Századok – 1966

Folyóiratszemle - Magyar folyóiratok - 218

FOLYÓIRATSZEMLE 221 VILÁGTÖRTÉNET. 1964. 4. sz. Napjaink történetének egyik legjelentősebb eseménysorozata, a gyarmati népek felszabadulása történeténekirodalmát kezdve el ismertetni, ez a szám főként Afrikára vonatkozó dokumentációs anyagot közöl. Bevezetésül EMILE R. BRAUNDI francia publicistának, kiváló Afrika-szakértőnek Neokolonializmus és osztályharc c. cikkét közli mint a kérdés marxista megvilágítását. Az elmaradottságot és a gyarmatosítást nem lehet két egymástól független jelenségnek felfogni: az elmaradottság a gyarmatosítás következménye. A gyarmati gazdaság történetében három egymást követő fázis különböztethető meg: az első — Amerika felfedezéséig — kereskedelmi jellegű, a második — a XIX. századig — a rabszolga munkaerő, a harmadik — napjainkig — a nyersanyagok kizsákmányolásának időszaka. Ezek hozták létre a gazdasági elmaradottságot, amelynek fő jellemvonásai: 1. a csekély jövedelem, 2. a nyersanyagforrások nem megfelelő' kiaknázása, 3. a gazdaság diszkontinuitása és 4. a nemzetközi kereskedelem uralma. „Csatlós gazdaság, leigázott társadalom, közvetítő társadalmi rétegek: a gyarmatbirodalomnak ez a társadalmi-gazdasági belső struktúrája látszólag szilárd volt. Mégis ezek a birodalmak néhány év alatt összeomlottak." Az imperializmus a gyarmatokat már nem csupán nyersanyagforrásoknak, hanem áru- és tőkekiviteli piacoknak is tekintette, s ennek érdekében létrehozta a gyarmatokon a modern gazdasági szektort s ezzel együtt a születő burzsoázia és az öntudatosodó néptömegek szövetségén alapuló nacionalista mozgalmat. A gyarmatok felszabadulásában ezenkívül része volt a gyarmati kapitalizmus fejlett s elmaradott szektorai közti belső ellentétnek s — a francia gyarmatokon — a hadseregnek is. Attól függően, hogy a gyarmatosító erőkön belül a régi vagy a modern kapitalizmus kerekedett-e felül, lett a gyarmatok felszabadulásának formája a fegyveres harc vagy az adományozott függetlenség, amely azonban nem független az előbbitől. A politikai fejlődés által megszakított folyamat gazdasági téren továbbfolytatódott. A régi gyarmati tőke jelenleg visszahúzódóban van, a neokolonialista tőke viszont marad és izmosodik. Ez utóbbi által létrehozott bányászati és metallurgiai ipar vagy akár a feldolgozó ipar változatlanul a világpiac és nem az illető ország szükségletei szerint fejlődik, s lényegében „gazdasági daganatokat" képeznek az ország testén. Financiális téren a profitráta csökkenési tendenciáját a gyarmati kapitalizmus az eszközök koncentrációjával, azaz a gyarmatosítás nemzetközivó tételével és az új államoknak nyújtott pénzügyi szubvencióval igyekszik ellensúlyozni. A neokolonializmus legjellegzetesebb országaiban, az adományozott függetlensógű országokban ez a gazdasági helyzet új társadalmi hierarchiát hozott létre. A nagyipar és a külkereskedelem vezető pozícióit továbbra is a külföldi tőke tartja a kezében, az elavult gyarmati kapitalizmus helyére azonban a bennszülött posztkoloniális burzsoázia került, amely a kiskereskedelem után már a mezőgazdasági termelést is igyekszik ellenőrizni, és megkezdte a földek kisajátítását is. Ennek a burzsoáziának kinövése az igazgatási és a politikai vezetőkaszt. Ez a posztkoloniális burzsoázia, amely hozzájárult ezen országok politikai függetlenségének kivívásához, s a maga kizsákmányoló szerepének elleplezésére ma is szívesen használ nacionalista frázisokat, és az egységes, osztály nélküli afrikai társadalom illúzióját igyekszik kelteni az általa kizsákmányolt proletariátus és parasztság körében, valójában képtelen a függetlenségi harcot továbbfolytatni a gazdasági függetlenség kivívásáig. Ez a burzsoázia magának sajátította ki a forradalmat, az egypártrendszert, a szakszervezeti mozgalmat. Ennek ellenére nélkülözi a politikai és gazdasági stabilitást. A veszély nem is a lakosság 95%-át kitevő s termelését egyre inkább csökkentő parasztság vagy a pán-afrikai megoldástól húzódozó s a mikronacionalista gazdaság vágyálmát kergető nemzeti burzsoázia részéről fenyegeti e „bonapartista" rendszert, hanem a burzsoázia által szükségszerűen kifejlesztendő s a neokolonialista gazdaság stratégiailag döntő szektorába kerülő munkásság és az értelmiség részéről, amelyek a parasztsághoz fognak csatlakozni, politikai perspektívát adva neki. „Milyen ritmusban? Milyen határidővel? Ne gondoljunk arra, hogy ma lehet ezekre a kérdésekre válaszolni." — Az Afrika története iránti növekvő érdeklődés kielégítésére a tájékoztató közli ROBERT J. ROTBERG észak-amerikai egyetemi tanár Mit olvashatunk Afrika történetéről címen megjelent bibliográfiáját, amely elsősorban az angol nyelvű irodalmat ismerteti oktatási szempontok szerinti csoportosításban. — Ártörténet és gazdaságtörténet címmel a nemrég nálunk is megfordult ós előadásokat tartott párizsi professzor, RUGGIERO ROMANO tanulmányából közöl részleteket a tájékoztató. Szerzője a nagymúltú ártörténeti diszciplína bizonyos kifáradásáról, módszereinek és mondanivalóinak elöregedéséről panaszkodik, s új módszertani javaslatokkal áll elő. Elsősorban a forráskiválasztás problémájával foglalkozik. A források közül a piac