Századok – 1966

Történeti irodalom - Magyarok és a Risorgimento (Ism. Lukács Lajos) 198

198 TÖRTÉNETI IRODALOM ugyanakkor felveti általánosságban is a megú julási korszak egyik alapvető problémáját, a nép és az értelmiség viszonyának a kérdését. Hangsúlyozza, hogy a nép nemcsak az értelmiség felvilágosító tevékenységének passzív tárgya, hanem éppenséggel a megújulási mozgalom aktív mozgatóereje. A szerző monográfiáját úgy tekinti, mint adalékot ennek a kérdésnek a kidolgozásához. Csakhogy a tárgyalás során ez a probléma mégis a háttérbe kerül, s legfeljebb a hatóságok által üldözött különböző szektáknak valójában már ateista állásfoglalását ismertető részben vetődik fel. Holott a probléma ténylegesen igen érdekes, s még messzebbmenően is általánosításokat kínáló. Ilyen általánosítások azonban csak a megújulási mozgalmak szélesebb körű, a súlypontot nem a kapcsolatokra, hanem az összehasonlításra helyező elmélyült vizsgálódás nyomán várhatók csupán kellő megindokoltsággal. Addig is Richard Praéák könyvét, mint alaposan feldolgozott adalékot az egész problémakörhöz, örömmel üdvözölhetjük. NIBDEBHAUSEE EMIIJ MAGYAROK ÉS A RISORGIMENTO (Budapest, 1961. Fővárosi Szabó Ervin könyvtár. Tanulmányok. Új sorozat 12. [XXXV]. Magyar Risorgimento Emlékbizottság. Hazafias Népfront. 207 1.) Figyelemre méltó munkát végeztek mindazok, akik ennek a kötetnek létrehozásában, írásában, szerkesztésében részt vettek. A kiadvány nagyobbik felét Ács Tivadar : ,,A magyar légionisták életrajzgyűjteménye" foglalja magában. Ilyen jellegű igény már régóta felmerült történeti irodalmunkban, és joggal tarthatjuk komoly és fáradságos vállalkozásnak a szerző azon erőfeszítését, hogy útbaigazítást és áttekintést adjon ebben a rendkívül bonyolult labirintusban. Gondolnunk kell arra, hogy az 1848/49-es szabadságharc tragikus bukása után közvetlenül, majd a későbbi években is hányan ragadtak vándorbotot és vetődtek el nagy nehézségek közepette az olaszországi magyar légióba. Hazaszeretet, lelkesedés, az osztrák uralom elleni gyűlölet, fiatalos kalandvágy egyaránt keveredett a vállalkozókban. Valóban igaza, van a szerzőnek, amikor rámutat arra, hogy mennyire nehéz ós problematikus a rendkívül töredékes és hevenyészve feltalálható maradék adatokból összeállítani azok névsorát és életútjuk leglényegesebb adatait, akik valamilyen formában bekapcsolódtak a légió viszontagságos küzdelmeibe. Volt már Itáliában 1849-ben is magyar légió Türr István vezetésével, és Velencében Winkler Lajos is szervezett magyarokból légiót, de ezek a bekövetkezett új körülmények között megszűntek. Csak az 1859-es olasz, francia—osztrák háború idején nyílt ismét lehetőség arra, hogy a francia császárság ós a piemonti monarchia támogatásával és az akkor alakult Magyar Nemzeti Igazgatóság védnöksége alatt magyar légiót szervezzenek Olaszországban. A kezdetben főleg tisztekből álló lelkes testület az osztrák hadseregből átszökött és francia—olasz fogságba került magyarokból növekedett több ezer főre. Katonai bevetésükre a közbejött villafrancai fegyverszünet miatt nem került'sor. A légió tagjai részben hazatértek, részben szétszéledtek Itáliában és a nagyvilágban. Ami 1860-ban Garibaldi expedíciója során történt, az nem egyenes folytatását képezte az 1859-es légiónak. Mogyoródy Adolf őrnagy, később ezredes parancsnoksága alatt 1860 júliusában újabb magyar légiót hívtak életre, mely becsülettel megállta a helyét az Olaszország szabadsága ós társadalmi átalakítása érdekében vívott dicsőséges harcokban. Miután Piémont közbelépett ós meggátolta Garibaldit Róma felé vonulásában, a garibaldista déli sereget felszámolták, a magyar légiót az olasz királyi hadsereg kötelékei közé sorolták. Ezzel vette kezdetét a magyar légió történetének harmadik szakasza, ami rendkívül változatos, keserves megpróbáltatásokkal, belső intrikákkal és bonyodalmakkal telítve 1867-ig, a légió feloszlatásáig tartott. Ekkor Szűcs János őrnagyra bízták a légió megmaradt irattárát. Ez utóbb Magyarországra került és minden bizonnyal ez az anyag pusztult el a második világháború során az Országos Levéltárban. Ilyen körülmények között csak közvetett úton lehetséges ma már a légió történetét rekonstruálni. Hasznos szolgálatot tett Attilio Vigevano 1924-ben megjelent könyve, de ez csak a szűkebb katonai vonatkozásokra szorítkozott. Mindennek figyelembevételével érthető csak meg, hogy Ács Tivadar milyen nehéz feladatra vállalkozott, amikor azok névsorát igyekezett összeállítani, akik a légióban részt vettek. Az előszóban vázoltakkal kapcsolatban megjegyezhető, hogy jelenlegi tudományos ismereteink szerint Garibaldi marsalai partraszállása idején a vörösinges „Ezer" között négy magyar tartózkodott: Türr, Tüköry, Goldberg Antal és Lajoski Vencel. Abba Cesare megbízhatóan tájékoztat. Az ezen túlmenő feltételezéseket a tények nem támasztják alá. Éber Nándor, a későbbi dandárparancsnok, a Times tudósítója, a Palermo bevételéért