Századok – 1966

Történeti irodalom - Razin; Je. A.: A hadművészet története II. kötet (Ism. Tóth Gyula) 192

( TÖRTÉNETI IRODALOM 193 konstrukcióban valamennyi összetevőjével együtt ható jelenséget determinálónak tekinteni (pl. manufaktúra), hiszen így például napjainkban csak a hidrogénbomba korszakának hadművészetéről beszélhetnénk. Másrészt pedig az átmeneti terminológia nem pontosabb a korainál, és a marxista történetírás a korai, fejlődő, késői feudális korszakok alatt ugyanazokat a jelenségeket tárgyalja (feudális anarchia, abszolutizmus stb.), mint amelyeket Razin a maga periodizációjában. Mindenesetre megemlítjük, hogy a periodizáció kérdéséhez a szerző újabb érvek sokaságát sorakoztatja fel művének 18 — 22. lapjain, sokszor visszatér rá, és egy helyütt kimondja, hogy „a »korai«, »fejlett« és »késői« szakaszokra való felosztás a biológiai folyamatok mechanikus átvitelét jelenti a társadalom fejlődésére" (29. 1.). * Razin rendkívül nagy figyelmet fordít a korabeli orosz hadművészet tanulmányozására (mintegy a kötet egyharmadnyi anyagát), és joggal rója fel a nyugati katonai szakíróknak, hogy lebecsülték az orosz hadsereget és hadiflottát (26. 1.). Ezért sajnálhatjuk, hogy az orosz katonai erők példamutató katonai akciói, hősies, lelkesítő harcai mellett — források hiányában is — kevesebb szó esik a Szovjetunió többi népének küzdelméről, például a mongolok vagy a német lovagrend ellen. Különösen feltűnik a hiány, ha a kozákok hadművészetének néhány sajátosságáról egy fejezetet olvashatunk (363 — 369. 1.). Az orosz hadművészethez hasonló fontosságúak a lengyelek, oroszok, általában a szláv népek háborúi a teuton lovagrend ellen (446 — 457. 1.), a huszita háború (457 — 481. 1.) és az 1525. évi német parasztháború (481—500. 1.), bár csak az első kettőnél van módja a szabadságukért küzdő erők hadművészetéről beszélni. A kötet ilyen kompozíciója miatt szorul háttérbe a nyugat-európai hadtörténet leírása, és Razin nézetét döntően meghatározza ezek bemutatásánál Engels véleménye, mely szerint ,,a harcászat fejlődése szempontjából — akárcsak a többi tudományok szempontjából — az egész középkor teljesen terméketlen időszak volt" (188. 1.). A nyugat-európai hadtörténelemből is elsősorban a szabadságharcok, az igazságos háborúk foglalkoztatják; pontosan, és e harcok pátoszától lelkesülten írja le a svájciak függetlenségi háborúit (407 — 424. l.),a franciák küzdelmét a százéves háborúban (424 — 445. 1.). Néhány nép hadtörténetét a jelentőségének megfelelő térre szűkíti, például a frankokét, germánokét. Érvelése annyira meggyőző, hogy nem erősíti véleményét, mikor a római szóhasználat szerint barbároknak nevezi őket (33. 1. és 122. 1.). Róma-ellenessége ebben a kötetben is kockázatos nézetekre csábítja: „A frankok harcászati eredményei nem öncélúak voltak, mint a rómaiaké" (132. 1.). A kötet gazdag és elmélyült forráskutatásról tanúskodik. Az elméleti bevezetés szerint Razin korrigálta azt a korábbi hibát, mikor nem használta fel teljes mértékben a forrásmunkákat, és nem bírálta „a nemesi és burzsoá" hadtörténészeket (6. 1.). Az elmélyülést segítette munkamódszerének gazdagodása. Vallomása szerint számos csata színhelyét a terepen tanulmányozta (6. 1.), igen sok oklevél, irodalmi mű, fegyver konkrét vizsgálata segítette a tájékozódásban. Felhasználta a korszak elméleti katonai műveit. Különösen Machiavelli értelmezését tartjuk jelentősnek (547—562. 1.). E kötetben elvszerübben szól a burzsoá történetírók munkáiról, a legtöbbet Delbrück-kel vitatkozik, de érdemeit is elismeri. Sajnálatos, hogy forrásait most sem lehet ellenőrizni, a megjelölés következetlen. Fordítási hiba az ó-orosz források ó-magyar nyelven való visszaadása. Korábban is említettük a modern terminológia megtévesztő használatát. így például az orosz állam blokád]&ró\ beszél (347. 1.), agresszióról (231. 1.), a mongolok rakétákat használnak (207. 1.), az arab sereg támadását politikai aknamunkával készíti elő ( 109. 1.), a keresztes lovagok bombardáikkal össztüzet lőnek (453.1.), az angol intervenciósok ellen népi partizán háború bontakozik ki (442. 1.), a mongol hadseregben széleskörűen alkalmazták az ösztönző rendszabályokat, például a fizetésemelést (223. 1.) stb. Hasonló modern fogalom az erkölcsi-politikai állapot (41. 1.), a gyarmat (52. 1.), az élelembázis (197. 1.), bár ezek használata inkább elképzelhető. Ha forrásokkal bizonyítaná, hihetőbbé válnék néhány, a hadtörténeti irodalomban nem ismert mozzanat, pl.: a XVI. században voltak hátul tölthető ágyúk (325. 1.), a mongolok harcrendjéből a kán és a katonai parancsnokok feleségei is nyilaztak (199. 1.), a mongolok előnyomulásukhoz utakat építettek (194. 1.), az arab sereg soraiban nők is harcoltak (115. 1.), a frankok katonai szemléjük helyét márciusi mezőknek nevezték (123. 1.). Néha elfogult vagy pontatlan megjegyzésekbe ütközünk: ,,A feudális püspökök és apátok legkedveltebb fegyvere a buzogány volt. Az egyház ugyanis tiltotta a vérontást, ezért a papok és püspökök . . . buzogánnyal verték fejbe ellenfeleiket" (161.1.), ,,a szláv katonák általában saját (hazai) gyártmányú fegyverekkel harcoltak" (37. 1.), ,,a szlávok harcrendjét sajnos nem ismerjük, azt azonban az ókori történetírók többször is megemlítik, hogy a harchoz felsorakoztak" (47. 1.), „amikor azonban a császár fegy-13 Századok 1960/1