Századok – 1966
Közlemények - B. Lőrincz Zsuzsa: Adatok a Vatikán politikájához a magyar diplomáciai iratokban (1939–40) 452
458 В. I.ŰEINCZ ZSUZSA Mindezek ellenére Londonban már az akció elején sem bíztak annak sikerében. Villani római magyar követ erre vonatkozólag jelentette a külügyminiszternek, hogy alkalma volt a pápa javaslatáról a francia és angol nagykövettel, valamint más követekkel beszélni és annak eredményességét illetően mindannyian szkeptikusak voltak. A leginkább érdekelt fél, Lengyelország, a pápai „békekísérletet" szintén elutasította. A varsói nuncius, Cortesi május 8-án közölte Beck külügyminiszterrel a pápa javaslatát. A külügyminiszter már másnap továbbította Lengyelország vezetőihez a konferencia összehívására irányuló kezdeményezést. A válasz szerint mindannyian kívánatosnak tartották egy nemzetközi konferencia gondolatát, de fenntartották jogaikat Danzig felett. Ezek után 1939. május 30-án XII. Pius újabb jegyzékkel küldte P. Tacchi Venturit Mussolinihez. Nagyon hasznosnak találta volna a pápa, ha Mussolini befolyást tudott volna gyakorolni Hitlerre annak érdekében, hogy a német kormány tartózkodjék a danzigi kérdés élezésétől. Június 5-ón járt a pápa bizalmasa Mussolininál. Utólagosan úgy emlékezik vissza a jezsuita páter e találkozóra, hogy Mussolinit rendkívül rossz hangulatban találta ós kérdésére oda nyilatkozott, hogy elkerülhetetlennek tartja a háborút; de nem tartott kizártnak ugyanakkor egy Szovjetunió, Franciaország és Anglia közötti együttműködést sem. Május 20-án Maglione államtitkár tárgyalt a vatikáni francia nagykövettel, Charles Roux-val, ós igyekezett elérni, hogy a francia kormány befolyást gyakoroljon Lengyelországra egy engedékenyebb politika irányában. Meg akarta győzni arról, hogy Németország nem akar háborút és hajlandó a békéről tárgyalni. Néhány hét múlva pedig Anglián keresztül kísérelte meg a Vatikán a francia kormány befolyásolását. Lord Halifax június ЙС-án válaszolt a pápának: az angol kormány már több alkalommal szuggerált engedékenységet Lengyelországnak, de most nincs abban a kedvező helyzetben, hogy ezt megtehesse. A vatikáni magyar követ 1939. július 12-i jelentésében1 9 arról számolt be, hogy Lubienski gróf2 0 a pápai akcióról úgy nyilatkozott, hogy ami őket illeti, éppen mert nagyon katolikus ország, jobban szeretnék, ha a Szentszék spirituális téren maradna és nem avatkoznék be a külpolitikába. A varsói nuncius külön megbízatása alapján ismételten többször tárgyalt a lengyel kormánnyal. Július elején és ugyanezen hónap derekán kísérelte meg a pápa utasításainak végrehajtását. E tárgyalásoki ól a lengyel kormány nyilatkozatot nem adott ki és a diplomáciai testület részletes informálása elől is elzárkózott. Pontos értesülései a nuncius tárgyalásáról a magyar követnek sem voltak. A kiszivárgott hirek szerint a pápa azt kívánta a lengyel kormánytól, hogy teljesítse Hitler kívánságát Danzig és a korridor kérdésében. Lengyelország azonban nem volt abban a helyzetben, hogy ezt az ajánlatot elfogadhassa. Hory varsói követ arról írt jelentésében, hogy a lengyel közvélemény el volt szánva a harcra és nyugodt bizalommal tekintett a jövő elé. Beck külügyminiszter emlékirataiban 21 beszámolt arról, hogy Lengyelországnak azt szuggerálta a Vatikán, hogy a német kisebbségnek további előjogokat biztosítsanak Lengyelországban. A külügyminiszternek erre az volt a válasza, hogy ha ez a kölcsönösség alapján történik, ha a Vatikán őket arról informálja, hogy a német kormány kész hasonló engedményekre hasonló ügyekben, akkor ők nem zárkóznak el. Beck állítása szerint a nuncius többé ezt a kérdést nem említette. Augusztus utolsó napján fordult még egyszer a pápa a lengyel kormányhoz és azt kívánta, hogy Pomeránia és Danzig átengedésével mentsék meg a békét. Felvetődik a kérdés, hogy miért vállalkozott a Vatikán a közvetítő szerepre. Minden jel arra mutat, hogy a Kúria szempontjából nagyon kedvező lett volna, ha Lengyelországot sikerül rábeszélni, hogy önként elégítse ki Németország igényeit. Ezzel ugyanis elkerülhető lett volna a konfliktus Németország és Anglia között. A beálló szélcsend idején pedig tovább folytatódhattak volna a német—angol tárgyalások.2 2 Az igaz, hogy Anglia már garantálta Lengyelország függetlenségét, de ha Lengyelország önként lemond területéről, ez nem kötelezheti Angliát semmire. Barcza követ június 12-én azt jelentette, hogy „a pápa akcióját a legkomolyabban fogja fel ós nem pusztán lelkiismeretének mentesítésére kezdeményezte, hanem azt később megfelelő formában folytatni is fogja. Másrészt egy vatikáni kezdeményezést a tudomásom szerint lényegesen meg nem javult 19 O.L. K. 63. 1939-54-2671. (3640. ikt. az.) " Lubienski Mihály a lengyel külügyminiszter kabinetfőnöke 1939-ben. "Joseph Beck: Damier Rapport. Politique Polonaise. 1926-1939. Neuchâtel. 1951. ,a Az angol —német tárgyalások kezdő időpontját. hiteltérde nlően megállapítani nem tudjuk. Minden jel arra mutat, hogy München után folytatódtak és a Wohltat-féle tárgyalásokkal komolyabb formát öltöttek. E tárgyalások — bár amikor indiszkréció folytán napvilágra került, mind a két fél letagadta — biztatást jelenthettek a pápa elképzeléseinek megvalósításához. Angol részről jelentős államférfiak vettek részt ezen a megbeszélésen: Horace Wilson, a kormány első gazdasági tanácsadója, R. Hudson brit tengerentúli kereskedelemügyi miniszter.
