Századok – 1966

Krónika - Beszámoló Munk Károly kandidátusi disszertációjának vitájáról (Vida István) 653

KRÖNIKA 653 nyitó adatok egyike, az opponensek előadásában a probléma, a hagyományos tárgyalás kényszerének következtében a háborús felelősség vizsgálatává szélesedett. A disszertáció e kérdést csak közvetve érintheti. ,,. . .itt nem arról van szó, hogy Tisza István felelős-e a világháborúért, vagy sem, hanem arról, hogy az ő akaratát,. . . amely a háború megindításának elodázása felé tendált, kemény diplomáciai küzdelemben kellett megváltoztatni ahhoz, hogy a Monarchia uralkodó osztályának Berchtold magatartásában megtestesülő háborús érdekei végül is gáttalanul ós azonnal érvényesülhettek. Tisza csak egy ponton, a háború terminusa kérdésében opponált. De még e viszonylag kisebb jelentőségű kérdésben sem tudták ellenállását minisztertanácsi vitában leküzdeni. „Elismerem, túlzás a magyar miniszterelnök »kijátszásáról? beszólni. Helyzetvázlatom alapmotivációját azonban fenntartom, Tisza meggyőződése, ellenállásának megtörése lényegében minisztertanácson kívül történt." A továbbiakban a szerző elismerte, szükséges lett volna a kiegyezés mélyebb társadalomtörténeti vizsgálata, amelyre sok más ok mellett azért sem kerülhetett sor, mert mint vallja: éppen csak túljutott a kérdéskomplexum vizsgálatának első nehézségein, azon a felismerésen, hogy az államforma és az államberendezés nagy vonalain túl a kormányzati szervek, azok ügyintózésmódja a legapróbb részletekig eltéphetetlenül kapcsolódik a gazdasági-társadalmi viszonyok alakulásához. Hanák tételét továbbfejlesztve (hogy a tényleges kérdés nem a szabályozás időlegességének, a szabályozók előrelátásának mértéke, hanem az, hogy e szabályozás milyen érdekeket rögzít, s ezek mennyiben felelnek meg a történeti haladás követelményeinek) — általában és a kiegyezés esetében különösen — megállapítja, hogy a sietségben, amellyel a kiegyezést megalkották, objektiválódott a retrográd társadalmi erők megszilárdításának szándéka. A közös hadügyminiszter szerepének háttérbe szorulása, válaszolt a szerző Hanák Péternek, egy módszertani szempontból is vitatható nézőpontból eredt, amely a közös pénzügy- és a közös hadügyminisztert azonos jellegű funkcionáriusoknak látta, s szerepüket és állásukat a XVIII—XIX. századi udvari hatóságok elnökeivel vetette egybe. A közös hadügyminiszter hatalmi súlya, befolyása, legalább is addig, amíg a közös minisztertanács ülésein meg nem jelent a vezérkari főnök, valójában, — ahogy Hanák is állítja, — nem maradt el a külügyminiszteré mögött. A vezérkari főnök befolyásának növekedtével pedig kettejük funkciója együttesen képezte a külügyminiszteri tiszt ellentétpárját. Befejezésül a szerző a történeti segédtudományok általános helyzetéről s megújításának lehetőségeiről — amelyen maga is fáradozik — ejtett néhány szót. A feladatot a hivatalszervezet társadalmi-gazdasági kapcsolatainak kutatásában látja. Szükséges lenne többek között annak vizsgálata, hogy a felépítményi jelenségek aránylag lassú, a társadalométól gyakran lemaradó alakulásában a gazdasági alap, annak legrohamosabban fejlődő faktora, a technika, milyen szerepet játszik. A bírálóbizottság az opponensek véleményével magegyezve, egyhangúlag javasolta a kandidátusi fokozat megítélését Komjáthy Miklós számára. Somogyi Éva •k Münk Károly „A párt harca a proletárdiktatúra hadseregének megteremtéséért" c. disszertációja többek között olyan lényeges kérdésekre keres választ, mint: a Magyar Kommunista Párt 1944 —1949 között hogyan ós milyen körülmények között vívta harcát a proletárdiktatúra hadseregének kialakításáért; ebben az időszakban hogyan ós mennyiben változott a hadsereg jellege, miként alakult a tisztikar összetétele ós szerepe; a reakciós és forradalmi erők közötti harcban melyek voltak a leglényegesebb összeütközési területek. Szerző először a háború befejezésétől az 1945-ös választásokig tartó periódusban az új nemzeti haderő megteremtésével és frontra küldésével foglalkozik. Bemutatja, hogy a társadalmi átalakulás menetével egyidejűleg megindult a hadseregben a demokratizálódási folyamat, s ebben különösen kiemelkedő szerepe volt a munkáspártok kezdeményezésére megalakult nevelői intézménynek. A katonai alakulatok a frontról való visszatérésük után tevékenyen bekapcsolódtak az újjáépítő munkába. A háború befejezése után a hadseregben a reakciós erőknek még jelentős pozícióik voltak, és a burzsoázia országos méretű támadásához kapcsolódva kísérletet tettek a hadsereg megszerzésére is. Fellángolt a harc a demokratikus erők és a haladás ellenségei között, s az 1945-ös választások után ez még csak éleződött. 1946 elején átmenetileg erőegyensúly jött létre, de hamarosan megindult a küzdelem a reakció kiszorításáért, s ennek eredményeképpen 1947 elejére a legfontosabb kulcshelyekről eltávolították a régi horthysta elemeket. Ez «el párhuzamosan fokozatosan erősödött a párt helyzete. Az év végén a tisztikar 67%-a, 24 Századok 1966/2—3.