Századok – 1966
Tanulmányok - Sz. Ormos Mária: A fegyverkezés kérdése az európai diplomáciában Hitler uralomrajutása után (1933–34) 400
444 SZ. ORMOS MÁRIA nehézség Ausztria kérdésében, amit súlyosbított, hogy a francia szövetségesek egy része az Anschluss tekintetében nem követte a francia politikát. Több jelből nyilvánvalóvá vált, hogy a német Anschluss-törekvéseket Lengyelország hajlandó útjára engedni, Jugoszlávia pedig egyenesen pártfogó álláspontot alakít ki.13 7 Olaszország, bár az Anschluss tekintetében érdeke Franciaországéval közös, vonakodik a francia vizekre átevezni. A leszerelés kérdésében Franciaország Nyugat-Európában egyedül maradt, s ami a legfontosabb volt, Anglia tüzön-vizen át támogatta a revansista államok egyre magasabbra srófolt igényeit. Mindehhez hozzátehetjük, hogy Anglia arra az esetre, ha Németország megszegi az elfogadott leszerelési egyezményt, nem volt hajlandó magára vállalni a szankciók alkalmazásának kötelezettségét. Ambró, a párizsi magyar követség tanácsosa már valamivel korábban az alábbiakban összegezte Franciaország külpolitikai dilemmáját: „Franciaország rögeszméje 1919 óta a biztonság, a „sécurité". 1919 óta minden energiájával, mondhatni elkeseredéssel akarja elérni eme leghőbb óhajának elérését, mostanáig azonban, amikor • már-már úgy gondolta, hogy eme vágya beteljesedik, mindig újabb és újabb dezillúziók érték. A versailles-i béketárgyalások alkalmából a szövetségesek megtagadták a rajnai határt, szomorú tanúja volt a genfi protokoll és a kölcsönös támogatási szerződés eltemetésének, Locarnóba vetett hite hitetlenséggé vált, hiába igyekezett Angolországot rábírni arra, hogy a londoni tengeri leszerelési konferencia alkalmával egy Földközi-tengeri Locarnót elfogadjon. A Briand—Kellogg-féle paktum ma már tisztán utópia és ...Laval, aki Amerikába ment, hogy országának egy francia—amerikai garanciaegyezményt hozzon ajándékba, üres kezekkel tért vissza. Utóbbi időben a francia—angol párizsi magyar követ jelentése 1934. jan. 29.). — DGFP (С) II. köt. 69 — 70. sz. 128 — 130. 1.; 75. sz. 136-137. 1.; 77. sz. 139-141. 1.; 79. sz. 143. 1.; 81 — 82. sz. 144 — 146. 1.; 84. sz. 148 — 149. 1.; 88. sz. 148—149. 1.; 88. sz. 154. 1.; 168. sz. 364-367. 1.; 203. sz. 393 — 395. 1.; 218 — 219. sz. 420—422. 1.; magyar külügyi anyag: Küm. pol. 1934. évi 17. tétel 28. altétele, amely 1931-től 1934-ig tartalmazza a lengyel—német viszonyra vonatkozó iratokat. — Ld. még: J. Jurkiewicz: Pakt wschodni z historii stosunków miçdzynarodowych 1934—1935. Warszawa. 1963. 35 — 88. 1.; R. Debicki: Foreign Policy of Poland 1919 — 39. From the Rebirth' of the Polish Republic to World War II. New York, 1962. 69 — 97. 1. ; M. Broszat : 200 Jahre deutsche Polenpolitik. München. 1963. 182—189. 1. 137 Beck lengyel külügyminiszter 1934 februárban tartott expozéjában a legszívélyesebben Németországról emlékezett meg és egyetlen szóval sem említette az osztrák problémát. Matuska varsói magyar követ megállapította, hogy a lengyel kormány ún. konzervatív csoportja előnyösnek véli az Anschlusst, azt remélve, hogy ,, . . . annak segítségével a német expanzió dél felé tolódik, s a korridor-kérdés elveszti jelentőségét és élét". (Küm. pol. 1934 —17 —551. Jelentés 1934. febr. 15.) — Jugoszlávia 1934 elején jelentős mértékben a francia—olasz kapcsolatok javulása miatt szintén közeledést kezdett Németországhoz. Márc. 9-én Balugzic berlini jugoszláv követ jelezte Hitlernek kormánya ezirányú szándékát. A német—jugoszláv kereskedelmi tárgyalások máj. 1-én eredményre vezettek. Ez jelentette az első éket, amellyel Németország a kisantant táborát megbontotta. Politikai természetű megegyezésre Németország elzárkózása miatt nem került sor. A jugoszláv kormány úgy vélve, hogy számára Ausztriában a német uralom még mindig kellemesebb, mint az olasz, tudtára adta mind a német, mind a magyar kormánynak, hogy a maga részéről az Anschlusst elfogadhatónak tartja. (Küm. pol. 1934—11/25 — 1797/1933 Alth belgrádi magyar követ jelentése 1933. jún. 11.; 1934—16/7 — 1137 Napi jel. 1934. ápr. 11-én Hory polit, osztályvezető és Vukëevié budapesti jugoszláv követ beszélgetéséről.) — Jugoszlávia politikájára az érintett kérdésben DGFP (С) II. köt. 309. sz. 577 — 578. 1.; 318. sz. 592 — 596. 1.; 381. sz. 710 — 713. 1.; III. köt. 23. sz. 54 — 56. 1.; Küm. pol. 1933 és 1934—16 (jugoszláv) tétel. — Ld. még: Ádám M. : A kisantant ós Magyarország (kézirat) ; J. B. Hoptner : Yugoslavia in Crisis. 1934—1941. New York—London. 1962. 15 — 25. 1.
