Századok – 1966

Történeti irodalom - Szöveggyűjtemény Magyarország történetének tanulmányozásához I. rész 1000-től 1526-ig (Ism. Bónis György) 166

168 I TÖRTÉNETI IRODALOM utóbbi verziók egyike illett volna a. szövegbe. Ezek a megjegyzések azonban kisebb jelentőségűek, hiszen az egyetemi tankönyv és az előadás pótolhatja a jegyzetből kimaradtakat. Lényegesebb kifogásunk ennek a résznek (és általában a kiadványnak) bevezető részei és jegyzetei ellen a jogi fogalmak használatában mutatkozó bizonytalanság. Törvényekről lévén szó, ezt mindenképpen ki kellene küszöbölni. Meghökkentő már az érdemi szöveg első mbndata is: ,,A törvény a társadalom uralkodó osztályának állami jogszabállyal szentesített akarata" (15. 1.). A zavar kétszeres: az „állami jogszabály" pleonazmus, és ha a jogszabály szentesít, akkor kívül áll a törvényen? Pedig ezt a tételt jogilag kifogástalan formában fejezi ki a Kommunista Kiáltvány, amikor hangoztatja a burzsoáziával szemben, hogy „jogotok csupán osztályotok törvényre emelt akarata" (Marx—Engels Művei. IV. köt. 456. 1.). A jogilag képzett olvasó számára idegen az is, amikor ismételten a törvény „pontjairól" van szó (19, 47, 67, 105. 1.); a jogszabálynak „cikkei" (a kötetben régiesen: cikkelyei), „szakaszai" azaz „paragrafusai" és „bekezdései" vannak, korai törvényeinknek esetleg „fejezetei"; „pontokról" a szerződésekkel, javaslatokkal, választási feltételekkel kapcsolatban beszélhetünk. A szerkesztésnek ez a fogyatékossága mutatkozik meg az 1298-i és a hozzá csatolt cikkek jegyzeteiben az (önhatalmú) megzálogolás ós az (önkéntes) elzálogosítás felcserélésében, a közbecsű és örökbecsű közti 1 : 10 aránynak a Hármaskönyv I. 133, § 3. világos útmutatásával szemben történt 1 : 5-re való leszállításában, vagy az iktatás definíciójának ilyen fellazításában: ,, . . . hatósági eljárás: valamilyen jog élvezetének formális cselekménnyel való átruházása" (86, 102, 104. 1.). Az utóbbi annál kevésbé helyénvaló, mert a kötet vége felé kifogástalan magyarázatot olvashatunk a birtokba iktatásról (356. 1.). Az eredeti szövegek elhanyagolása, kisebb szöveghibák és a jogi bizonytalankodás csak szeplők a kötetnek ezen a magas színvonalú részén. Az Anjou-kortól Mohácsig terjedő jogszabályoknál azonban ezek a hibák már zavarokat okoznak. * Az 1351-gyei kezdődő törvényszövegek kiválogatása ellen a bírálat alig emelhet kifogást. Mint az okleveles részben, itt is az a helyes törekvés vezette a szerkesztőket, hogy a társadalom és az állam fejlődésének dokumentálása mellett elsősorban a dolgozó tömegek helyzetét mutassák be. Ez határozta meg pl. a Jagelló-kori szemelvények kiválasztását. A feladat nem volt csekély, és megoldása teljes elismerést érdemel. Mégis sajnálnunk kell, hogy — alkalmasint a kötött terjedelem folytán — nem kaptak helyet legalább szemelvényekben az 1397-től kezdve ismételten hozott tanácsi decretumok, melyek a jobbágyok költözési jogát igyekeztek biztosítani; kimaradt a hadszervezet szempontjából oly jelentős temesvári decretum, valamint az ugyanerre (és mellesleg a vármegyei közgyűlések tanácskozási módjára) annyira jellemző 1432 — 33-i javaslat, az i'in. Sienai Registrum. Viszont az összehangolásnál ki kellett volna küszöbölni azt, hogy az 1446-i kormányzóválasztó országgyűlés „határozatának" (bevezetőjében helyesen: dekrétumának) 1—5. cikke a Corpus Juris régi fordításában ebben a részben, majd a pozsonyi követek jelentésének keretében, de megfelelő új fordításban az oklevelek között is olvasható (136 —138, 352 — 353. 1.). Itt érdemel említést, hogy az 1405. április 15-i decretumnak „városi cikkelyek" néven való említése a törvény régi, formális fogalmának átmentése a szocialista tudományosságba; nem vitás ui., hogy Zsigmond korában a király akár országgyűlésen, akár azon kívül teljes értékű decretumot alkothatott. Szöveghűség szempontjából az 1351-i törvény kitűnő, új fordítása kiemelkedik a későbbiek közül, amelyek — mint a Bevezetés is megmondja — a Corpus Juris kissé korrigált szövegét adják. Ez a megoldás két szempontból nem megnyugtató. Egyrészt a Corpus Juris ún. millenniumi kiadása (az 1000 —1526 közti kötet 1899-ben jelent meg) nem tért vissza az eredeti szövegekhez, hanem a XVI. század végén kéziratos gyűjteményekből összeállított variánst tartotta meg; az eredetire legfeljebb jegyzetben utalt. Másrészt a törvényszövegek érdemes fordítói, Kolosváry Sándor és Óváry Kelemen professzorok, tudatosan archaizáltak, tehát olyan fordítást készítettek, mely már 1899-ben is régiesnek hatott. Vajon elegendő-e ma a magyar szöveget úgy előállítani, hogy a CJH fordítását átstilizáljukÎ Különösen, ha ez az átalakítás nem mindig szerencsésen történik. Azzal egyet lehet érteni, hogy pl. a dézsmaszedésre vonatkozó 1486 : 40. tc.ben a „reperiri" erdélyi ízű fordítását (CJH: „kapni") a köznyelvi „találni" igenévvel helyettesítették, s ezért a mondat végén olvasható ,,repertum"-ot meglehetősen szabadon fordították. De ugyanott a 78. cikkben a „mindenki által sértetlenül megtarttassa" régies szövegrészt a szöveghűség rovására javították így: „ Г. . mindenki sértetlenül