Századok – 1967

Korreferátumok - Elekes Lajos: Történeti ismeret és szocialista tudat 1216

TÖRTÉNETI ISMERET ÉS SZOCIALISTA TUDAT 1221 vető, lényegi, tartalmi problémái közt keresendő, ós helyes megoldása csak ebben a keretben képzelhető. Tárgyunk szempontjából különös figyelmet érdemel a sűrítés eljárása, amely a művészetek esetében a típus-alkotás lényeges mozzanata. Nem a művészi típus-alkotás szorosan művészi (formára is kiterjedő) követelményeiről kívánunk szólni. Azt kérdezzük, vajon a tudós — nem csupán a történész ! —nem alkalmaz-e időnként, egyes tudományokban eléggé gyakran olyan eljárásokat, amelyek lényeges tartalmi jegyeikben a típus-alkotásnak a művészeteknél megfigyelhető eljárására emlékeztetnek. Megítélésünk szerint ilyen eljárásokat szükségképpen és gyakran alkalmaz minden tudomány, amely a tények konkrét leírását is feladatának tekinti, nem éri be a tények elemzéséből levont absztrakt eredmény (képletszerű vagy bárminő más elvont formában történő) közlésével. Természetesen az ilyenféle párhuzamokat, bármenynyire tetszetősek sőt megnyugtatók, túlságba vinni nem szabad: a hasonló, esetleg azonos vonások mellett nagy gondot kell fordítani az eltérések alapos mérlegelésére is. Előbbi analógiánkhoz visszatérve, ki kell emelnünk, hogy a művészt a típus-alkotás tevékenységében a valóság csupán a legtágabb értelemben korlátozza: nem állíthat olyat, ami valaminő összefüggésben — akár képzelete sugártörésében —nem lehet igaz. A tudóst ezzel szemben szorosan kötik a tények, éspedig a legszűkebb, a legszorosabb értelemben. A történész nem állíthat olyat, amit adatai —a források —nem bizonyítanak ténybelileg is. Ha adatai hézagosak, áthidalásukat megkísérelheti feltevések, hipotézisek útján, de csak meglevő adatainak szigorú pillérei közt, az ezek által igazolt irányban és ezek által nagy valószínűséggel kijelölt módon. És akkor is köteles közölni, hogy amit most mond, az csak feltevés, nem teljes értékű tudományos megállapítás. A típus-alkotásban vagy az ehhez hasonló műveleteknél tehát sok a hasonlóság, esetleg azonosság a tudós és a művész munkája közt, de azzal az igen lényeges, el nem hanyagolható különbséggel, hogy a művészt a valóság csak a legtágabb értelmezésben köti, a tudóst ellenben a legszorosabb, legtényszerűbb, legaprólékosabb adatszerű valósághűségre kötelezi. Mindamellett úgy véljük, nem volt helytelen felhívni a figyelmet a tudományos és a művészi eljárás, valóság-ábrázolás egyes -— lényeges eltéréseik ellenére is sok hasonlóságot, részben azonosságot mutató — párhuzamaira. Már csak azért sem, mert nézetünk szerint részben itt kereshető a történettudomány művészi vonásairól, művészettel rokon sajátosságairól kialakult, napjainkban újból erősen hangoztatott vélemények valóságtartalommal bíró (tehát nem valamely szándékolt félremagyarázásból vagy kellő meggondolás híján keletkezett félreértésből eredő) reális magva. Van azonban egy olyan, mélyebben fekvő összefüggés, amelyre még az előbbieknél is nagyobb figyelmet kell fordítanunk, ha fontosságához illő szabatossággal igyekszünk körvonalazni a problémát: miben kereshető végül is a történettudomány művészettel érintkező, azzal rokon vagy legalábbis arra emlékeztető vonásainak gyökere. Nézetünk szerint ebben az esetben is — mint mindig, ha valamely tudomány lényeges tulajdonságairól van szó — a vizsgált tárgyból, annak természetéből, sajátosságaiból és tudományos kutatásának ezekből következő, ezekkel összefüggő specifikumaiból kell kiindulnunk. A történelmet, magát a folyamatot, gyakran hasonlították drámához. Utaltak a görög drámára, amelyben a néző bizonyos mértékig szereplője sőt szerzője is lehet annak, ami a színmű keretei közt végbemegy. A hasonlat, mint minden hasonlat, sántít. Van azonban egy igen figyelemre-