Századok – 1966
Történeti irodalom - Krandžalov; Dimitr: Valaši na Moravě (Ism. Niederhauser Emil) 988
988 TÖRTÉNETI IRODALOM 1874-ben heves választási harcok után Krakkó város elnöke lett, mely tisztséget 1881-ig viselte. Nagy energiával fogott reformtervei megvalósításához. Rendet teremtett a városi adminisztrációban, új iskolákat, házakat építtetett, helyreállíttatta a műemlékeket. Sokat adott a város kulturális fejlődésére, nagy ünnepélyeket rendezett (Kraszewski jubielum), ós nagy pompával fogadta a császárt. Elnöksége idején nagy tekintélynek örvendett, megnőtt Krakkó jelentősége, a város képe szinte teljesen megváltozott. A hatalmat teljes egészében a maga kezében összpontosította, és minden felvonulást, megmozdulást ügyesen megelőzött, az ellenállást kegyetlenül letörte. Hatalmát nem egyszer a liberális demokrata elemek üldözésére, a meg-megújuló nemzeti mozgalom elfojtására használta fel. 1881-ben élete utolsó hat évére Galícia elnöke lett. Ebben а szerepkörben főként az ország gazdasági fejlesztésén fáradozott. Gazdasági programjának az ipar fejlesztése volt egyik alapeleme. Az ország gazdasági szerkezetében lényeges változásokat kívánt végrehajtani, megalapította az Országos Bankot, létrehozta az Országos Iparügyek Bizottságát, kölcsönöket bocsátott ipari célokra, támogatta a kézműipart. Továbbra is üldözte azonban a nemzeti autonómia kiszélesítését követelő titkos szervezetek résztvevőit s politikai koncepciójának egyik jele, hogy elnöksége alatt egyetlen javaslat, egyetlen politikai akció sem született Galícia és Ausztria viszonyának átalakítására. Álláspontja egyezett a nemességével, amely gazdasági elsőbbségének megerősödése és néhány nagyobb jelentőségű autonóm intézmény, valamint az állami apparátus tiszte igeinek megszerzése után nem látta célját további eredményekért küzdeni. Ezáltal is tökéletesen beépült az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodó osztályainak sorába. Zyblikiewicz politikai tevékenységének korlátai mellett is hangsúlyozni kell érdemeit: az általa kezdeményezett reformok meggyorsították Lengyelország egyik elmaradott részének gazdasági fejlődósét. KOVÁCS ISTVÁN DIMITR KRANDZALOV: valaSi na MORAVË. materiály, problémy, metody (Praha, Státní Pedagogické Nakladatelství. 1963. 218 1. Acta Universitatis Palackianae Olomoucensis. Facultas Philosophica 18. Historica V.) A MORVAORSZÁGI VLACHOK. ADATOK, PROBLÉMÁK, MÓDSZEREK A bolgár származású, román és cseh egyetemeken tanult olomouci tanszékvezető professzor már 1938-ban kiadott könyvében azt igyekezett bebizonyítani, hogy a Morvaországban a XVI. század óta szereplő vlachok nem azonosíthatók a román etnikummal, hanem sajátos társadalmi kategóriát jelentenek, pásztorkodó, s bizonyos mórtókig — egyideig — kedvezőbb jogállásban levő jobbágyi réteget. Itt ismertetett könyve voltaképpen 1938-ban előadott téziseinek megismétlése, abban a formában, hogy ismerteti és kritikailag elemzi az azóta megjelent, a kérdéssel foglalkozó, elsősorban cseh és lengyel irodalmat, s ennek az elemzésnek a során ismételten kifejti a maga eredeti álláspontját. A bevezető fejezetekben még a román etnogenezis kutatásának mai állapotára is kitér, elveti a román kontinuitás-elméletet, bebizonyítottnak látja, hogy a Balkánon a román mellett még más román nyelvek is vannak, az aromán és megreloromán stb. tehát nem tekinthető a román nyelv nyelvjárásának. A továbbiakban a Kárpátokban (pontosan Szlovákiában, Morvaországban, Lengyelországban) mutatkozó vlach telepítéssel, ill. ennek újabb irodalmával foglalkozik. A nyelvi elemzés alapján úgy látja, hogy a román etnikai elem az Ung folyótól nyugatra már nem jutott el, a vlach telepesek szókincsének román elemei (amelyek mind a pásztorkodó életforma egyes termelési szokásaira vonatkoznak) a pásztorkodó, de etnikailag már szláv elemekkel terjedtek el nyugat felé. A morvaországi vlach telepítésben véleménye szerint nagy szerepet játszott a XVI—XVII. században az a tény, hogy magyar főuraknak is sok birtokuk volt itt, s ők saját jobbágyaikat is telepítették át magyarországi, Vagyis szlovákiai birtokaikról a morvaországiakra. A morvaországi vlach település etnikailag lényegében véve szláv jellegére vonatkozó fejtegetésekkel egyet lehet érteni, ha nem is szabad olyan kategorikusan elutasítani minden román elem jelenlétét, ahogy azt a szerző teszi. Igen sajnálatosnak tartjuk viszont azt a vitamódszert, amelyet a szerző követ. Több megértés az ellenérvek iránt, legalább valamelyes szerénység saját álláspontja tekintetében többet használt volna a könyvnek. NIEDERHAUSER EMIL
