, milyen hatásokat —ne kerülgessük a szót: milyen élményeket — vált ki, válthat ki a történelem aktív részeséből (bármelyikünkből !) a történelem tényeinek, összefüggéseinek, messzeható folyamatainak ismerete. A hatás élményszerűségével, ennek személyiségformáló és társadalmi tudatformáló jelentőségével fejtegetéseink más helyén amúgy is foglalkoznunk kell. Itt csak annyit kívánunk még egyszer hangsúlyozni: tárgyánál, emberközpontúságánál fogva minden társadalomtudomány és specifikusan a történelem sajátos viszonyulást, érdeklődési módot vált ki vizsgálójából és a vizsgálódás során éppen a tudományos tárgyilagosság, helyesebben a valósághűség lehető teljessége érdekében sajátos eljárásokat, megismerési és megismertetési módokat követel. E sajátos megismerési és megismertetési módok némelyikét nevezték olykor intuíciónak, máskor beleélésnek vagy átérzésnek és még sokféleképpen; az említett elnevezések mindegyikéhez egész sor elhibázott, alapjaiban téves elmélet, idealista fikció, erőltetett elmélkedés tapad, ezért egyiket sem használjuk szívesen. E fogalmak helyes és helytelen értelmezésének taglalása helyett most csupán arra hívjuk fel a figyelmet újból, a fentebb már elmondottak alapján, hogy a megismerés alaptörvényei a történettudományban sem mások, mint bármely más tudományban; emellett vannak a megismerésnek az emberközpontú társadalomtudományokra együtt, továbbá a történelemre specifikusan vonatkozó külön szabályai, amelyek csak a tudományosság imént említett általános szabályaival együtt, azoknak alárendelve és azok keretében ellenőrizve használhatók, , amelyek nélkül azonban ezek a tudományok éppen jellegüket, specifikus vonásaikat és — éppen a történelemről szólva helyes ezt kiemelni — tudatformáló szerepük, hatásfokuk nem csekély részét veszítenék el. A fentebb mondottakkal nem óhajtottuk kétségbevonni, hogy a tudományban, közelebbről a történettudományban a közlési-kifejezési formának megvannak a maga nagyon is pontosan kitapintható, körülhatárolható követelményei. Azt sem, hogy ezek némelyike — nem ugyan á követelmény, ( hanem inkább a lehetőség, legfeljebb a kívánalom szintjén — érintkezést mutat a művészetek területéről ismert, ott valóban követelménynek tekinthető formákkal. Tartalom és forma viszonylatának erre a vonatkozására a történelmi ismeretek terjedésének, történetírás és történelemtanítás hatásfokának tárgyalása során lehetne visszatérni. Azt kívántuk ezúttal érzékeltetni, hogy amennyiben van érintkezés történettudomány és művészet közt (amint nézetünk szerint is van), akkor azt nem a tudományosság területén kívül, hanem annak szorosan vett, tárgyszerűen felfogott keretei közt lehet és kell kitapintani és a szükséghez — vagyis a tárgy követelményeihez mérten, azoknak megfelelően — érvényesíteni. Ami összefoglalóan azt jelenti, hogy a történettudománynak tárgyából következően valóban van „művészi" — a művészetekkel tartalmában, tárgyában és módszerében rokonítható — eleme; ennek helyes felismerése és következetes érvényesítése azonban nem gyengíti, hanem ellenkezőleg: erősíti a történettudomány törvény tudományi jellegét, mert azt teszi lehetővé, hogy a törvényszerű folyamatot életteljesebben, tehát objektíve és szubjektíve hitelesebben, „igazan", azaz valósághűen ábrázolhassuk. Viták tárgya volt és az ma is: van-e egyáltalán haladás (értelmezhető-e úgy a fejlődés, mint emelkedő-előrehatoló tendenciájú mozgás), és ha igen, mi