Századok – 1967

Korreferátumok - R. Várkonyi Ágnes: A Történelmi Társulat megalakulásának előzményeihez 1185

A TÖRTÉNELMI TÁRSULAT MEGALAKULÁSÁNAK ELŐZMÉNYEIHEZ 1187-tották azt a történettudomány szolgálatába. Előkelő historikus találkozónál, vagy kedélyes kirándulásnál jóval többnek tekintették már az első pillanattól kezdve. Nem a kikapcsolódás, hanem a fokozott, intenzívebb munka alkalmát látták benne, nem a szakma különállását hangsúlyozták vele, hanem éppen ellenkezőleg, közösségét az ország távoli szögleteinek lakóival is. Felismerték, hogy a vándorgyűlés fóruma és tápláló forrása is a történettudománynak. Itt a közönség mintegy egyenes adásban kapja meg a történettudomány eredményeit, a történettudós pedig az országrész gondjaival, történelmi emlékeivel, levéltárainak kincseivel megrakodva, mintegy megújulva térhet vissza dolgozószobájába. A korabeli történettudomány egyik legnagyobb gondja: hozzájutni a még kiváltságos osztály birtokolta forrásanyaghoz, bejutni a nemesi, főúri levéltárakba. A reformkori vándorgyűlések ezen a téren is úttörő munkát végeztek. A soproni vándorgyűlés előkészítésére Horváth Mihályt és Henszlmann Imrét kérték fel — „minek következtében —írja Horváth 1847. március 14-i levelében — Sopron megyét be kell utaznom, s történeti nevezetességeit kifürkészve, levéltárait átvizsgálnom; azt pedig már csak azért is szívesen teszem, mivel csak most nyílik alkalom a különben féltékenyen őrzött Eszterházy levéltárat Kismartonban megtekinteni." A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűléseinek célját történettudós, Teleki József, a Hunyadiak korának szerzője fogalmazta meg tömören és a Történelmi Társulat későbbi kirándulásainak is programot adó érvénnyel. „A tudományok bő kincseit ... a hely színén tapasztalatilag merítő ... a nemzetnek nemcsak szívébe, hanem minden ereibe is átvivő, és így a szobatudósok porlepte asztalairól a társalgási életbe átültető . . ." társulat feladata a tudósok egyesítése, hogy egymást segítve, az ország különböző vidékén elszigetelve dolgozók között egyességet teremtve, a tudományosság egyetemes és a polgárosulás nemzeti fejlődését segítsék elő. Nemcsak célkitűzéseikre jellemző az egyetemes és a nemzeti gondolat egysége, hanem a meginduló munkára is. Alig néhány zaklatott esztendőre futotta a Természettudományi Társulat keretei között szervezkedő történészek idejéből. Csak néhány barázda a történelem addig műveletlen nagy határaiban, ami munkájukat jelzi. Ám ez a munka úttörő jelentőségű és egy évszázadra programot adó. Szembefordulnak Horvát István őszinte hazafiságtól hevített — de bizony tudománytalan — romanticizmusával. Itt szólaltatnak meg először jobbágy-instánciákat. A vendéglátó város története minden vándorgyűlés egyik központi programja. Nem a nemesség múltja, vagy a hadiesemények egymást váltó sorozata érdekli a történelmi szakosztály historikusait, hanem elsősorban a kézművesség, az ipar, a kereskedelem, a jobbágyok és a városlakók útja a feudalizmusban, mindent egybevéve a polgárosulás, vagy korabeli kifejezéssel élve, a mívelődés története. Elméleti törekvéseik Bajza Athenaeumával s a Kossuth körül tömörülő liberális nemességgel kapcsolták őket össze. Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a történészek első társadalmi közösségét a reformkor haladó áramlatai táplálták; antifeudális, polgárias felfogás. Â magyar múltból immáron nemcsak egy osztály, hanem az egész társadalom képét akarták a nemzetnek — a megszülető új nemzetnek — felmutatni. S e történészekben megvolt a bátorság és az erő, hogy ne az egetverő dicsőség és a hajdani nagyság romantikus ballasztjaival terheljék meg a polgári átalakulás útjára lépő magyar társadalmat. Azután olyan idők jöttek, amikor karddal írták a históriát. Ara e reformkori indítások az 50-es években is továbbélnek. 1848/49 összes sajátos-