Századok – 1966

Tanulmányok - Sz. Ormos Mária: A fegyverkezés kérdése az európai diplomáciában Hitler uralomrajutása után (1933–34) 400

416 SZ. ORMOS MÁRIA Daladier szerint a másik lehetőség abban állt, hogy Franciaország be­szünteti a leszerelési tárgyalást, elhagyja a konferenciát és fokozza a fegyver­gyártást annak érdekében, hogy katonai elsőbbségét megőrizze. Mint Eden­nek kijelentette, erről az útról is lemondott, mert nem akarta Európát fegyver­kezési versenyre ítélni. Világos dolog, hogy ebben az összefüggésben sem pusz­tán arról volt szó, hogy Franciaország udvariasan átengedte ezt az ítélkezést Németországnak, hanem egyebek között ismét Angliáról és ismét a francia belpolitikai nehézségekről. Ami az utóbbit illeti, Franciaország nehezen szán­hatta rá magát a fokozott fegyverkezésre, amikor a külföldi adósságok fizeté­sét meg kellett szüntesse, az állami deficit a torkáig ért, s amikor a kormány a helyzetből nem látott más kiutat, mint a dolgozók, ill. a nvudgíjasok béralap­jának csökkentését. Egy radikális kormány ebben a pillanatban valóban nehe­zen állhatott elő a fegyverkezési kiadások növelésének javaslatával. Mint Daladier megfogalmazta, maradt a harmadik lehetőség, amely Angliával — és ha lehetséges Olaszországgal — együtt egy olyan megállapodás keresését jelentette, ami megmentheti a Leszerelési Konferenciát. Daladier hozzátette: döntése ellenére nagyon kevéssé kétli, hogy Németország eltökélte újrafegyverkezését.3 8 Ebben az elhatározásban már 1933-ban bennefoglaltatott Francia­ország egész későbbi tragédiája. Tükröződött függése Angliától és az Egyesült Államoktól, képtelensége arra, hogy ellenerőt próbáljon maga mellé állítani és az angol—francia kapcsolat egyoldalúságát megszüntesse. A francia politi­kusok féltek és joggal féltek német szomszédjuktól, de elszántság nem volt bennük a cselekvésre. Daladier nem vetette fel az egyedül reális lehetőséget. Miután Franciaország az angol támogatás hiányában és saját belpolitikai helyzete miatt preventív háborúra nem politizálhatott, gazdasági viszonyai pedig nem engedték meg a nagyobbarányú fegyverkezést, a Németországgal szemben folytatott engedményes politika megszüntetésére csak abban az esetben gondolhatott, ha saját erejét a szövetségi politika vonalán tett döntő fordulat segítségével sikerül megnövelnie. A Daladier-kormány ehelyett úgy döntött, hogy a döntést elhalaszthatja, s ezzel megkezdődött a francia diplo­mácia roppant hosszadalmas taktikai játéka, amelynek lényege egészen az összeomlásig — kivéve egy rövid átmeneti időszakot 1934-ben — a döntések lehető kikerülése volt. A francia kormány elfogadta tárgyalási alapul a MacDonald-tervet. Ezt Daldier, Paul-Boncour, Norman Davis, Eden és lord Londonderry 1933. június 8-i megbeszélésén jelntették be, igyekezve a tervhez feltételeket fűzni-A tanácskozás világosan feltárta a felek törekvéseit. Az Egyesült Álla­mok és Anglia delegátusai kifejezetten presszionálták a francia minisztere­ket, hogy Franciaország leszereléséhez hozzájáruljanak. Norman Davis kifej­tette, hogy mivel Németország lefegyverzett állapotának fenntartása közérdek, más megoldás nincs, mint hogy a többi államok is leszereljenek. Az ameiikai delegátus logikája szerint a német veszéllyel szemben a legjobb orvosság az volna, ha Németország hadseregének létszámát duplájára emelik, miközben kai szemben egyetlen követi jelentés vél tudni preventív háborús készületekről. Mussolini 1933. febr. 11-én a magyar követ előtt kijelentette, hogy pozitív értesülései vannak a Németország elleni beavatkozás katonai előkészítéséről. Küm. pol. 1933—11/27—1881 (2003) Hóry római magyar követ jelentése 1933. jún. 26-án. 38 DBFP 2. szér. V. köt. 399. sz. 600 — 601. 1.; The Eden Memoirs. Facing the Dicta­tors. London. 1962. 44. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom