Századok – 1967
Tanulmányok - Szekeres József: Az 1940. évi általános bányászsztrájk története 82
AZ 1940. EVI BANYASZSZTUÁJK 101 és az 1940. évi mozgalmaknál egyszerűen arról volt szó, hogy a helyzetük rosszabbodása miatt kezdeményezett bérmozgalmat a nyilaspárt látszólag támogatta és igyekezett azt a maga javára felhasználni. „Tájékoztatásul közlöm — írta a főispán Sásdra —, hogy a jelenlegi tapasztalatok szerint a szociáldemokrata és a nyilas agitációk helyileg teljesen összefolynak, a nyilasmozgalmak során ugyanazok állnak előtérben, akik a szociáldemokrata mozgalmak során is előtérben állottak, az agitációs anyag csaknem teljesen ugyanaz és számosan tartanak fenn mind a két szélsőséges központtal összeköttetést. A munkabeszüntetési mozgalmakat a nyilaspárt támogatja, a szociáldemokrata ellenzi. Az emberek viszont adhoc a szélsőségesebbikhez, így jelen esetben a nyilasokhoz csatlakoznak. "5 3 A főispán ugyan nem magyarázza meg részletesen, de nyilvánvaló volt, hogy a súlyos anyagi helyzetben élő munkások természetszerűleg a gyorsabb, radikálisabb megoldás hirdetői felé vonzódtak. A nyilasok vállalkoztak a vezető erő szerepére, pedig céljaik elérése esetén még nagyobb bajt hoztak volna nemcsak a bányászokra, hanem az egész országra, mint ahogy ez 1944-ben a gyakorlatban is bebizonyosodott. A szociáldemokraták taktikája azonban, a fegyelem és a tétlen kivárás hirdetése az adott helyzetben, amikor mindenki tetteket várt, nem lehetett alkalmas a bányamunkások meggyőzésére, még kevésbé harcaik vezetésére. A Teleki-kormány annyit felismert a nógrádi szénbányászok munkabeszüntetésének tanulságaiból, hogy nem zárkózhat el teljesen a béremelés elől, még a nagytőkések makacs tiltakozása ellenére sem, mert különben súlyos belső megrázkódtatásokkal kell számolniuk. Ezért hosszas vita után a kormány úgy határozott, miután a hivatalos létfenntartási index 1940 őszére a háború kitörése óta 14%-os emelkedést mutatott, hogy 7%-kal felemeli az ipari munkabéreket. A hivatalos megállapítások szerint ui. a munkások fizetésüknek mintegy felét költötték el élelmiszerekre, így a 7%-os emelés a háború előtti színvonal tartását biztosítja. A minisztertanács ülésén Varga iparügyi és Reményi-Schneller pénzügyminiszter között vita alakult ki e kérdésben. Varga előadta, hogy az újonnan alapított és felfokozott termelést folytató üzemek tulajdonosaiban van hajlandóság béremelésre, míg a hagyományos iparágak vezetői minden bérjavítás elől elzárkóznak. A pénzügyminiszter az utóbbi érdekképviseletek álláspontjának adott hangot, amikor a maga részéről semmiféle béremelést nem javasolt, mondván, hogy a meglevő áruhiány miatt a béremelés csupán inflációt eredményezne. A Nemzeti Bank Főtanácsa is az utóbbi álláspontra helyezkedett. Végül is azonban a 7%-os emelést fogadta el a minisztertan ács. Amikor október 7-én a kormány közhírré tette az ipari és bányamunkások részére adott 7%-os béremelést, egyszerre kitört az elégedetlenség a munkások között, akik a hosszú hetek várakozása és a felelőtlen nyilas ígérgetések nyomán most jogosan megcsalatva érezték magukat. Méltán zúgolódtak, különösen a bányászok, hiszen zömükben 2,80—3 pengős napi keresetekből tartották el magukat és családjukat. Emellett a magyar bányamunkásság helyzetét vizs-83 Uo. A levélben említett szociáldemokrata mozgalom a bányászszakszervezet által 1940 nyarán indított szervezési és béremelési agitációra vonatkozik. A Magyar Vasmunkások Lapjában (a továbbiakban MVL), a beszüntetett Bányamunkás szaklap pótlásaként indított „Bányamunkások köréből" rovatban e hónapokban szervezkedésre hívták fel a bányamunkásokat, hogy „amikorra bekövetkezik a tél, elérhessétek jogos kívánságaitok teljesítését" (MVL, 1940. aug. 16.). A felhívások azonban nem konkrét akciókat, hanem tagtoborzást és pontos tagdíjfizetést céloztak.
