Századok – 1966
Közlemények - Tömöry Márta: Bosznia-Hercegovina annektálásának történetéből (Részletek Thallóczy Lajos naplóiból) 878
BOSZNIA-HERCEGOVINA ANNEKTÄLÄSÄNAK TÖRTÉNETÉBŐL 883 A Monarchia a Bosznia-Hercegovina feletti uralmat — mint megszálló és rendfenntartó hatalom — az 1878-as berlini kongresszus határozata alapján kapta. A Monarchia vezető államférfiai közül többen (elsősorban Goluchöwski,2 2 Andrássy,2 3 Conrad von Hötzendorf,24 Ferenc Ferdinánd trónörökös25 s mások) a Monarchia határait délen veszélyeztetve látták a fejlődő, önállósulás útjára lépett délszláv népek, államok részéről, s ezért a megszállást a két tartomány teljes bekebelezésével szándékoztak felváltani. Csak a nemzetközileg alkalmas pillanatot várták ehhez. Bár a Monarchia országain belül akadtak olyan politikusok s államférfiak, akik nem helyeselték már az okkupációt sem, méginkább ellene voltak az annektálásnak.26 A Monarchia két állama együttesen akarja a tartományok bekebelezését — de egymással szemben is. A problémát ugyanis az okozza: melyik országhoz kerüljön jogilag Bosznia-Hercegovina? Ezért egymás rovására igyekeznek megnyerni nemcsak a két tartomány népét, hanem elsősorban a Monarchia keretein belül élő horvátokat, szerbeket. A magyar kormánynak ezért lesz mind több problémája Horvátországgal, annak ellenére, hogy 1868-ban létrejött a két ország között a kiegyezés. — Idők múltával Horvátország és Magyarország viszonya mindjobban elhidegül, megromlik. Egyrészt éppen azért, mert 1878-ban nem közvetlenül Horvátországhoz került Bosznia-Hercegovina; másrészt azért, mert az 1868-as magyar—horvát kiegyezés csak időleges, illetve színleges lehetett mindkét oldalról. Az 1868: XXX. nemzetiségi törvényt a magyarok nem hajtották végre, de idővel a benne lefektetett jogok már Horvátországnak sem voltak elegendők. Ezen túl, vagy e mellett a kiegyezéshozta megbékélés tartóssága ellen az osztrák politikusok egy csoportja is aknamunkát folytatott.2 7 A helyzetet segítette elmérgesíteni a magyar függetlenségi pártnak hatalomra kerülése (1906) után a horvátokkal szemben alkalmazott politikája, mely ellentéte volt a „fiumei rezolucióval" addig folytatott politikájának.2 8 22 Agenor Ooluchowski (1869 —1906) külügyminiszter. A koalíciós kormány idején sem a magyar, sem az osztrák delegáció nem szavaz neki bizalmat, ezért 1906 októberében lemond. 23 Idősb Andrássy Gyuláról van szó. 24 Franz Conrad von Hätzenderf 1906-tól Ferenc Ferdinánd trónörökös bizalmasaként a vezérkar főnöke. Már 1907-től az Olaszországgal s Szerbiával szembeni preventív háborút tanácsolja. 25 Ferenc Ferdinánd (1863 — 1914) I. Ferenc József testvéröccsének, Károly Lajos főhercegnek fia, aki Rudolf trónörökös halála után, 1889-től trónörökös. 26 Magyar részről az egyesült ellenzék hosszan s igen hangosan tiltakozott, de a magyar nacionalisták tábora sem lelkesedett; az osztrákoknál pedig tulajdonképpen a nagyosztrák eszme hívei — akik pedig ugyancsak imperialista álmokat szőttek — féltékenyen szisszentek fel, mert attól tartottak, hogy ha az okkupációt majd a teljes bekebelezés követi, azt Magyarország javára hajtják végre. Ld. ehhez még: Molnár Erik (szerk.): Magyarország története. II. köt. 221—222. 1. 27 Nem nézték jó szemmel a nagyosztrák eszme hívei, elsősorban a Kari Lueger által alapított s vezetett osztrák keresztényszocialista párt, továbbá Ferenc Ferdinánd trónörökös és köre, akiket a Bécsben járó különböző szláv nemzetiségi csoportok, elsősorban a horvátok mindig felkerestek. 28 A függetlenségi párt és a szerb—horvát koalíció pártjai között már előbb megtörtént a közeledés, majd 1906 októberében a Supilo által Fiumében összeverbuvált horvát és szerb képviselők megalakítják a „fiumei rezoluciót". A cél Magyarország függetlenné tételének segítése; ugyanakkor Dalmáciának Horvátországgal egyesítése és Horvátországnak a magyar királysággal egyenjogúvá tétele. A resolució bizottságot küldött ki tagjai közül, melynek a magyar függetlenségi párt küldötteivel további tárgyalásokat kellett volna fenti célok érdekében folytatni. — Közben azonban a független-
