Századok – 1966
Krónika - Az első olasz–magyar történésztalálkozó (Hanák Péter) 635
636 KRÓNIKA kívül a római, a firenzei, a perugiai, a milanói egyetem tanárai, Angelo Tamborra, Rodolfo Mosca, Rosario Romeo, Leo Valiani és más olasz történészek vettek részt. A magyar delegációt Molnár Erik akadémikus vezette. Tagjai voltak Ránki György, a Történettudományi Intézet igazgatóhelyettese, Hanák Péter, az Intézet osztályvezetője, Kis Aladár és Sallai Géza, az ELTE docensei. A. Tamborra professzor európai távlatokba ágyazott s a magyar történelem alapos ismeretéről tanúskodó előadása abból indult ki, hogy Itália és a közép-délkelet-európai országok sohasem alkottak külön, egymástól idegen világot, hanem évszázadokon keresztül szoros szálak kapcsolták őket össze. Rövid történeti áttekintés után az 1848-as kapcsolatok problémáit elemezte. Rámutatott a nemzeti egyesítésért küzdő olaszok ama nehézségére, hogy a szövetségesnek tekintett magyarok, szlávok és románok között éles nemzeti ellentétek voltak, amelyeket az olasz kiegyenlítési törekvések sem tudtak kiküszöbölni. Helyesen világította meg a magyar nemesi vezető réteg nacionalizmusának kétarcúságát. Reálisan, az ellentmondásokat is feltárva foglalkozott az 1850-es és 60-as évek olasz—magyar kapcsolataival. Az összefogási törekvések mellett hangsúlyozta a piemonti vezető körök óvatosságát, amely a magyarországi valóságos helyzet megismerésén alapult. A magyar közreműködés méltánylása mellett rámutatott az emigrációs politika utópikus vonásaira is. Az előadás érdekes, eddig kevéssé ismert adatokat közölt az 1864 —65-ös felkelési tervekről, amelyek a küszöbön álló háború esetében egy dalmáciai partraszállásra, az olasz kormánytól támogatott horvát és magyar felkelésre vonatkoztak. A vita első napján a felszólalók az olasz kormány óvatos politikáját bírálták, ós rámutattak arra is, hogy a magyarországi belső helyzet, különösen a parasztság ós a vezető nemesség viszonya a £0-as években teljesen más volt, mint 1848 előtt ós a forradalom idején. Molnár Erik előadása a francia és az olasz nemzetté válás ós a nemzeti tudat problémáival foglalkozott. Abból indult ki, hogy a francia nemzet mint territoriálisetnikai közösség, ós egyúttal a feudális nemességre korlátozódó osztályközösség, objektíve — és szubjektív formájában is — már a feudális korban fennállott, de még nem alkotta a politikai közösség, a francia állam ideológiai alapját. A nyelvi kapcsolat objektív értelemben már a rendi, majd az abszolút monarchia korában is szerepet játszott az államinemzeti fejlődésben. Az abszolút monarchia, ha nem is tudatosan, lényegében a nemzeti területet egyesítette. Az ipari és kereskedő burzsoázia gazdasági érdekein alapuló és a felvilágosodás filozófusai által kifejezett polgári reformmozgalom új tartalmat és ideológiát adott a nemzeti fejlődésnek. A nemzet és a haza fogalmát elszakították az abszolút állam, a király személyétől, és a harmadik rendben megtestesült nemzetet tekintették a szabadság-eszme hordozójának. Ez a nemzet-fogalom és a politikai forma, amelyet a forradalom első szakasza megvalósított, ugyancsak szűkkörű volt, a burzsoáziára korlátozódott, gyakorlatilag kizárta a népet. A fordulatot elvileg Rousseau alapozta meg, aki a nemzet fogalmát összekapcsolta a népszuverenitás elvével, politikailag pedig a jakobinus diktatúra valósította meg, amely bevonta a néptömegeket az antifeudális nemzeti mozgalomba, s a nemzeti hazafias eszme leglelkesebb híveivé, lángoló patriótákká tette őket. / Az olasz nemzeti fejlődés fő vonásait az előadás a franciához viszonyítva fejtette ki. Az első különbség az volt, hogy Olaszország a XVIII. században több államból állt, a nemzet nem politikai, hanem territoriális-etnikai-kulturális közösség volt. Másodszor, a francia burzsoá reformmozgalomtól eltérően, az olasz nemzeti mozgalom alapvető osztályerejét a polgárosodó nemesség és az agrárpolgárság alkotta. Itt a nemzeti egység gondolata nem a haladó osztályok anyagi szükségleteiben gyökerezett, hanem mint a nemzet etnikai-kulturális fogalmának logikai követelménye érvényesült. Ezután elemezte az olasz nemzeti mozgalom irányzatait, megvalósulási folyamatát, rámutatott a paraszti tömegek kizásárára, ill. távolmaradására a nemzeti mozgalomtól. A hozzászólók elismeréssel méltatták a nemzeti fejlődésmenet elemzését, a francia és olasz fejlődós összevetését és társadalmi megalapozását. Többen kiegészítették az előadást a parasztmozgalmakra vonatkozó új kutatások eredményeivel, amelyek nem igazolják teljesen a parasztság részvétlenségéről vallott nézetet. Hiányolták, hogy az előadás nem foglalkozott a magyar nemzeti fejlődés problémáival, az olasz és magyar fejlődós párhuzamával. Ránki György hosszabb felszólalásában érintette a magyar és az olasz gazdasági-társadalmi fejlődés különbségeit; főként a magyar agrárfejlődés és a soknemzetiségű ország problémáit hangsúlyozta. A „sematizmus veszélye" címszó alatt elhangzott olyan megjegyzés is, amely burkolt formában a marxista szemléletet vitatta, de ekörül nem alakult ki nagyobb vita. Az előadó etekintetben fenntartotta az előadásban kifejtett álláspontot.
