Századok – 1966
Tanulmányok - Pintér István: A Magyar Történelmi Emlékbizottság és az 1942. március 15-i tüntetés 329
332 PINTÉIt ISTVÁN ban juttatták kifejezésre szembenállásukat a feltétlen németbarát politikával, a szélsőjobboldali törekvésekkel. Baráti-Huszár Aladár, Lendvai István, Almásy József, Parragi György, Szekfű Gyula, Joó Tibor ós mások olyan tömörülést sürgettek, amelynek éle a külpolitikában a fasiszta Németország ellen, a belpolitikában pedig a szélsőjobboldal ellen irányul. Ezek a csoportok rokonszenvvel szemlélték a munkásosztály által kezdeményezett, s egyre inkább általa irányított függetlenségi mozgalmat, amit egyben szerettek volna teljesen saját befolyásuk alá vonni, és megfosztani radikális tartalmától!12 Közülük egyesek felléptek a kormány által 1941 őszén ismét felszított Széchenyi-kultusz ellen, támadták a megalkuvásnak hivatalos támogatással uralkodóvá vált káros szellemét, amely 1848-at és Kossuthot megtagadva, egyoldalúan Széchenyit és Deákot, 1867-et dicsőitette.1 3 Kossuth mellett való kiállásuk, a németekkel szemben folytatott behódoló politika elvetése, közel hozta őket az antifasiszta demokratikus erők által kibontott függetlenségi zászlóhoz. 1941 őszén a Kossuth—Széchenyi kérdésben folytatott vita, főleg Bajcsy-Zsilinszky szenvedélyes kiállása Kossuth és 1848 mellett, fellépése Szekfű korábbi, Kossuth szellemét száműző és Széchenyit meglehetősen egyoldalúan magasztaló munkáival, komolyan hozzájárult a középrétegek németellenességének kibontakozásához.1 4 A fentebb említett csoportok, azaz a később a függetlenségi mozgalom polgári szárnyának derékhadát alkotók, osztályuktól magukra hagyottan, elsőként látták meg a dolgozó osztályokban, elsősorban a munkásságban azt az erőt, amelyre támaszkodva kilábalhatnak abból a válságból, amely az országot a hitleri Németország oldalán fenyegeti. így a Hitler-ellenes polgári elemek és középrétegek az egyetlen következetesen antifasiszta mozgalom, a kommunista párt által életrehívott és vezetett függetlenségi mozgalom felé fordultak. A függetlenségi mozgalom iránti rokonszenv növekedése mutatkozott meg a kommunisták és baloldali szocialisták által szervezett kulturális rendezvények iránti fokozott érdeklődésben is. A KMP KB helyesen ismerte fel azokat a hatalmas lehetőségeket, amelyek a múlt haladó szabadságharcos hagyományainak a munkásszervezetek kultúrcsoportjai közreműködésével történő életrekeltésében a népfront megteremtése számára rejtenek. Felismerte, hogy e hagyományok „mának szóló tanulságai" felelevenítésével könnyebb lesz megértetni, hogy a forradalmi tartalommal megtöltött nemzeti gondolat nem mond ellent a munkásosztály internacionalizmusának, sőt a kettő kölcsönösen kiegészíti egymást. Másrészt felismerték: e rendezvények jelentős szerepet 12 Párttörténeti Intézet (a továbbiakban PI) Arch. A. IV. 4/1941/37. A KMP körlevele közéleti férfiakhoz. 13 E kérdésről széles körű vita folyt egyrészt a Magyar Nemzet, A Mai Nap, az Újság, másrészt a Függetlenség, Magyarország stb. e. lapokban. 14 A sajtóvita Széchenyi születésének 150. évfordulója, az 1941 szeptemberében megrendezett kormányünnepsógek után bontakozott ki, majd Bajcsy-Zsilinszky Endre és Szekfű Gyula között — de már nem a nyilvánosság előtt — terjedelmes történetpolitikai vitává szélesült. Bajcsy-Zsilinszky élesen támadta Szekfűt, hogy korábbi munkásságával a megalkuvó közszellem kialakításához nagyban hozzájárult, de egyúttal honorálta is Szekfű kiút-keresését, akit saját elgondolásai ismertetésével együttműködésre szólított fel. Ezek az elgondolások, melyekkel Szekfű egyetértését fejezte ki, jól tükrözik mindkét fél németellenes törekvéseit, de azt — a sok esetben — reakciós, nacionalista világnézeti, ideológiai terheltséget is, ami részben nehezítette a kommunisták vezette függetlenségi mozgalommal való együttmüködósüket is. (Vö. Tilkovszky Lóránt : Bajcsy-Zsilinszky Endre törtónetpolitikai vitája Szekfű Gyulával. Valóság, 1959. 6. sz.)
