Századok – 1967

Korreferátumok - Pamlényi Ervin: A magyar történetírás fejlődése a felszabadulás óta 1191

1204 PAMLÉNYI E.: A MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁS FEJLŐDÉSE A FELSZABADULÁS ÓTA igény egy népszerű történelmi folyóiratra, amely gyorsan és hatékonyan tudna bírálatával segíteni s persze pozitív módon is közreműködnék a marxista szemlélet megszilárdításában. Van azonban a kérdésnek egy olyan oldala is, amely rajtunk múlik, s amely, nézetem szerint, egyik legnagyobb akadálya annak, hogy tudományunk szélesebb hatósugarú legyen: s ez az előadás, a stílus kérdése, amely megint műfaji problémákkal is összefüggésben van. Bármennyire fájdalmas is, tudomásul kell vennünk, hogy tudományos szempontból kiemelkedő monográfiáink egy része szűk hatókörrel rendelkezik: hiányzik még történetirodalmunk mai műfajainak sorából az a széles sodrású, magával ragadó lendületű, egyéni stílusú, klasszikus értelemben vett elbeszélő történet, amely egy-egy korszakról, egy-egy kimagasló történeti személyiségről hiteles és emlékezetes képet tud nyújtani, olyat, amilyet például a nagy szovjet történetíró, Jevgenij Tarlé nyújtott Napoleonról. És úgy gondolom, ezen a területen, történettudományunk eredményeinek közvetítése területén, még egy fontos feladat vár ránk: egy valóban népszerű magyar történet elkészítése. A kétkötetes összefoglalás, a Magyarország története, minden bizonnyal elfoglalta helyét egy széles értelmiségi réteg könyvespolcán: de a magyar történészeknek igazi nemzeti feladatuk lenne, munkásosztályunk, parasztságunk kezébe nem ötvenezer, hanem sokszázezer példányban eljuttatni a magyar nép emelkedett stílusban írt, gazdagon illusztrált, hiteles, tudományos történetét. Referátumom túl hosszúra nyúlt, noha még sok témát nem is érintettem. Befejezésül hadd utaljak még történettudományunk hivatására, néhány különlegesen fontos területen. A magyar történettudományra, amint a múltban, úgy a jövőben is, fontos feladat vár a polgári történettudománnyal folytatott vitában. A legutóbbi években azt tapasztaltuk, hogy a mai polgári történettudomány fokozott érdeklődéssel fordul a magyar történet problémái felé, így a feudális korszak, a nemzetiségi kérdés története, a Monarchia története felé és tovább is, a népi demokratikus korszak, sőt az 1956. évi ellenforradalom históriájáig. Akadnak ezek között a munkák között objektív, rokonszenvező alkotások is, sok közülük azonban —• szubjektív indítékoktól függetlenül - — vagy a régi, nálunk már túlhaladott felfogást vetíti elénk, vagy nagyon is világos politikai célokat követ. A magyar történettudomány feladata és elsősorban azé, hogy bátran belebocsátkozzék a polgári történettudománnyal folytatott polémiába, és ezekkel a nézetekkel a maga tudományos álláspontját állítsa szembe. Fontos feladatot teljesít a marxista történetírás a magyar társadalomtudományi kutatásban is. Talán nem vagyunk szerénytelenek, ha úgy látjuk, hogy társadalomtudományunk egy sor ágának marxista fejlődése szoros összefüggésben van azzal, mennyire megbízható, egzakt és tudományos képet nyújt történetírásunk a múlt gazdasági és társadalmi fejlődéséről, arról az alapról, amelyen az irodalmi vagy művészeti fejlődés, a jogi vagy politikai felépítmény nyugszik. A világ marxista tudományosságán belül végül az a hivatás vár a magyar történettudományra, hogy következetesen, a béke, a demokrácia szellemében, a proletárinternacionalizmus szellemében munkálkodjék a marxista történetírás egységéért, ezzel a szocialista országok egységéért; az a hivatás vár reá, hogy megszabadulva a dogmatizmus minden nyűgétől, a nacionalizmus minden fékjétől, korunk viszonyaira alkalmazva, bátran és szabadon alkotóan fejlessze a marxista elméletet, s a maga szerény eszközeivel is hozzájáruljon a marxizmus mai, nagy megújulásához.