Századok – 1966
Folyóiratszemle - Magyar folyóiratok - 218
224 FOLYÓIItATSZEMLE tanulmányában analógiák alapján feltételezi, hogy az egri minorita templomot, a magyarországi barokk építészet kimagasló emlékét, az eddigi feltételezésekkel ellentétben nem Matthias Franz Gerl, illetve más vélemények szerint Johann Lucas von Hildebrandt bécsi építészek tervezték, hanem a templom tervezője a főleg Csehországban működött Kilian Ignaz Dietzenhofer volt. A tanulmány rámutat a magyarországi barokk építészetnek a csehországi barokk-kai való szoros, eddig a művészettörténeti irodalomban kellő figyelemben nem részesített kapcsolatára. — Sz. M. BÉKE ÉS SZOCIALIZMUS. VIII. évf. (1965) 2. sz.: ENRIQUE LISTER A spanyolországi partizánharc tapasztalataiból ( 1931 —1951) címen a polgárháborút követő partizánmozgalommal foglalkozik. Ismerteti a harc sajátosságait, főbb állomásait, 1944 — 49 között számszerű adatait és a megtorló intézkedéseket. Megállapítja, hogy ebben az esetben a partizánharc feltételét az előtte vívott polgárháború képezte. A lakosság rokonszenvezett vele, de mivel nem a megfelelő időpontban robbant ki, tömegesen nem támogatta, amiért is a mozgalom még csak meggyengíteni sem tudta a diktatúrát. A szerző következtetésként leszűri, hogy partizánháborút csak a lakosság tömegeinek hangulatával és óhajával összhangban, tehát csak általános forradalmi válság időszakában szabad kezdeményezni, amikor a partizánharc csak a küzdelem egyik fajtáját jelenti. 7. sz.: I. NORLUND—A. VEBER A tőkésországokban folyó osztályharc néhány kérdése címmel a burzsoá társadalomban a század elejéhez képest végbement változásokat elemzik, s megállapítják, hogy noha a tőkés társadalom alapstruktúrája nem változott, ellentmondásai új módon jelentkeznek. Ezt a tendenciát — többek között — az alábbi körülmények szabják meg: a termelés műszaki színvonalának emelkedése, az állammonopolista formák túlsúlya; a városi, ezen belül a munkás-lakosság számarányának emelkedése, a munkásosztály anyagi helyzetének javulása a munkatempó fokozása és az új kizsákmányolási formák bevezetése - mellett, átalakulás a társadalmi és politikai életben a bürokratikus államapparátus, a végrehajtó hatalom hatáskörének kiterjesztése irányában. A szerzők véleménye szerint ezek az objektív változások szükségképpen befolyásolják, ill. kell hogy befolyásolják a szocialista átalakulás szubjektív tényezőinek kialakulási folyamatát és jellegét. 8. sz.: B. LEIBZON—K. SIRINYA A Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa c. munkájukban röviden ismertetik a kongresszus fő témáin kívül a kongresszust megelőző elvi harcot. Mivel a kongresszust eredetileg 1934 őszére kívánták összehívni, a vita 1934 nyarától folyt; középpontjában a szociáldemokrácia megítélése állt. Kun Béla, Sz. Lozovszkij, V. Kuorin, Varga Jenő szemléletével szemben, akik a hagyományos álláspontot képviselték, Dimitrov, Togliatti és mások e szemlélet felülvizsgálatát kívánták. A kérdés szoros összefüggésben állt az egységfront és a népfront értelmezésével. — 0. M. DEMOGRÁFIA. 8. évf. (1965) 1. sz.: SZABADY EGON Magyarország népesedése a felszabadulás óta eltelt húsz évben c. tanulmánya első részében statisztikai táblázatok alapján ismerteti a felszabadulás óta eltelt húsz óv születési, halálozási és házasságkötési adatait. A népszaporodás alakulását összeveti az első világháború utáni fejlődéssel, és megállapítja, hogy hasonlóan ahhoz az időszakhoz a második világháború után is érvényesült a tipikus háborúk utáni demográfiai tendencia: közvetlenül a háború után a szaporodás erős megnövekedése, majd rövid idővel utána visszaesés. A tanulmány második része a népesség összetételének alakulását tárgyalja, bemutatva egy gyorsan iparosodó ország társadalmi struktúrájának tipikus változásait. - Sz. M. ETHNOGRAPHIA. 76. évf. (1964) 4. sz.: TAKÁCS LAJOS Az irtásos gazdálkodás néhány jellegzetessége a göcseji szegekben c. tanulmánya kimutatja, hogy Göcsejben és Zala megye északi szegélyén a hegyvidéki, korább nemesi falvakban a múlt század második felében végrehajtott tagosításokig fennmaradt az ősi, a nyomásrendszert megelőző, szabad földfoglaláson alapuló, parlagföldeket tartó gazdálkodás. A nemesfalvak lakói, akiket nem kényszerített jobbágyhelyzet a nyomásrendszer bevezetésére, kimerült földjeiket parlagon hagyták és helyette kiirtott erdőrészt vettek művelés alá. Ez a gazdálkodás a települések helyváltoztatásait is magával hozta. A tanulmány részletesen ismerteti az erdőirtás és az erdőterületen folytatott legeltető állattenyésztés munkafolyamatait. — BORZSÁK ENDRE A meddőnyáj c. cikke a Hajdúságban és a Nagykunságban a XIX. század végéig űzött rideg legeltető juhtartás munkafolyamatait ismerteti, elsősorban idős pásztorok visszaemlékezései alapján. — SCHRAMM FERENC Simái Kristóf kéziratos szakácskönyve címen a XVIH—XIX. század fordulóján élt piarista tanárnak, több iskoladráma szerzőjének, 1795-ből származó kéziratos szakácskönyvét ismer-