Századok – 1966

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 562

590 FOLYÓIRATSZEM LE 590 Harney-nak a chartizmus bukása utáni életútjáról, gondolatairól, Engelshez fűződő kapcsolatairól. Az első levelek 1849-ből származnak, abból az időből, amikor Harney a Testvéri Demokraták szervezet léikéként a nemzetközi szolidaritás szemléletét terjesztette, azt vallván, hogy a forradalom csak egyetemes talajon győzhet. A szerző bemutatja az új forradalmi lapok létrehozását, az O'Conorral folytatott vitákat, amikor Harney képviselte a szocialista elveket. Harney útja ekkoriban E. Jonestól is elvált, aki az 1850-es óvek elején Engelshez és Marxhoz közelebb állt. Harney ugyanis a forradalmi diktatúra módszerét elhárította. 1853-ban Harney a választási harcban vereséget szenvedett, lapja megbukott és felesége meghalt. Ezt követően vándorolt ki az Egyesült Államokba. Nem sokkal később azonban E. Jones kezén az angol chartista mozgalom is elhalt. Harney és Engels között a levelezés tovább folytatódott, és még 1844-ben kötött barátságuk elmélyült, noha Ilarney az 1850-es évektől fokozódó szkepticizmussal nyilatkozott a forradalmi mozgalom távlatairól. A levelezésben 1863 és 1876 között sajnálatos űr tátong. 1876 után Harney fájdalommal emlékezik meg az elhaló forradalmárokról, és leveleiben ismételten kérdezi Engelst, hogy min dolgozik Marx, miért nem hallat magáról. Lenézőleg és korholólag nyilatkozik az angol munkásmozgalom új vezetőiről, akik az osztálybéke talajára helyezkednek. Kritikusan ír az Egyesült Államok politikaimorális légköréről, a pénz utáni hajszáról, sőt az amerikai Munka Lovagjai formalizmusáról, a munkásmozgalomba, bevitt hierarchikus szervezkedéséről. Keserűen írja: ,,ha az amerikai tőke megijed majd, könyörtelenebb lesz, mint az európai királyok, s legalábbis Thiers myrmidonjainak társává lesz". Harney megjegyzéseket fűzött Engels írásaihoz, az utópista szocializmusról írott ismert munkája elolvasásakor megjegyezte, hogy az állam elhalása utáni fejlődést nem látja tisztán Engels munkájának elolvasása után sem. Az ír kérdésben például úgy vélte, hogy nem állhatnak egyértelműen az ír nemzeti mozgalom oldalára, egyrészt mivel az nem osztályalapon áll, s féktelen angolgyűlölöletre épül, másfelől pedig agrárprogramja is csak földfoglalást, földosztást követel, s nem a földek köztulajdonba vételét. Harney kritikusan szemlélte az angol munkásmozgalom fejlődését. Leggyakrabban a vezetőket ostorozta korrupt és a burzsoáziához dörgölődző politikájukért, de más esetben Hyndman voluntarista szektariánizmusát is kérlelhetetlenül elítélte. Általában kifejtette, hogy nem a lumpenproletariátusra, s az East Endre kell építeni, ha a munkásmozgalmat akarják fellendítem. A .közölt levélrészletből azonban úgy tűnik, hogy Harney a lumpenproletariátus ós a munkanélküliek nem mindig könnyen elválasztható rétegét nem különbözteti meg. Egészében véve az 1890-es évek levélváltása még inkább aláhúzza a már korábban is érvényesülő — s Harney által világosan meg is fogalmazott — tendenciát, hogy a chartista veterán harcos már nem nagyon hitt a munkásosztály ügyének közeli győzelmében. Noha Harney mindvégig büszke volt úttörő éveire — a levélváltás éppen azt tükrözi, hogy Engels többször felkérte, írja meg ezeknek az éveknek történetét —, tulajdonképpen az 1890-es években már azt is kétségbe vonta, hogy a munkásosztály önmaga vívja-e ki a kívánt eredményeket. A levelek tükrében úgy tűnik, Harney ekkor elkeseredve az integrális szocializmus felé tett lépéseket. — STEPHEN ООЪТНАМ : George Potter, a Junta és a Bee-Hive (23 — 65. 1.) a második, befejező rész, amely az 1868 utáni történeti kort dolgozza fel, azt a periódust, amikor Potter és a Bee-Hive is fokozatosan, de mind egyértelműbben a liberális-polgári befolyás alá került. A szerző rámutat arra, hogy mindez kapcsolatban állt azzal, hogy a radikálisabb munkásszervezetek ekkoriban meggyengültek, a Bee-Hive-t támogató London Working Men's Association tagsága 1867-ben már mintegy 600 főre zsugorodott. 1870-re pedig a szervezet egyik vezetője, a Bee-Hive-nak Potter mellett másik legbefolyásosabb irányítója és vezércikkírója, Hartwell szerint gyakorlatilag már megszűnt létezni. E kedvezőtlen tendencia mellett hatott az is, hogy az 1868. évi választási harc során a liberális párt a munkástömegekre — az új választókra — befolyást kívánt gyakorolni. Ennek során szövődtek kapcsolatok Potter és a liberális párt progresszívebb, nagy anyagi erővel rendelkező képviselői között. A lap hangvétele már ezután megváltozott, s Hartwell ezt érzékelve elvált a laptól. 1869 után a lap jellegében újabb változás következett be, a lap teljesen a liberálisok anyagi segítségétől függvén, olyan átalakuláson ment át, hogy Potter irányítása helyébe rövid ideig triumivátus lépett, majd Pottert visszaszorítva gamuel Morley, a tényleges laptulajdonos Henry Sollyt, egy unitárius papot jelölte ki a lap élére. Solly általános emberbarát, humanista, a szegény elesetteken sajnálkozó, azok számára kisebb gazdasági reformokat sürgető hangvételt ütött meg 1870 februárjától. Ezt követően hozta az Internacionálé Főtanácsa, azt a határozatot, amelyben megszakított