Századok – 1966
Tanulmányok - Pintér István: A Magyar Történelmi Emlékbizottság és az 1942. március 15-i tüntetés 329
A MAG Y. TÖRT. EMLÉKBIZOTTSÁG ÉS AZ 1942. MÁRC. 15-1 TÜNTETÉS 331 tartása,7 a szocialista munkásszervezetek legalitásának ismételt megerősítése,8 a középrétegek fokozott érdeklődése a munkásosztály népfrontos törekvései iránt, s a közeli győzelem perspektívája arra késztette a jobboldali szociáldemokrata vezetőket, hogy megértést tanúsítsanak az SzDP-ben és szakszervezetekben folyó, a Hitler-ellenes nemzeti összefogást előkészítő mozgalommal szemben. A Szovjetunió elleni villámháború csődje, a háborúba keveredés a nyugati hatalmakkal, äZäZ 8j „hátsó kapuk" végleges bezárulása s nem utolsósorban az, hogy a szovjetellenes hadjáratban való részvétel fejében remélt további revíziós igényeket nem teljesítették,9 az uralkodó osztályok nyugati orientációs köreiben is növelte az elégedetlenséget. Számosan közülük az USA elleni magyar hadüzenetet elhibázottnak, helytelennek tartották.1 0 Egyesek a fasiszta Németország vereségének lehetőségét latolgatták; voltak olyanok is — köztük Bajcsy-Zsilinszky Endre —, akik ezt egész közelinek tartották.1 1 Az 1941 decemberében bekövetkezett események tehát nemcsak a dolgozó tömegek körében, hanem a középrétegek és az uralkodó osztályok egyes csoportjaiban is növelték a hitleri Németországgal szembeni ellenszenvet, egyeseknél pedig az ellenállást. A „nyugati világ" háborúba kerülése a fasiszta országokkal és ennek egybeesése a szovjet hadsereg Moszkva alatti győzelmével, az antifasiszta világkoalíció felé fordította a középrétegek és a polgárság németellenes szárnyát, amelyek bizonyos szimpátiával figyelték a szovjet hadsereg hatalmas erőfeszítéseit. Ez a szimpátia nemcsak kifelé, hanem befelé, a munkásosztály erőfeszítései nyomán kibontakozó függetlenségi politika jóindulatú fogadtatásában is megnyilvánult. 1941 őszén a burzsoázia nyugati orientációjának egyes képviselői, — elsősorban a néhai Pethő Sándor lapja, a „Magyar Nemzet" köré tömörülő csoportok, az úgynevezett szellemi honvédelem hívei — egyre határozottab-7 Az okt. 6-i és nov. 1-i tüntetés résztvevői ellen a Belügyminisztérium a figyelmeztetésen kivül semmilyen megtorlást nem alkalmazott. Ezzel szemben 1941 decemberében elitélték azokat a nyilasokat, akik a MÉMOSz-székház előtti szeptemberi verekedés kezdeményezői voltak. 8 Az 1941 novemberében tartott — az 1942-es költségvetést tárgyaló — pénzügyi bizottsági ülésen a szélsőjobboldal ismét a szocialista munkásszervezetek feloszlatását követelte. Keresztes-Fischer belügyminiszter, majd Varga József iparügyi miniszter elutasította ezt a követelést. (Lásd: A Szociáldemokrata Párt XXXIII. kongresszusi jelentése az 1939—1942. évekről.) 9 Ez a kérdés ismételten visszatért a német—magyar tárgyalások során. Horthy és Bárdossy 1941 szeptemberi berlini látogatásakor, de később is felmerült. Ez volt az'egyik forrása Bárdossy és Werth Henrik, a vezérkari főnök közötti nézeteltéréseknek is (Horthy Miklós titkos iratai. Bpest, Kossuth Könyvkiadó. 1963. 300—308. 1.). Egyesek úgy látták, hogy éppen „a német szövetséges közreműködésével" . . . „sokkal kíméletlenebb kisantant van kialakulóban, mint amilyen valaha is volt" (Széchényi Könyvtár, Bajcsy-Zsilinszky-hagyaték. 28/74). 10 Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Bajcsy-Zsilinszky-hagyaték. 28/94. 11 Bajcsy-Zsilinszky Endre 1942 jan. elején „Magyarország helyzete a háború befejezésekor" cimmel tanulmányt irt. Ebben leszögezte: „Igen sok függ az orosz front eseményeinek további alakulásától, ami eddig december folyamán történt, az orosz tél felülkerekedése, a tosztovi vereség, a moszkvai veszteséges visszavonulás, a hitleri jóslatok és remények összeomlása, arra enged következtetni, hogy Németország elérkezett a végső erőfeszítéshez. Ha meg is indítja tavasszal az új offenzívát, ma már látni, hogy az orosz hadsereg állni tudja a támadást, még akkor is, lia a németeknek újból sikereik lesznek. A német vég nyilván 1942 telére bekövetkezik." — Megjegyezni kívánom, hogy a szovjet hadseregnek a németekre mért csapását, a Wehrmacht első megingását a szovjet hadvezetőség, elsősorban Sztálin is túlértékelte.
