Századok – 1966
Tanulmányok - Valiani; L.: Tárgyalások Ausztria-Magyarország és Olaszország között 1914–1915-ben 787
796 L. VALIANI mény, amelynek olyan parlamentáris rendszerben, amilyen az olaszországi volt (ellentétben az ausztriaival) döntő súlya van, nem fogja megengedni a római kormánynak, hogy belenyugodjék abba, hogy üres kézzel marad. A képviselőház új ülésszakának megnyitásakor Salandra kijelentéseihez hozzá szólva Giolitti — látszólag azért, hogy támogassa a kormány álláspontját, miszerint Olaszország egyáltalában nem köteles fegyveres segítséget nyújtani hármasszövetségbeli társainak, mert hiszen nem érte őket támadás, sőt egyikük elsőnek támadta meg Szerbiát — felfedte azt, hogy Bécs már 1913 augusztusában arra kérte, támogasson egy osztrák akciót a szerbek ellen, de ő visszautasította.3 0 Salandra, aki előtt Macchio csodálkozását fejezte ki az efajta, szövetségesek közt szokatlan leleplezés fölött, azt felelte, hogy a dolog őt is „kínosan érintette". Bizalmasan hozzáfűzte — jelentette a nagykövet —, hogy Giolittinál mindig „számítani kellene személyi szempontokra".3 1 Vagyis a miniszterelnök véleménye szerint Giolitti lépése arra irányult, hogy újra érvényre juttassa azt a döntő befolyást, amit ez továbbra is gyakorolni akart az olasz politikára. Macchio későbbi tudósításai szerint Giolitti, akit féltékennyé tett Salandra nyilatkozatának sikere, azért szánta rá magát a leleplezésre, hogy megakadályozza a kormányt a képviselőház határidő nélküli elnapolásában (hiszen ennek többségére a volt miniszterelnök biztosabban számíthatott, mint a minisztériumra) és kényszerítse, hogy újabb összehívásának időpontját meghatározza; ezt azután 1915. február 18-ra tűzték ki. Macchio hozzáfűzte: Giolitti „bizalmas barátján keresztül azt üzente nekem, hogy tisztában van úgynevezett leleplezése szokatlan jellegével. Csak az a szándék vezette, hogy érthetően bebizonyítsa: a casus foederis-t már annakidején megvitatták egy esetleges európai konfliktussal kapcsolatban, és ebből azt a következtetést akarta levonni, hogy bizonyos körülmények között az olasz semlegesség összeegyeztethető a szövetségi kötelezettségekkel. Ezzel emlékeztetni akart arra, hogy Olaszországnak továbbra is ki kell tartania a Hármasszövetség mellett és ezt tudatosabbá kell tennie a képviselőházban is.32 Ami Salandrát és Sonninot illeti, Macchio abban a hitben ringatta magát, hogy „végül is a kormány megszilárdult helyzete biztosíték a felelőtlen elemek erőszakos sakkhúzása ellen. Azonban a növekvő gazdasági visszaesésre való tekintettel a kormánynak magának kell a hadikészülődésre megszavazott 30 Macchio rögtön észrevette, hogy Giolitti eltévesztette a dátumot. Ahogy dec. 8-án Bécsbe küldött sürgönyében közölte, 1913. júl. 4-én előterjesztett osztrák-magyar kívánságról volt szó. H. H. St. A. Liasse XLVII 6a i. Ezt bizonyítják Mérey júl. 13-i jelentései, Österreich-Ungarns Aussenpolitik i. köt. 881. és k. 1. 31 H. H. St. A. i. h. Salandra, ahogy Macchionak bevallotta, nem is tudott az 1913-as epizód megtörténtéről, amit Giolitti mondott el. Ld. az egész kérdésről Corrado De Binse: L'Italia délia neutralità all'intervento nella prima guerra mondiale (Olaszország a semlegességtől az első világháborúba való beavatkozásig). Modena. 1966. I. köt. 100. ós k. 1. 32 H. H. St. A. — 150 — P. A. XI. Italien. Macchio Berchtoldhoz, 1914. dec. 16. így magyarázták a dolgot a Giolittihez közelálló képviselők és újságírók is, akiknek ez azt mondotta, hogy Salandra célzásával Olaszország „igazságos vágyaira" a kormány „túl messzire ment". Ld. Corrado De Biase: La libertà d'azione concessa dal Parlamento al Governo (dicembre 1914—marzo 1916) (A Parlamenttől a kormánynak megadott cselekvési szabadságig). „Rassegna Storica del Risorgimento" 1965 ápr.—jún. Ez az értelmezés helyes is volt. Az akkori olasz gyarmatügyi miniszter, Ferdinande Martini éppen most megjelent naplója (Diario, 1914—1918, Milano. 1966) bebizonyítja, hogy Salandra és Sonnino éppen azon voltak 1914 december elején, hogy az Entente-tal ismét felvegyék a tárgyalásokat, mikor Giolitti parlanjenti beszéde arra kényszerítette őket, hogy ettől egyelőre eltekintsenek és előbb Ausztria-Magyarországgal tárgyaljanak.