Századok – 1966
Tanulmányok - Sz. Ormos Mária: A fegyverkezés kérdése az európai diplomáciában Hitler uralomrajutása után (1933–34) 400
A FEGYVERKEZÉS KÉRDÉSE HITLER H AT ALOM RA JUTÁS A UTÁN 405 úton a kérdés aligha dönthető el, a leszerelés lehetőségét vagy lehetetlenségét csak a mindenkori kölcsönös érdekek és erőviszonyok alapján lehet vizsgálni. Mindenesetre tény, hogy egyes korszakokban, így a két világháború között voltak tőkés országok, ahol az uralkodó osztály többségének nem állt közvetlenül érdekében a fegyverkezés és a háború. Az angol és az amerikai kormányok a leszerelést nem pusztán demagóg célokból, hanem az angol és az amerikai tőkés osztály nagy része érdekeinek megfelelően hangoztatták és forszírozták. Ez azonban csak saját tőkés osztályuk egy részének, a hadiiparba invesztáló csoportnak érdekeitől eltérve, azzal szemben történhetett. Ez viszont magába zárt egy ellentétet, nevezetesen, hogy miközben az említett kormányok leszerelésről beszéltek, sőt bizonyos mértékig valóban leszereltek, hadiiparuk nagy mennyiségben szállított azoknak az országoknak, amelyek — ellenkezőleg — fegyverkezésüket tekintették legfőbb céljuknak; illetőleg tőkeexportjuk vált hasonló célokra felhasználhatóvá. Az utóbb említett tények jelentős szerepet játszottak abban, hogy a két világháború közötti szakaszban a fegyverkezést kívánó államok erősebbnek bizonyultak ellenzőinél, s így maga a háború sem volt elkerülhető. A háborús erők fölénybe jutása visszahatott végül a fegyverkezést ellenző csoportokra, illetve államokra, s az őket érhető veszteség felismerése alapján a tőkés osztály java részének érdekévé vált korábbi érdekének ellentéte: a fegyverkezés, hogy a világban elfoglalt hatalmi állását megvédhesse, esetleg kiterjeszthesse. Ez utóbbi szakaszban a tőkés érdekeket szolgáló fegyverkezés objektíve egybeesett a fasiszta agresszió elleni védekezés, a Németország által vezetett fasiszta csoport megsemmisítésének előkészítésével. Következésképpen ebben a szakaszban, 1933 után — bármennyire is adva voltak a korábbi objektív okok a versailles-i békerendszer kárhoztatására és a fegyverkezési hajsza elítélésére — a pacifita törekvések a békerendszer „vértelen" korrekciójára s a Németországgal szembenálló államok leszerelésére vagy felfegyverzésük meggátlására szubjektíve lehettek egyes esetekben teljesen jóhiszeműek, de objektíve a német céloknak, tehát a háborúnak kedveztek. Ami az angol kormányt illeti, ebben a szakaszban, Hitler uralomrajutása után is szívesen látott volna bizonyos mérvű leszerelési programot. Miután Anglia Franciaországhoz képest Németországtól viszonylag távolabb van és a tenger is védi, ez idő szerinti politikai vezetői közvetlen veszélyt nem észleltek. Anglia szárazföldi haderejét a háború befejezése után már csak anyagi okokból is jelentősen csökkentette, úgy, hogy 1933-ban még német adatok szerint is csak mintegy 187 000 főnyi hadsereggel rendelkezett. A lakosság arányszámát figyelembe véve a legyőzött országokat számításon kívül hagyva Európában egyedül Hollandiának volt ennél gyengébb hadereje, s Németország kivételével még a háborúban vesztes államok is elérték az angol szárazföldi fegyveres erő színvonalát.10 Az angolok tehát eleve nem nézték jó szemmel a nagy francia hadsereget, különösen ha számításba vették, hogy ennek a' hadseregnek nincs megfelelő ellenlábasa. Ez egyáltalán nem felelt meg az egyensúlyról vallott angol elveknek. A szárazföldi haderő tekintetében Anglia a francia és a német erők kiegyensúlyozására törekedett, s ebben nem zavarta meg a német fasizmus porondralépése sem. Daladier francia miniszterelnök 10 Die Kernfragen des Abrüstungsproblems und die Aufrüstung Frankreichs und seiner militärischen Vasallen (Berliner Börsenzeitung kiadványa, é. п.).
