Századok – 1966
Tanulmányok - Valiani; L.: Tárgyalások Ausztria-Magyarország és Olaszország között 1914–1915-ben 787
TÁRGYALÁSOK AUSZTRIA-MAGYARORSZÁG ÉS OLASZORSZÁG KÖZÖTT 795 volna, ahol a németek offenzívában voltak. Az olasz diplomáciai iratokból viszont világosan kitűnik, hogy Olaszországnak egyáltalán nem volt szándékában fegyvert fogni az Entente-tal szemben, amellyel már titkos tárgyalásokat is folytatott esetleges háborúbalépéséről Ausztria-Magyarország ellen. Az olasz felelős politikusok csak a teljes semlegesség és az Ausztria-Magyarország elleni háború közti választást tartották lehetségesnek. Ez a választás véglegesen nem történt meg 1914-ben, hanem csak 1915 első hónapjaiban. Ha tehát Macchionak igaza is volt, mikor lerontotta német kollégái illúzióit és azt állította, hogy még nem érkezett el az olaszok visszavonhatatlan döntésének ideje, hibát követett el, mikor nem ismerte fel, hogy Rómában az idő Ausztria-Magyarország ellen dolgozik és hogy gyökeresen elhibázott az a Bécstől kapott utasítása, hogy húzza el az olaszok döntésének idejét. Az idő haladtával az olasz kívánságok nemhogy csökkentek, hanem még növekedtek volna. Az orosz támadások nyomása alatt Ausztria-Magyarország nem volt képes komoly előzetes csapatösszevonásokat foganatosítani az olasz határon. Viszont az olasz hadsereg felhasználta a közbeeső időt, hogy pótolja anyagi és technikai felkészültsége hézagait. Csak a véletlenen múlt, hogy az 1915. május 3-i gorlicei orosz vereség, amely egy nappal előzte meg Olaszországnak a Hármasszövetségből való kilépését és 3 héttel beavatkozását a háborúba, lehetővé tette az osztrák-magyar főparancsnokságnak néhány hadosztály nagy sietve átszállítását az olasz hadszíntérre. Ez a pillanatnyilag mindenesetre értékes időnyerés nem a bécsi számítások pontosságának volt köszönhető, hanem Sonnino törekvésének, hogy az Entente-tól a legnagyobb területi nyereségeket csikarja ki Dalmáciában és Albániában már azért is, hogy Giolitti véleményének — miszerint lehetséges lett volna Bécstől elegendő engedményt elérni — visszautasítása igazolva legyen. De azt Macchionak és a bécsi kormánynak előre kellett volna látnia, hogy az Entente, és különösen Franciaország propagandája — ha Ausztria-Magyarország határozott diplomáciai lépést nem tesz ennek megelőzésére — előbb-utóbb biztosan felülkerekedik Olaszországban. A semlegesség útjához legjobban ragaszkodó Giolitti-párti képviselők, mint Guido Fusinato és Camillo Peano világosan felismerték ezt, és izgatott hangon jelezték a veszélyt Giolittiliez írt augusztus 19-i és 25-i leveleikben.27 Maga Giolitti viszont nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a figyelmeztetésnek, mert nem hitte, hogy az általa akkor még támogatott miniszterelnök, Salandra háborúba meri keverni Olaszországot. Macchio, aki saját szemével látta szeptemberben a nagykövetsége előtt lezajlott osztrák-ellenes diáktüntetéseket, szintén úgy vélte, hogy a dolog nem sürgős.2 8 Még november 29-én is azt írta Berchtoldnak: nem hiheti, hogy Sonnino, akit Salandra az elhunyt Sangiuliano helyére külügyminiszternek tett meg és akit nemcsak nagyon becsületes embernek tartanak, hanem a Hármasszövetség hívének is, áruló lépéssel akarja megkezdeni működését az olasz külügyminisztérium élén. Cadornáról, a vezérkari főnökről tudta a nagykövet, hogy osztrákgyűlölő, de azt gondolta, hogy nem lesz képes az olasz kormányra a már korábban elhatározott vonaltól eltérő politikát ráerőltetni.2 9 Az osztrák diplomaták nem gondoltak arra, hogy mivel a 7. cikkely közismert volt Olaszországban (a „Corriera délia Sera" még 1903-ban közzétette) a közvéle-27 Dalle carte di Giovanni Giolitti. Quarant'onni di vita politica italiana (G. Giolitti irataiból. 40 év az olasz politikai életből.) 3 köt. Milano. 1962, T. 3, 104. és k. 1. 28 Macchio: i. m. 40. és k. 1. 29 Uo. 57. ós k. 1.
