Századok – 1966

Tanulmányok - Valiani; L.: Tárgyalások Ausztria-Magyarország és Olaszország között 1914–1915-ben 787

794 L. VALIANI mányban, újra csak azt bizonyítja, mennyire hiányzott Bécsben minden valóságérzék. Augusztus 9-én a berlini osztrák-magyar nagykövet azt sürgönyözte Berchtoldnak, hogy II. Vilmos csakúgy, mint a német vezérkari főnök, azt tanácsolta Ausztria-Magyarország katonai attaséjának, ígérje oda Trentot Olaszországnak és később, a háború megnyerése után találják meg a módját, hogy az ígéretet ne kelljen beváltani.2

2

Az augusztus 19-i közös minisztertanácson, arra a német forrásból származó értesítésre, hogy Olaszország nemcsak „kimondta már Trento nevét", hanem „nagyszabású katonai intézkedéseket is tett", úgyhogy bármely pillanatban támadhatott, Berchtold maga kijelentette: mivel ajánlatos minél távolabbra kitolni az Olaszországgal való háború eshetőségét, ő megbeszéléseket folytat az olasz kormánnyal, azt a hitet keltve, hogy Olaszország esetleg elérhet valami engedményt. Egy későbbi ülésen (szeptember 7-én) Berchtold meg is jelölte, hogy albániai koncessziókra gondol. Ezzel és az Olaszországgal szembeni felkészülés szükséges voltával Tisza is egyetértett, de ugyanakkor óva intett mindentől, amit Olaszország kihívásnak tekintett volna.2

3 Közben Mérey, akinek idegei nem bírták a háborús bonyodalmak okozta feszültséget (noha ő is amellett volt, hogy Ausztria-Magyarország vállalja a kockázatot), idegösszeroppanást kapott és Rómában Macchio báró vette át helyét,2

4

aki méltán megérdemli azt az elmarasztaló ítéletet, amivel Bülow herceg és más, Bülownál tárgyilagosabb politikusok illették: hiányzott belőle a kezdeményezőkészség és rugalmasság. Jelentései mindazonáltal komoly politikai felkészültségről tanúskodnak. Mácchio már augusztus 15-én, alig hogy megérkezett Rómába, ahol rögtön találkozott az olasz külügyminisztérium főtitkárával, azt sürgönyözte, hogy az olasz fővárosban „a közönség még ingadozik; a semlegesség megőrzésének vágya az erősebb és a félelem a szövetségesekkel való bonyodalmaktól legalább olyan nagy, mint az az óhaj, hogy ilyesmit előidézzenek . . ,"2

5

Helytelenítette, hogy a német katonai attasé információi azt a hitet keltették Berlinben, hogy az olasz támadás bármikor bekövetkezhet.2

6 Valójában a németek szándékosan túloztak, annak reményében, hogy a bécsi kormány ijedtében rászánja majd magát azokra az áldozatokra, melyek szerintük alkalmasak lettek volna Olaszországot beavatkozásra bírni hármasszövetségbeli partnerei oldalán. Ez pedig Franciaország vereségére vezethetett számában. III. Viktor Emánuel és az új vezérkari főnök, Cadorna, a maguk részéről, amennyire ismeretes, már 1914 augusztusától kezdve az Ausztria elleni beavatkozást óhajtották. 22

H. H. St. A. Liasse XLVII 6a i. Szögyény Berchtoldnak. 23

Ld. az ülés jegyzőkönyvét. 24

Freiherr von Macchio: Wahrheit ! Fürst Bülow und ich in Rom, 1914/16, Wien. 1931. Általánosan ismertek Kalandra könyvei a semlegességről és a beavatkozásról, az olasz „zöld könyv", az osztrák „vörös könyv" és más szövegek. 25 H. H. St. A. Liasse XLVII 5a i. 26

Ld. uo. a berlini nagykövet, Hohenlohe herceg jelentéseit. 1914. aug. 21-én beszámolt a római német nagykövetség sürgönyéről, amely kétségbevonta, hogy Sangiuliano képes lesz fenntartani a semlegességet, tekintettel az Entente-propaganda sikerére a közönség körében. De abban az időben például Sonnino is még határozottan semlegességpárti volt. Ezt bizonyítják a „Giornale d'Italia" főszerkesztőjéhez, Alberto Bergaminihez intézett levelei is. Ezekről Mario Gaudini, San Giovanni in Persiceto „G. C. Croce" városi könyvtárának igazgatója volt szíves tájékoztatni; itt őrzik a levelezést, Bergamini szenátor könyvéivel és más irataival együtt. Az első levél, amelyben Sonnino, bár még nem pártolja, de nem zárja ki az Ausztria elleni háborút, 1914. szept. 4-én kelt.