Századok – 1966

Történeti irodalom - Szöveggyűjtemény Magyarország történetének tanulmányozásához I. rész 1000-től 1526-ig (Ism. Bónis György) 166

( TÖRTÉNETI IRODALOM 170 írással oldotta meg, az 1490-i választási feltételek során sem talált jobb kiutat, mint Márkus szövegének átvételét: „Nyolcados törvényszék (lat .'.judicium octavale) főtörvényszék jellegével és hivatásával bír." (148. 1.) Míg azonban a „főtörvényszék" az 1836-i törvény századában még jelentett valamit az olvasónak, ma már csak elhomályosítja az összefüggéseket. Az a hallgató, akinek a most tárgyalt rész jegyzeteitől kell segítséget kapnia, ugyancsak rászorul az élőszóval adott magyarázatra. Nehezen érti meg, hogy a nádori közgyűlésről öt helyen adott, részleteiben helyes definíciók (96, 116, 136, 139, 345. 1.) közül melyiket tekintse irányadónak. Az 1486 : 2. tc. jegyzetéből azt olvashatja ki, hogy a cikk a megyei törvényszéket kívánta eltörölni, pedig csak a kikiáltott közgyűlésen történt inquisitiót küszöbölte ki. Az 1486 : 8. te. jegyzetében, ahol a királyi embereket „a megyei köznemesség képviselői"-nek nevezik, ellentmondást fedezhet fel a szöveggel, mely a (bírósági) végrehajtásokban eljáró királyi emberekről rendelkezik. (Mindkettő a 139. lapon.) Csodálkozhatik azon, miért írja az 1492, 1495 és 1498-i decretumának első jegyzete minden alkalommal, hogy a törvény 1492-ből (1495-ből, ill. 1498-ból) való, amikor az évszám a cím fölött is ott szerepel. Csak akkor talál magyarázatot, ha a CJH kerül a kezébe; ebben ui. Ulászló törvényeinek címfelirata mindössze ennyi: „П. Ulászló első (második, ill. harmadik) decretuma", az évszám pedig a jegyzetben szerepel, a szöveg természetesen utolsónak említi. Kötetünkben a szerkesztő gondossága a címek fölött mindenütt feltüntette az évszámot is, de a törvénytárból mechanikusan átvett jegyzetet már nem javította ki. A részletes egybevetés helyett csak a lapszámokra utalunk (CJH I. 481, 563, 593. 1. — kötetünk 150, 152, 154. 1.). Mivel pedig az ördög nem alszik, az 1498-i törvény utolsó, 17. jegyzete a polgároknak a bérelt szőlők utáni kilencedfizetési kötelességére, „amint a dekrétum meghagyja", átveszi Márkusnak egy olyan jegyzetét (CJH I. 617. 1. 3. jegyzet), amelyben négy, a kilencedet nem is érintő tc. van felsorolva. Valamennyi tc. közölve van egyébként a jelen kötetben. Az okleveleket tartalmazó részre lapozva ismét az a jóleső érzés tölti el a kritikus olvasót, amelyet az Árpád-kori törvények keltettek benne. Talán azoknál is inkább szolgálja ez a terjedelmes rész a kötet célját, a történelem életközelségének biztosítását. Teljes elismeréssel adózunk annak a gondos munkának, amellyel a szerkesztők az okleveles anyag tengeréből a jellemzőnek talált darabokat kiválogatták, némelyiküket még eredetijének publikálása előtt közkinccsé tették. Fenntartás nélkül helyeseljük azt a megoldást is, hogy az időrendi besorolás helyett négy csoportra osztották anyagukat, külön-külön fejezetekbe rendezve el 1. a nagybirtok szervezetére és a jobbágyság helyzetére, 2. a paraszti osztályharcra, 3. a városi fejlődésre és 4. az államszervezet alakulására vonatkozó okleveleket. Maga a sorrend és az egyes fejezeteknek juttatott terjedelem is kifejezi a marxista történészeknek azt a törekvését, hogy elsősorban az anyagi javak termelőinek életét mutassák be. Nagy szolgálatot tettek tehát az oktatásnak és az ismeretterjesztésnek a terjedelmes lendvai-németi osztálylevél, vagy a sárvári-kapuvári urbárium beiktatásával. Talán csak az tűnhetik fel itt, hogy Zsigmond kora (különösen az államszervezet vonatkozásában) a többinél kevésbé van képviselve, holott Mályusz Elemér magisztrális oklevéltára bőven adhatott volna anyagot. Még a szükséges helytakarékosság mellett is be kellett volna illeszteni ezen kívül az első magyar jogi nyelvemléket, a nádori közgyűlés esküformuláját (vö. Magyar Nyelv, 57 [1961], 279. 1.). Az oklevélszövegek fordítása is magas színvonalú munka. Megszabadulva a Corpus Juris gyámkodásától, a munkatársak itt jó magyaros szövegeket nyújtanak az olvasónak. (Közéjük kell számítani Szilágyi Lorándot, aki az 1233-i beregi egyezmény itt közölt szövegét fordította, ha a Bevezetés nem is említi meg.) Részletes ellenőrzésre természetesen nem vállalkozhattunk; a szúrópróbaszerűen végzett összevetés csak jelentéktelen hibákat hozott felszínre. A Váradi Regestrum 1. sz. esetében pl. az utolsó mondatban sajtóhiba lehet a „mert a vadászok tizedese" szövegrész; Mert ui. az eredetiben személynév. A 78. sz. esetben a „ioubagionum naturalium" helyes fordítása nem „természetes jobbágy", hanem „született jobbágy". A 97. sz. eset vége felé a Mika ispánra utaló mellékmondat: „és tőle nagyobb tekintélyt nyert" nem veszi figyelembe az avctoritas szó „hatóság, hatáskör" jelentését, amint a szöveg megkívánná (195 —197. 1.). Alább a pannonhalmi népek ügyében létrejött 1233-i egyezség 1—2. sorában „az emberi nem sugalmazására" szövegrészből kimaradt az „ellenségének" szó, vagyis a sátánra való utalás, s így az értelem megzavarodott (278. 1.). Az óvári polgárok kiváltságát helyes