Századok – 1966

Tanulmányok - Kosáry Domokos: 1815 történetirodalmának kritikájához 371

1815 TÖRTÉ OT5TIR0DALMÁNAK KRITIKÁJÁHOZ 389 doljuk, ennél mélyebben kell keresnünk, mégpedig az európai, speciálisan a közép- és kelet-európai társadalmak viszonylagos fejletlenségében, közelebbről: a polgári fejlődés során addig elért szintjük viszonylagos alacsonyságában, illetve, s nem kevésbé, e szint s vele az egész polgári fejlődés eltérő, egyenlőtlen voltában. Persze e jelenségek még mélyebb okai után is tovább nyomozhatnánk, ez azonban ezúttal szükségtelen. A fejlődés alacsony szintjéről beszélünk, mert hiszen Nyugat-Európa egyes részeit, főleg Angliát, Franciaországot, Németalföldet leszámítva a kontinens nagyobb részén, középső, de méginkább keleti területein erősen elmaradt gazdasági-társadalmi viszonyokkal találkozunk. így hát ha adva is volt a polgári-nemzeti fejlődés országútja, a járműforgalom megindulása még jó ideig váratott magára. Azután a polgári fejlődés egyenlőtlenségéről beszélünk, mert emiatt a továbbiak során fokozott mértékben belejátszottak a nemzetközi politikába is a burzsoáziák történelmi szerepének azon ismeretes belső ellentmondásai, amelyek a XIX. század történetében oly világosan észlelhetők. Ma már nem szükséges bővebben, újra előadni, hogy az a burzsoázia, amely eleinte, mint forradalmi osztály, a néptömegekkel egy fronton harcol a feudalizmus ellen, hatalomra jutva nem más országok hasonló, polgári forradalmait segíti feltétlenül. Esetleg riválisként fordul ellene (mint Anglia Franciaország ellen), ha pedig már saját proletariátusának forradalmi követeléseivel találja szemben magát (mint a francia burzsoázia 1848 véres júniusán), akkor nemzetközi síkon sem lesz híve újabb, általános forradalmi nekilendülésnek, még akkor sem, ha az másutt csak a polgári-nemzeti mozgalmak győzelmét eredményezné. Elmaradtabb országokban pedig (mint a német államokban) a fejledező, de amúgyis elég erőtlen burzsoáziának a meglévő feudális erők elleni harcát máris fékezi az a félelem, amelyet a fejlettebb társadalmak, a védekezésbe hátráló burzsoáziák példája vált ki belőle. S ez csak növeli hajlamát a feudális erőkkel való megalkuvásra. Elég itt arra a szerepre gondolnunk, amelyet Sybel szánt a nemzeti államnak a felső osztályok védelmében a néptömegek ellen, hogy lássuk: mint jutott szóhoz a történetírásban is az a liberális burzsoázia, amely 1848 után az abszolutizmus karjaiba menekült.57

E feltételekből válik érthetővé a polgári-nemzeti egységmozgalmak szétválása „mérsékelt" liberális és forradalmi szárnyra, és a „porosz" típusú megoldás felülkerekedése a közép-európai nemzeti törekvéseken belül, valamint a limitált akciók végrehajtása általánosak helyett és az átalakulás több lépcsőben való, elhúzódó véghezvitele is. 1815 nemzetközi rendszerét mindenféle forradalmi mozgalom veszélyeztette. De nem egyformán. Ha saját, önálló, nemzeti államkereten belül győznek a polgári forradalom erői: az, mint 1830 ós 1848 francia példája mutatta, közvetve kihatásaikban másutt is elindíthatott egy láncreakciót, de önmagában véve még nem változtatott a meglévő államrendszeren. Ez utóbbi nyilvánvalóan ott volt a polgári-nemzeti fejlődés jövőjével a legkevésbé összeegyeztethető, és elsősorban ott forgott veszélyben minden megmozdulástól, ahol a meglévő államalakulatok határaikkal keresztezték a kibontakozó nemzeti mozgalmakat. Vagy úgy, hogy részekre szabdalták őket és ezzel egységgé forrásukat gátolták, vagy pedig úgy, hogy egy nagyobb, közös keretben, másokkal együtt, külső vezetésnek rendelték alá. E két tünet, mint ismeretes, főleg a Habsburg-monarchiát jellemezte. A legbonyolultabb variációkban is annak éppen keleti részeit. 1815 és benne a monarchia status quo-ját azonban 57 Eduard Fueter: Geschichte der neueren Historiographie. München. 19252.