Századok – 1966
Tanulmányok - Valiani; L.: Tárgyalások Ausztria-Magyarország és Olaszország között 1914–1915-ben 787
802 L. VALIANI útján megszerezni Ausztriától azt, ami Olaszországot ki tudta volna elégíteni.53 így hát, míg Macchio már elég becsvágyónak tartotta Salandrát ahhoz, hogy háborút indítson, csakhogy megmentse kormányát, az osztrák véleménynyilvánítások olyan irányúak voltak, hogy azoknak is elvették a kedvét a felelősségvállalástól, akiknek barátságára a Hármasszövetség még számíthatott Olaszországban.5 4 A német kormánynak nem voltak kételyei. Sonnino maga is elismerte Bülow előtt, hogy az olasz közvélemény várakozását tekintetbe véve, ha Ausztria nem tesz engedményt, „c'est la guerre". 55 A pápa ugyanilyen kijelentést tett Erzberger német katolikus képviselőnek, aki azért ment Rómába, hogy támogassa Bülow akcióját.56 A február 27-i porosz minisztertanácson ezért Bethmann Hollweg azt a határozatot fogadtatta el, hogy Ausztria-Magyarországnak, a tőle kért trentoi terület átengedéséért kárpótlásul felajánlják a sosnovicei lengyel bányamedencét, és ha ez Bécsnek nem lenne elegendő, határkiigazítást Porosz-Sziléziában.57 De erre már nem kellett, hogy sor kerüljön. Aznap, amikor a német császár jóváhagyta kancellárja indítványát (március 6-án) már az osztrák-magyar vezetők is azon a ponton voltak, hogy rászánják magukat Trento átengedésére. Március 3-án Burián ezt írta naplójába: „Ma az olasz követelés azért látszik elutasíthatatlannak, mert rossz a harctéri helyzet. "Ugyanaznap Tisza is azt mondta neki, hogy bár Trento elvesztését továbbra is súlyosnak látná, elszánta magát rá, hogy beleegyezik. ha nincs más mód elkerülni az olasz—román szövetséget.5 8 Ha Tisza kezdetben, « ^ 63 Uo. Macchio február 17-i távirata. Ha Giolitti bepillanthatott volna Avarna jelentéseibe, arra a következtetésre kellett volna jutnia, hogy vonakodása a hatalom újabb átvételétől nagyon is indokolt. Bár őszintén szerette volna elkerülni Olaszország hadbalépését, Avarna becsületesen beszámolt Sonnionak — így febr. 22-i jelentésében is — arról, hogy Ausztria-Magyarország vagy továbbra is visszautasítja Trento és Friuli átadását, vagy pedig „még ha fel is tesszük, hogy előre nem látott okokból a cs. és kir. kormány elszánja magát erre a korlátozott engedményre irányunkban, amely biztosan nem elégítené ki közvéleményünket, valószínűtlen, hogy ilyen alapon megegyezésre kerülhetne sor, mert Ausztria-Magyarország nem fogadná el azokat a feltételeket, amelyektől nézetünk szerint az engedményeket függővé kellene tenni." Márc. 2-án Avarna már tudta, hogy Bécsben új álláspont van kialakulóban, de felhívta a figyelmet arra, hogy ha Ausztria-Magyarország valóban fel is fogja ajánlani Trentot és „kis határkiigazítást az Isonzo mentén", ezeket a területeket „csak a háború befejezése után adná át, természetesen abban az esetben, ha az osztrák-magyar haderő győz és azzal a feltétellel, hogy mi mindaddig megőrizzük a Monarchia irányában a teljes és jóindulatú semlegességet". A. S. M. E. Missione Avarna. Bécsi nagykövetének realisztikus borúlátása erősen hathatott Sonninora, aki márc 3-án elhatározta a végleges tárgyalások megindítását az Entente-tal. 54 H. H. St. A. Macchio Buriánnak, márc. 12. 66 Uo. Hohenlohe berlini nagykövet (akivel a német külügyminiszter közölte) Buriánnak febr. 19-én. 68 Uo. Hohenlohe febr. 28-i távirata. A pápa értesítését Zimmermann német külügyi államtitkár közölte vele. 67 O. Ritter: i. m. 80.1. Ld. még Egmont Zechlin: Das „schlesische Angebot" und die italienische Kriegsgefahr- 1915. „Geschichte in Wissenschaft und Unterricht", 1963, 533. és к. 1. 68 I. Tisza: i. m. 3. köt., 144.1. Ha nem is ismerhette az 1914. szept 23-án megkötött titkos olasz—román szerződés szövegét egymás nézetének kölcsönös kikéréséről, amelyet 1915. febr. 6-án újabb egyezmény egészített ki (ld. erre vonatkozólag Mario Toscano: II Patto di Londra, Storia diplomatica dell'intervento italiano, 1914—1915 [A londoni szerződés. Az olasz hadbalépés diplomáciai története]. Bologna. 1934, 52. és k. 1.), Tisza Czernin jelentésein keresztül jól tudta, hogy a román kormány valószínűleg háborút szándékozik indítani Ausztria-Magyarország ellen az első kedvező pülanatban, amint Olaszország vállalta a kockázatot, hogy elsőnek támad.