Századok – 1966
Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 234
234 FOLYŐIRATSZEMLE likus egyház hatalmas, közel 1 millió kat. holdra rugó latifundiumainak 90, a református földjeinek 40%-át vesztette el. A főpapság a kormánnyal szemben változatos jogi és egyéb érvekkel fejezte ki földreformellenességét; viszont földhözjuttatott híveivel szemben már óvatosabb hangot ütött meg. A papság élen járt a földvisszaigénylésben; ezzel bizonytalanná akarta tenni a földhözjuttatottakat, kétessé tenni az egész reformot. Mindszenty prímás vezetésével a klerikális reakció 1945 nyarán frontális támadást intézett a földreform s ezen keresztül az egész népi demokratikus rendszer ellen. Ez a támadás azonban már 1946 elején a demokratikus erők elsöprő erejű ellentámadásába ütközött. Ezután a klerikális reakció taktikájában a demagógia kapott nagyobb helyet. 1946 nyarán azonban az egész földreformellenes kampány lekerült a napirendről. — Az Évfordulón c. rovatban SÁNDOR PÁL AZ elmaradt párbeszéd címen a korai német reneszánsz kiemelkedő gondolkodója, Nicolaus Cusanus halálának 500. évfordulóján rendezett brixeni kongresszus kudarcáról számol be. A kudarcot az okozta, hogy nem Cusanusnak a termelőerők fejlődését tükröző haladó természetbölcseletére, hanem a termelési viszonyok még mozdulatlan állapotát kifejező konzervatív természetbölcseletére s ezzel a fennálló társadalmi rend indirekt apológiájára irányította a figyelmet. Ez viszont lehetetlenné tette a hivő és a marxista filozófusok közti termékeny eszmecserét. — M. ZEMPLÉN JOLÁN A mozgásnak öröktől kell léteznie . . . címen M. V". Lomonoszovra emlékezik halálának 200. évfordulója alkalmából. A kényszerből polihisztorrá, tudományszervezővé lett nagy orosz tudós tudományos jelentősége elsősorban a természettudományok területére esik. Fizikai, kémiai munkái materialista gondolkodónak mutatják, aki más természettudományokban, elsősorban a geológiában és a biológiában a mechanikus materialista szemléleten is túllépett a dialektikus szemlélet felé. A tudomány és a vallás kérdésében a „kettős igazság" álláspontján áll: „Az a matematikus, aki isten akaratát körzővel akarná kimérni, esztelen volna. Ez igaz az olyen teológusra is, aki azt hiszi, a zsoltárokból kémiát vagy asztronómiát lehet tanulni." A mozgás és az anyag örökkévalóságának elismerésével azonban a „kettős igazság" álláspontján is túljut, s a modern fizika közelébe ér. 7 — 8. sz. : KULCSÁR ZSUZSANNA Máglyák az újkorban c. tanulmánya népszerű kifejtése szerző A tömeges boszorkányüldözések magyarázatai és okai е., folyóiratunk 1964: 1 — 2. száma 158—175. l.-jain megjelent tanulmányának. — SZUHAY-HAVAS ERVIN Görögök és sémiek Krétán е., a Közel-Kelet egyik vezető régésze és történésze, Cyrus Gordon tanulmányára támaszkodó cikke szakít a görögöket és a sémieket egymással mereven szembeállító sematikus felfogással és többek közt a szíriai Ugaritban felfedezett, az Iliászhoz hasonló Keret király eposzával és más kulturális, valamint történeti tényekkel bizonyítja a görögök és nyugat-sémiek történeti kapcsolatát, amelynek fő színtere Kréta szigete volt. — В. B. A magyar folyóiratszemlét összeállították: Bellér Béla (В. В.), Ormos Mária (О. M.), Szabó Miklós (Sz. M.) és Vörös Károly (V. K.). KÜLFÖLDI FOLYÓIRATOK VOPROSZI ISZTORH. 1965. 4. sz. — G. A. GYF.BORIN: A Nagy Honvédő Háború történelmi tanulságai (3 — 20. 1.) címen a 20. évforduló alkalmából leszögezi, hogy a második világháború újból kimutatta az imperializmus rabló jellegét. ASzovjetunión kívül egyetlen más ország sem bírta volna el azokat a megpróbáltatásokat, amelyeket a háború rárótt. A háború kimenetele az egyes emberek állásfoglalásán is múlt. A szovjet katona fölényben volt, mert meggyőződésből harcolt. A háború kimenetelében a Szovjetunió szerepe volt a döntő. 1944-re a szovjet állam már gazdasági téren is megelőzte Németországot, ebben az évben 29 000 tankot gyártott, míg Németország 27 300-at, és 40 300 repülőgépet, míg Németország 34 400-at. Az angolszász hatalmak katonai szállítmányainak a jelentősége a legtöbb fegyvernem esetében csekély volt (a Szovjetunió 489 900 saját készítésű ágyút használt fel, és csak 9600 ágyút, amelyet az angolszászok szállítottak). Igaz, hogy az autók terén az angolszász szállítmányok nagy segítséget jelentettek (401 400 autó). A nagy antifasiszta koalíción belül nem a Szovjetunió volt elszigetelve, mint az egyetlen nem-kapitalista állam, hanem éppen a fő szövetségesek, akik belekényszerültek ebbe a koalícióba.