Századok – 1966

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 234

FOLYÓIRATSZEJILE 249 gált az 1918 után kibontakozó nagyobb harcokhoz. — J[AN] N[OVOTNY] néhány magyar folyóiratcikk mellett tartalmilag ismerteti Ruzsás Lajos: A baranyai parasztság élete ós küzdelme a nagybirtokkal 1711 — 1848 c. könyvét (463. 1.), kiemeli, hogy végső eredményei túlmutatnak a helytörténeti témán, és Juhász Gyula: A Teleki-kormány külpolitikája c. könyvét (467 — 468.1.), hangsúlyozza, milyen gazdag hazai anyagot használt fel, de súlyos hibának tartja, hogy a könyvnek nincs idegen nyelvű összefoglalása, így a külföld számára gyakorlatilag használhatatlan. — N. HISTORICKtf ÖASOPIS. 1966. 2. sz. -JIRÍ KORALKA: A munkásmozgalom története nemzetközi kutatásának néhány új problémájáról az I. Internacionálé korszakára vonatkozólag (177 — 199. 1.) a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében 1964 decemberében tartott előadás, amelyben kifejtette, hogy az Internacionálé történetét a társadalmi fejlődés egészébe ágyazva kell vizsgálni, s így tisztában kell lenni azzal, milyen jelentős szerepet játszott ebben a korszakban a liberális doktrína és a demokrácia gondolata. Gondosan kell vizsgálni a munkásosztály struktúráját. Az Ausztriára és a cseh tartományokra vonatkozó kutatások azt mutatják, hogy az Internacionálé tagjai a kézművesek, kivételesen szakmunkások, alacsonyabb állású értelmiségiek közül kerültek ki. Hasonló a helyzet a korabeli nyugat-európai országokban is. Ez azt mutatja, hogy a szervezetben való részvétel kérdésében eleinte ideológiai és politikai okok jóval nagyobb szerepet játszottak, mint társadalmiak. Igen fontos volt a politikai koncepciók szerepe. A közép-európai problémákra vonatkozólag az Internacionálé nagyjából az 1848 —49-es évek német forradalmi demokratáinak az elképzeléseit vette át. Ebben persze nemzeti szempontok is közrejátszottak, ahogy a cseh munkásmozgalom fejlődésében is. 1874-ben Neudörflben olyan cseh és német áramlatok egyesültek a szocialista pártban, amelyek addig egymással ellentétes áramlatok voltak. A szerző megkülönbözteti ekkor az internacionalizmus három típusát: a) az emigráns munkást, aki elszakadt a hazai környezettől; b) a nyugati típust, ahol a nemzeti kérdést hallgatólagosan elintézettnek ismerik el (ha nem is egészében, mint a német ós az olasz példa mutatja); с) a kelet-európai típust, ahol a nemzetközi szervezetben való egyesülés a nemzeti alapok fenntartásával történik meg. Ebből a szempontból példamutatónak tartja a magyarországi munkásmozgalom kezdeti szervezkedését, ahol a többnyelvűség (sajtóban stb.) általánosan elterjedt volt. Olyan konfliktusok, mint Csehországban a cseh és a német munkásmozgalom között, Magyarországon később sem adódtak, mert a magyar ós a német demokratikus mozgalom közt nem voltak ütközési felületek. — FRANTISKK BOKES: Az 1848— 1849-es Szlovák Nemzeti Tanács (200 — 229. 1.) az 1848 szeptemberében Bécsben megalakult szervezet történetét és jelentőségét elemzi. Nyugat-Szlovákia felett a felkelés idején ténylegesen politikai és közigazgatási hatalmat gyakorolt. Rámutat arra, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács akkor állt az osztrákok oldalára a magyar forradalommal szemben, amikor az osztrák kormány is még a forradalomból kikerült kormány volt. A Nemzeti Tanács sohasem volt igazán választott, képviseleti szerv, erre nem is törekedett. Az osztrákok által megszállt területeken helyi bizottságokat hoztak létre (az osztrákok Regierungscomité-nek nevezték) az osztrákok támogatására. A Szlovák Nemzeti Tanács vezetői eleve nem adtak valami határozott formát az egész intézménynek, nem támaszkodtak minden forradalmi elemre, nem ragadták meg az alkalmat, hogy a hatalmat megszerezzék. A szerző ismerteti a Tanács röpiratait és az 1849 márciusában Ferenc Józsefhez menesztett küldöttség tárgyalásait. Úgy látja, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács hibái ellenére komoly hagyományt jelentett a szlovák nemzeti fejlődésben. — JOZEF VOZÁR: A közép-szlovákiai bányavidék bányamunkásainak helyzete a XIX. század derekán (230 — 249. 1.) a nagyrészt kincstári kézben levő Garam-vidéki bányák helyzetét vizsgálja. A kb. 9000 munkás bizonyos mértékig kivételes helyzetben volt, személy szerint szabadok voltak, adómentességük és többnyire a katonáskodás alóli mentességük is volt. Legalább 8 évi szolgálat után a szolgálati évek számától függő províziót kaptak, betegség esetére pedig a bányatársládától segélyt. A gabonát a kincstár megszabott áron adta nekik, olyan esztendőkben, amikor a gabona piaci ára magas volt, ez azt jelentette, hogy nagy ráfizetéssel. A forradalmi magyar kormány, amely a províziónál is tett intézkedéseket a munkások érdekében, 1848 áprilisában bevezette a kéthetenkénti bérfizetést. 1862-ben a kincstár visszatért a 4 —5 hetenkénti fizetéshez, de az emiatt támadt elégedetlenség következtében 1864-ben újra bevezették a kéthetenkénti fizetést. A testi fenyítéket 1862-ben szinte teljesen törölték. — J. H. ismerteti László Gyula: A magyar pénzverés kezdeteiről címen a Századok 1963. évf. 2. szánjában megjelent tanulmányát (278 — 279. 1.), s hangsúlyozza, csak hipotézisnek lehet tekinteni. — M.