Századok – 1966

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 562

FOLYÓIRATSZEMLE 591 mindefc kapcsolatot a Bee-IIive-val. Ennek ellenére a lap ekkoriban jobban elterjedt a munkások között. A francia—porosz háború idején, noha a munkások többsége a franciákkal rokonszenvezett, a Bee-Hive és Solly németbarát cikkeket közölt. 1870 szeptembere után a franciák antiklerikalizmusát is kifogásolták. 1871 után Solly anyagi okok miatt leköszönt, s a lapot újra Potter irányította, aki a lapot nyílt fórummá tette, s helyet biztosított Beeslynek a Kommün mellett szóló cikkei megjelenésére is. A lap radikálisabb lett, munkásjellege erősödött, és Potter szoros kapcsolatot tartott a Juntával^Jvülöncsen Applegarth-szal. A szerző nyomon kíséri a Junta belső bomlását, különböző vezetőinek szembekerülését egymással, majd érzékelteti Potter 1872 utáni hangvételét. Potter ez idő tájt főként a liberálisokra igyekezett nyomást gyakorolni, hogy amennyiben a munkások támogatására igényt tartanak, akkor meg kell hozniuk a szükséges reformokat. A lap ugyanakkor fokozatosan folyóirat-jelleget öltött. 1877-től nevet változtatott, majd 1878-ban megbukott. Potter maga az 1880-as években liberálismunkás politikusként lépett fel. — J. R. HOOKER: A munkaügyi minisztérium szerepe az észak-rodéziai afrikai trade-unionizmus megszületésében (1 — 22.1.) а helyi levéltári és sajtóanyag alapján azt vizsgálja, mennyiben jelentkezett a fehér munkások szervezeteiben а szakszervezeti törekvések mellett négerellenes vonás, s а helyi fehér nacionalista felfogást (akár kormányzati, akár szakszervezeti szinten is mutatkozott ez) mennyiben keresztezte a londoni szemlélet, amely a kiegyenlítést inkább szorgalmazta. — WERNER BLUMENBERG: Marx és Engels levelezése Franz Dunckerrel (105— 119. 1.). A szerző rövid bevezetővel látja el az itt közölt leveleket. F. Duncker kiadó és a liberális berlini Volkszeitung tulajdonosa volt. Marx és Engels mint Idadóval leveleztek vele. Marx politikai gazdaságtani írásokat jelentetett meg nála, míg Engels a ,,Po és Rajna" c. tanulmányát küldte el hozzá. Marx leveleiből politikai gazdaságtani fogalmak jobb tisztázása válik lehetővé, ami mellett ezek az 1859 — 1860-ban kelt levelek az akkori kiadási problémákra történetileg is fényt vetnek. 1965. 2. szám. — HELMUT GRUBER: Willi Münzenberg : A Komintern melletti és Komintemellefies propagandista (188 — 210. 1.) kiterjedt anyag alapján mutat ja be Münzenbergnek az 1930-as években végzett antifasiszta propagandista és szervező tevékenységét. Münzenberg már 1935 előtt meghirdette az antifasiszta egységfront politikáját, mikor a kommunista, pártonkívüli rokonszenvező, szocialista körök tömörítését szorgalmazta a fasizmus ellen. 1935-ben a Komintern VII. kongresszusa után ez az irányvétel még inkább igazolódott. 1936 — 37 után Münzenberg szembekerült а német kommunisták felfogásával, s kapcsolata a Kominternnel meglazult. A szerző írásában kiterjedtebb forrásanyagot használ, felfogását azonban gyanakvás hatja át а Komintern iránt. — SIEGFRIED BAHNE: A „szociálfasizmus" Németországban. Egy politikai megközelítés történetéhez (212 — 245. 1.) visszatekint Luxemburgnak a többségi szociáldemokráciát elmarasztaló ítéleteire, a Német Kommunista Párt 1921 — 1923 közötti politikájára, mikor szerinte felvetette ugyan a munkásegység megvalósításának jelszavát, de nem őszintén, s ezt összekötötte a „sárga táborno-. kok", azaz a szociáldemokrata „vezérek" leleplezésével. S. Bahne foglalkozik a Komintern IV. kongresszusának történetével, az olasz fasizmusról elhangzó elemzésekkel, Bordiga ítéleteivel. Egyrészt megállapítja, hogy ekkor a kommunisták csakúgy nem vették észre a fasizmusban jelentkező új tömegtendenciákat, mint a szocialisták, másrészt azt hangsúlyozza, hogy ekkor hangzottak el az első olyan tételek, amelyek a fasizmus előtörténetét és előfutárjait a szociáldemokráciában, a reformizmusban jelölték meg. S. Bahne ezt követően Zinovjev, Radek, Brandler és Ruth Fischer írásait, 1922 —23-as állásfoglalásait elemzi. Megállapítja, hogy Radek és a Thallieimer-csoport hajlamos volt a szociáldemokrata baloldallal való együtthaladásra, s a jobboldal befolyását tekintette erősnek, amelyet még a fasizmusnál is ártalmasabbnak véltek (Németországban és ekkor), másfelől a Ruth Fischer-féle ellenzék az egész szociáldemokrata pártot, s mindenekelőtt а baloldalt támadta. S. Bahne szerint a forradalmi válság lezárulásával a Kominternben Zinovjev vezetésével a „balos" felfogás győzedelmeskedett, s a német kommunista pártban is a baloldaliak törtek előre. Ezzel összhangban 1923 —1924-ben érvényre jutott a „szociálfasizmus" terminológia, mely szerint a szociáldemokrácia a fasizmusnak csak egyik szárnya. 1924 őszén már Sztálin is ezt а tételt alkalmazta a nemzetközi helyzetről adott összegezésében. A szerző a Kominternben e kérdésben megnyilvánuló változásokat nyomon követi az 1920-as évek második felében, enyhülést lát 1926-28-ban (Buharin idején), majd az 1929. évi osztály-osztály ellen jelszó kiadásától újabb „balrafordulást" lát. Több periódust különböztet meg az 1930-as évek elején is a Kominternnek a szociáldemokrácia, s különösen a német szociáldemokrácia értékelésében. A szerző 1931-ig dolgozza fel fel-20*