Századok – 1966
Tanulmányok - Kosáry Domokos: 1815 történetirodalmának kritikájához 371
388 K0SÁRY DOMOKOS kezés, vagy az intervenciós beavatkozás politikáját, és ezt a fajta európai, nemzetközi együttműködést éppen Metternich képviselte és propagálta a legbuzgóbban. Minél gyengébbnek érzi magát egy államszervezet a közös ellenféllel szemben, annál inkább szükségét érzi a többi, hasonló államszervezet kollektív támogatásának. A heterogén részekből összetett, soknemzetiségű, feudális Habsburg-monarchia nem csak hatalmi pozíciót szerzett Németország és Itália politikai ellenőrzésével és egy sor nemzeti szabadságmozgalom eltorlaszolásával, hanem rettenő tehertételt is vállalt, amelynek már kezdeti, akkor felismerhető jelei is elegendők voltak ahhoz, hogy fokozottan óhajtsa a többi hatalom melléállását. A bécsi kongresszus után mindegyik nagyhatalom részéről törekvés nyilvánult meg az európai politika közös megszervezésére. De nem egyformán. Anglia diplomáciai együttműködést akart. Oroszország „szent" szövetséget minden európai állam között. Ausztria a nagyhatalmak olyan föderációs összefogását, amely valami központi irodával, hivatallal is rendelkezik. Schmalz szerint e kísérletek lényegében véve (a közép- és kisállamok kívülmaradását leszámítva) azért nem jártak tartós sikerrel, mert Metternich oly mértékben saját konzervatív elképzeléseinek szolgálatába állította az egész együttműködést, hogy az egy idő múlva már csak a három keleti nagyhatalom számára volt elfogadható, a két nyugati számára mind kevésbé, és így az egységes nagyhatalmi front két blokkra szakadt.55 Persze, tegyük hozzá, mindegyik nagyhatalom politikája a forradalom ellen irányult. Csakhogy az, ami a három feudális nagyhatalom uralkodó osztályainak gazdasági-társadalmi feltételei szemszögéből az ilyen politika érdekében szükségesnek, elfogadhatónak minősül, az az izmosodó angol burzsoázia számára egyre szűkebb, egyre kevésbé elviselhető, egyre értelmetlenebb. Az európai együttműködés Metterniclmél alapvetően azt jelenti, hogy a nagyhatalmak kormányai fogjanak össze a szabadságmozgalmak ellen, méghozzá olyan rendszabályok útján, amelyeket ő a Habsburg-monarchia feudális uralkodó osztályai és speciális politikai adottságai szempontjából szükségesnek tart. Elképzeléseinek indítékaira jellemző, hogy összeurópai, közös intézményként egy rendőri információs központot akart Párizsban létrehozni.5 6 De ha ekkora volt 1815 után, főleg német és olasz vonatkozásban, a Habsburg-monarchia terhelése, ha Metternich egész rendszere ennyire keresztbe feküdt a történelem országútján, akkor miért maradhatott fenn 1815 nemzetközi struktúrája így, e fontos alkotóelemével együtt, több-kevesebb módosítással oly viszonylag hosszú időn át? S miért csak fokról-fokra alakult át, holott annyi polgári-nemzeti mozgalom irányult ellene egyszerre mindenfelől? A restauráció által kialakított nemzetközi rendszer viszonylagos tartósságát nyilvánvalóan nem lehet egyszerűen Metternich vagy mások politikájából, ügyességéből vagy újfajta módszereiből magyaráznunk. Az ilyen tényezők motiválhatják a dolgok alakulását, de már ahhoz is bizonyos feltételek szükségesek, hogy alkalmazásuk egyáltalán lehetővé váljék. Az okot, úgy gon-55 Schmalz: i. m. 93. sk. 1. J.-H. Pirenne: La Sainte Alliance. Organisation mondiale de la paix européenne. I. köt. Les traités de paix, 1814—1915. Neuchâtel. 1946, 11. 1. szerint még a Szent Szövetségnek is Ausztria adta meg rá a maga „ellenforradalmi és antiliberális" jellegét, mert a Habsburg-hatalom „ne pourrait se maintenir que par une politique autocratique dont les principes pouvaient également servir la politique étrangère". 56 Wilhelm Schwarz: Die Heilige Allianz. Tragik eines europäischen Friedensbundes. Stuttgart. 1935. 123.1.
