Századok – 1966
Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 234
246 FOLYÓIItATSZEMLE a Szovjetunióhoz. 1936 tavaszától a kisantant már bomlani kezdett. Pál ellenzett minden javaslatot, amely a szövetség erősítését szolgálta volna, mert ez a Németországgal való szembefordulást jelentette volna. — V. I. ZSELANOV néhány dokumentumot közöl 1944 — 1945 fordulójáról a Varsó felszabadítására irányuló szovjet haditervekre és a felszabadítás tényleges lefolyására vonatkozólag (55 — 60. 1.). — V. I. ZLIDNYEV: A szovjet —bolgár kulturális kapcsolatok létrehozásának történetéből a 20-as — 30-as évek fordulóján (61 — 69. 1.) néhány levelet közöl a haladó bolgár kultúrmunkások és a szovjet szervek (VOKSz) közti kapcsolatok megteremtésére vonatkozólag. 1965. 2. sz. — M. A. BIRMAN: V. I. Lenin és a balkáni országok forradalmi szociáldemokratáinak harca az imperialista háborít ellen 1914 —1915-ben (6 — 20. 1.) ismerteti a szerb szociáldemokraták, a bolgár tesznyákok és a román szocialisták állásfoglalását a háború, ill. a háborúba való belépés •ellen. Lenin teljes mértékben helyeselte ezt, s a balkáni szocialistáknak lehetett is tudomásuk erről. Az 1915 júliusában Bukarestben román, bolgár és görög részvétellel megtartott II. balkáni szociáldemokrata konferencia szintén a forradalmi, háborúellenes álláspont mellett tartott ki. A zimmerwaldi baloldal a későbbiekben éppen ezt a forradalmi tapasztalatot általánosította.— FELIKS TYOH: A leninizmus és a lengyel szociáldemokrácia (21 — 32. 1.) a Lengyel Királyság és Litvánia Szociáldemokráciája és a bolsevikok közötti ellentéteket vizsgálva megállapítja, hogy a lengyel párt ellenezte a lengyel nemzeti önállóságért vívott harcot, azzal az indokolással, hogy a burzsoázia már feladta ezt a harcot, a lengyel proletariátus feladata pedig éppen az állam felszámolása is. Ezzel szemben Lenin a valóság sokoldalú elemzéséből vonta le azt a következtetést, hogy a proletárpártnak anemzeti önrendelkezés elvére kell helyezkednie, s ezért kívánta Lengyelország önállóságát. A parasztkórdésben a lengyel pártban még szektás maradványok voltak, míg Lenin a parasztság alapvetően forradalmi jellegéből indult ki. Az egyéb ellentétek szervezeti kérdések körül alakultak ki. A lengyel párt csak lassan haladt a leninizálódás felé vezető úton, de a későbbi kommunista párt vezetői ebből a pártból kerültek ki. — JE. D. VOROBJOVA: Az Új Oroszországgal való gazdasági és kulturális közeledés csehszlovák társaságának megalakulása és tevékenysége, 1925 —1927 (33 — 43.1.) a hatóságok által nem szívesen látott szervezkedés történetét mondja el. A társaságnak, amely az értelmiség vezető képviselőit tömörítette, 1927 végén már 450 tagja volt. A társaság szervezte meg tudósok személyes kapcsolatát, szovjetunióbeli látogatását, a szovjet irodalom, zene megismertetését a csehszlovák közönséggel. Külön folyóiratot is adott ki. Tevékenysége nagyban hozzájárult a két nép tényleges közeledéséhez. — N. ZEITSCHRIFT FÜR GESCHICHTSWISSENSCHAFT. 1965. 2. sz. - WILLIBALD GUTSCHKE: Bethmann Hollweg és az „új irányzat" politikája címen (209 — 234. 1.) a német birodalmi kormánynak az első világháború alatt folytatott, a történetírástól eddig kevés figyelemre méltatott belpolitikai stratégiáját és taktikáját elemzi. A német belpolitikában 1914—1917 között az uralkodó osztály két csoportjának harca figyelhető meg. A junkerek és a nehézipar képviselői a munkásosztály ellen eddig is alkalmazott hagyományos elnyomó módszerekkel akarták fenntartani az imperialista osztályuralmat. Ezzel szemben a fiatal iparágak és a velük, valamint a kereskedelmi tőkével összefonódott bankok ugyanezt a célt reformokkal akarták elérni, ami egyben a kormányzatra gyakorolt junker befolyásnak a nagyburzsoázia érdekében való visszaszorítását is jelentette. Ebből az utóbbi irányzatból nőtt ki Bethmann Hollweg új irányzata 1914 szeptember közepén, a Marne-i vereség után. Lényegót a szerző a következőképpen definiálja: ,,Az új irányzat nem jelentett sem többet, sem kevesebbet, mint hogy a birodalmi kormány jövőbeli politikájában többé nem a jobboldalra, hanem a közóppártokra és a szociáldemokráciára kíván támaszkodni. Különösen a villámháborús stratégia kudarca után érezte a demokratizálódás kényszerét ós egy „liberális többsóg"-gel remélt olyan politikát folytatni, amellyel a jobboldaí érdekeit biztosíthatta." (213. 1.) Mire azonban Bethmann Hollweg különböző „pártokfölötti szervezetekkel", a birodalmi egyesületi törvény, a választójogi törvény bejelentett reformjával, az 1917 februári orosz forradalom kül- és belpolitikai hatásának felhasználásával 1917 júliusára összehozta ezt a liberális többséget, addigra meg is bukott, mert — mint ahogy Friedrich Neumannhoz 1917. november 13-án intézett levelében írta — „a többség többsége" úgy vélte, hogy őt félre kell állítani (231. 1.). Bár bukásával a politikai súlypont a Legfelsőbb Hadvezetőség és azon erők javára tolódott el, amelyek a belpolitikában szélsőséges álláspontot foglaltak el, az imperialista német állam objektív belső és külső viszonyai a bukott kancellár utódát is az új belpolitikai irányzattal való foglalkozásra kényszerítettók. — SIEGFRIED EPPERLEIN: Nagy Károly a
