Századok – 1966
Közlemények - Tömöry Márta: Bosznia-Hercegovina annektálásának történetéből (Részletek Thallóczy Lajos naplóiból) 878
884 TÖMÖRY MÁRTA A Monarchiának Olaszországhoz fűződő viszonya is változott ebben az időben. Olaszország féltékenyen nézte a Monarchia balkáni terjeszkedését, mert az ottani olaszlakta területek (Isztria, Dalmácia) megszerzésére maga is terveket szőtt. Ezeket a problémákat feszegetik Conrad von Hötzendorfnak az uralkodóhoz intézett memorandumai. Conrad első ilyen írásaiban Olaszországgal követeli a leszámolást, mert — mint írta — Olaszországnak céljai vannak a Balkánon, s a Monarchiát meg fogja támadni, ha balkáni területeken terjeszkedni szándékozik. Később, 1907-től, a Conrad-memorandumok a Szerbia elleni „preventív" háborút sürgetik. 1908-ban végül komolyan felmerül Bosznia-Hercegovina annektálásának szükségessége, de — ahogyan azt a Monarchia akkori vezető politikusai, egyes történetírói vallják2 9 — nem azért, mert a vezető államférfiaknak, politikusoknak imperialista terjeszkedési vágyai erősödtek, hanem mert a Monarchia urai attól tartottak, hogy — mint már említettük — a nemzetiségek engednek a szomszéd területeken felnövő délszláv államok hívogatásának, s e mozgalmaik nyomán a Monarchia elvesztheti esetleg nemcsak a megszállt Bosznia-Hercegovina feletti befolyását, hanem déli országrészekről is le kell mondania. Az 1908-as évet azért is tartották kedvezőnek, mert Oroszországot katonailag gyengének ítélték, Olaszországot nem tartották követeléseivel komoly veszélynek, ugyanakkor sürgetően szólt a dologba az ifjútörökök júliusban kitört polgári forradalma. (Attól tartottak, ha az végleg győz, esetleg a két tartomány is autonómiát, önállóságot nyer, s akkor szükségtelenné válik a Monarchia ottani felügyelete.) Itt kell feltétlenül kitérnünk arra, milyen volt az okkupált tartományok élete a megszállástól az 1908-as évig eltelt 30 esztendő alatt. Az erőszakos okkupáció eleve a tartományok népeinek ellenzését váltotta ki; a kül- és belpolitikai tényezők — amikre itt nem akarunk bővebben kitérni — megnehezítették a „rendcsinálást". A tartományok megszállása sokhelyütt fegyveres ellenállásba ütközött. — A berlini szerződés nem tisztázta a tartományok jogi helyzetét, hovatartozását. Andrássy ugyan csatölt egy függeléket a szerződéshez, _mely szerint a Monarchia felügyelete mellett a szultán jogai nem ségi párt a koalícióval hatalomra kerül, s amikor a király 1908 s 1909-ben kihallgatásai során szemrehányásokat tesz Kossuth Ferencnek (miért szövetkezett annakidején a horvátokkal), azzal védekezett, hogy csak az 1868: XXX. tc.-t akarták érvényesíteni, de nem is jött létre találkozás közöttük. Kossuth viszont öccséhez, Tódorhoz írt leveleiben elismeri, hogy a horvátok s pártja között hosszantartó tárgyalások folytak. — Az annexió végrehajtását Kossuth függetlenségi pártján belül elsősorban Hock János és csoportja ellenezte. Supilóékkal ekkor ők állottak kapcsolatban — akik viszont ekkor már Szerbiával tárgyalnak. A többi horvátországi pártcsoport Ferenc Ferdinánd s Lueger mögé sorakozott fel, mert azok a Monarchián belül trialista alapon önálló állam létrehozását ígérték nekik. Ld. ehhez Katus László : A horvát kérdés története 1849 — 1918. c. kéziratos monográfiát, továbbá Kristóffy József : Magvarország^kálváriája c. könyvének 510—626. oldalát, Ferenc Ferdinánd levelét Kristóffylioz 1907. augusztus 10., 1908. március 28-ról, valamint Mirjana Gross: Die nationale Idee der kroatischen Rechtspartei und ihr Zusammenbruch (1861 bis 1895), zum Nationalitätenproblem der Donaumonarchie c. tanulmányát (megjelent Österreichische Osthefte 1964. 5. H. 373 — 388. 1.), melyben a jogpárt történetét taglalva a horvát—magyar viszony alakulásáról sok fontos vonatkozó részletet mond el a szerző. 29 Ld. ehhez pl. Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. II. köt. 176 —184. 1.; továbbá Conrad von Helzendorf: Aus meiner Dienstzeit 1906 —1918. 1 — 6. köt. Wien—Berlin. 1921 — 1925. és Bajza József : A horvát kérdés. Bpest. 1941, 529. 1. stb.
