Századok – 1966

Folyóiratszemle - Magyar folyóiratok - 218

г 220 FOLYÓI A török háborúk során, úgy látszott, mód nyílik a birodalom gyenge polgárságának megerősödésére. Oppenheimer Sámuel, Li­pót főhitelezője vállalkozásának 1703-ban bekövetkezett kudarca azonban szétfosz­latta ezeket a reményeket. A belső polgár­ság képtelennek bizonyult az abszolút államhatalom terhének hordozására, úgy­hogy az udvar külföldi kölcsönökre kény­szerül. Ez viszont újabb akadályokat emel a hazai polgárság megerősödésének útjába. Ilyen körülmények között Lipótnak a rendekre kellett volna támaszkodnia, de köztudomású, hogy Lipót a rendi erők letörésére koncentrálta minden erejét. Ural­kodása alatt általánossá vált a birodalom különböző társadalmi rétegeinek változó erősségű ellenállása. Ezek közül legjelentő­sebb a magyai' rendiség ellenállása volt 1665 —1703 között. A magyarországi fő-és köznemesség jelentős része a polgárság­gal együtt nem lett volna ellensége az abszolút állam által képviselt változtatá­soknak, de a török kiűzése után a Habsburg­államhatalom nem volt képes Magyar­országon olyan államszervezeti, közigaz­gatási, jogi viszonyokat teremteni, ame­lyek segítették volna a polgári fejlődést. „A lipóti abszolutizmus Magyarországon csupán a főnemesség és a klérus vékony társadalmi rétegére támaszkodott, terhei összeroppanással fenyegették a polgársá­got, megsemmisüléssel a jobbágyokat, és éppen azért a nemességet sem tudta kár­pótolni elszenvedett sérelmeiért azzal, amit leginkább várt volna tőle: állandónak és megdönthetetlennek vélt osztályuralma biztonságával. Erre még nem értek meg a belső gazdasági és társadalmi feltételek." — V. WINDISCH ÉVA Kísérletek a dél­magyarországi németség megszervezésére a századforduló éveiben címen egy nagyobb munkája részletét közli. Foglalkozik a dél­vidéki német parasztszervezet tevékeny­ségével, a német nacionalista sajtó meg­teremtésével, az Alldeutscher Verband első kísérleteivel, az 1900 — 1902-i pángermán törekvésekkel és azok letörésével, a német nacionalista tevékenységgel 1903 — 1906 között, s végül az Ungarländische Deutsche Volkspartei megalapításával. Megállapítja, hogy az utóbbi, mely mögött az Alldeut­scher Verband állt, viszonylag kedvező körülmények közt kezdte tevékenységét.— JUHÁSZ GYULA Magyarország hadbalépése Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok ellen c. tanulmánya részletesen elemzi a kérdéssel kapcsolatban Magyar­ország külpolitikai helyzetét. Bemutatja Magyarország háborús részvétele és annak mértéke kérdésében az illetékes magyar szervek belső ellentéteit, valamint a ma­gyar—német nézeteltéréseket. A tanul-ItATSZEMLE mányból kitűnik, hogy Bárdossy miniszters elnök, bár ezt a részvételt kezdetben kor­látozni szerette volna, minden döntő kér­désben engedett a német nyomásnak, még­hozzá oly módon, hogy a kívánságoknak eleget teendő, törvénytelen eszközökhöz is folyamodott. 1941 őszén az Erdélyre, Bánátra és a régi határok bizonyos kiigazí­tására vonatkozó remények fejében kato­nai és gazdasági áldozatokat hozott, a következmények felmérése nélkül egyetlen szó nélkül nyugtázta a november 29-i angol ultimátumot, ami december 6-án a hadi­állapot beálltához vezetett Angliával, majd, eredeti szándékától eltérően, német—olasz közbelépésre, a minisztertanács megkérdezé­se nélkül bejelentette Magyarország hadba­lépését az USA ellen. Ezt ugyan az utóbbi nem vette tudomásul, de kongresszusa 1942. június 5-én kimondta a hadiállapotot. Bárdossy politikája azt eredményezte, hogy a kormány az ország katasztrofális általá­nos helyzete közepette kénytelen volt meg­kezdeni a 2. magyar hadsereg felszerelését és frontraküldésének előkészítését. — HENRI MICHEL A francia ellenállás c. cikkében felméri a Franciaország fegyver­letétele és részleges megszállása után ki­alakult általános helyzetet, majd 4 sza­kaszban (1940 — 1941 június, 1941 június — 1942 december, 1943, 1944 — 45) tárgyalja az ellenállás fejlődését. A kezdeményező szerepet De Gaulle-nak tulajdonítja, aki nemcsak a szabad francia erők szervezését, hanem Angliával szemben a francia érde­kek védelmét és a hazai széles körű pro­paganda beindítását is magára vállalta. Nézete szerint a belső ellenállás spontán módon kezdett kibontakozni, majd 1941 — 42 folyamán kialakultak szervezett köz­pontjai, főként a szocialista és a kommu­nista párt ekkor még egymástól független szervező munkája folytán, amit elősegített a közhangulatban a szovjet és afrikai sike­rek által beállt változás. 1943 első felében a különféle csoportok egyesültek, ami alap­ját képezte a következő év széles körű fegyvertényeinek. A kibontakozott föld­alatti munkában egyre határozottabbá és egyre forradalmibb jellegűvé vált a kommunisták szerepe. A szerző összefog­lalóan megállapítja, hogy a francia el­lenállás hozzájárult az afrikai küzdelem, majd a partraszállás sikeréhez, nagy szolgálatot tett hírszerzésével, demorali­zálta a német hadsereget. Feltételezi, hogy még komolyabb eredményeket érhetett volna el, ha jelentőségét a szö­vetségesek hamarabb felismerik. Minden­esetre az ellenállás tette lehetővé — ál­lapítja meg a szerző —, hogy Francia­ország a győztesek oldalán fejezze be a háborút. — В. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom