Századok – 1966

Történeti irodalom - Szöveggyűjtemény Magyarország történetének tanulmányozásához I. rész 1000-től 1526-ig (Ism. Bónis György) 166

TÖRTÉNETI IRODALOM SZÖVEGGYŰJTEMÉNY MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETÉNEK TANULMÁNYOZÁSÁHOZ I. rész 1000-től 1526-ig (Szerkesztette Lederer Emma. A szemelvényeket összeállították, jegyzetekkel és apparátussal ellátták Bertényi Iván, Bolla Ilona, Gerics József, Molnár József, Rottler Ferenc.) (Budapest, Tankönyvkiadó. 1964. 394 1.) Hasznos munka került az egyetemi hallgatók és a történelem iránt érdeklődő olvasók kezébe, a magyar történet első nagy periódusának egyetemi olvasókönyve. A Bevezetés kiemeli a kötet rendeltetését: „ . . . sajátos oktatói és politikai nevelő célja éppen az, hogy a forrásanyag útján a sokszor nem eléggé életközei tételeket a történeti élet valóságával töltse meg." Már elöljáróban meg kell mondanunk, hogy a kötet összeállítása a maguk elé tűzött feladatot magas szinten, az 1526 előtti forrásanyag beható ismeretével és a didaktikai szempontoknak megfelelően oldották meg, s ezzel a történelem tanítását és az ismeretterjesztést egyaránt előre vitték. A kiadvány három részre tagozódik, ezek: törvények és jogszabályok; oklevelek; elbeszélő források. Az utóbbiak a közel négyszáz oldalas kötetből csak 30 lapot foglalnak el, a megmaradt terjedelem kb. fele-fele részben oszlik meg a törvények és az oklevelek között. A Bevezetés megmagyarázza, hogy a középkori krónikáknak 1958 óta, a Monumenta Hungarica sorozatban folyamatosan történő közzététele, valamint a honfoglalásról és a magyar parasztháborúkról kiadott szöveggyűjtemények fölöslegessé teszik egyes részletek átvételét. Ez az érv meggyőző, s így helyeselnünk kell azt is, hogy magyarul még nem publikált, vagy alig hozzáférhető források, illetve a valószínűleg lefordításra sem kerülő szövegek kaptak helyet a gyűjteményben (a Nagyobbik Gellért-legenda, Freisingeni Ottó, Richardus, Rogerius, Windecke, Burgio és Brodarics munkáinak részletei). A fordítás színvonalát itt olyan nevek fémjelzik, mint Bartoniek Emma, Mészöly Gedeon és Szentpétery Imre. Ezzel a résszel tehát nem is foglalkozunk, mindössze azt jegyeznénk meg, hogy az irodalmi utalások nem egyszer ponta tlanok (pl. a Gellért-legendáknál vagy a Windecke-kiadásnál, 361, 377. 1.). Az elbeszélő forrásokból vett szemelvények hasznosan egészítik ki az idézett nagyobb kiadványokat. Behatóbban kell szólnunk az első két részről, hiszen ezek vetik fel a közlők és az olvasók számára is a legtöbb problémát. Mindkettőnél egyenként vizsgáljuk meg a szövegek kiválasztását, a közzététel módját, a filológiai hűséget, a jegyzetek terjedelmét és szakszerűségét. Hitünk szerint a bírálat akkor tölti be hivatását, ha a szerkesztők áldozatos munkájának kijáró elismerés mellett azokra az egyenetlenségekre mutat rá, amelyeket a Bevezetés is említ; ezzel segíti legjobban egy remélhető második kiadás még magasabb színvonalának elérését. * Az Árpád-kori törvényeket a kötet Szilágyi Loránd fordításában közli (a szövegek először 1951-ben, litografált formában jelentek meg), s ezzel a. lehető legjobb megoldást választja. Szilágyi kiterjedt forrásismerete és filológiai érzéke a ma lehetséges legjobb szöveget biztosítja. Kisebb jelentőségű kifogásokat lehetne ugyan tenni (így az 1092-i zsinat határozatainak 38. cikkéből már a litografált kiadványban kimaradtak a „pünkösdkor négy nap" szavak, 44. 1. 32. jegyzet után), de a törvények tagolása és szöveghűsége kifogástalan. (A szerkesztők helyében azonban felvettük volna a Kálmánkori második zsinat igen rövid határozatait is, már csak a házasságkötést formához kötő, híres 16. cikke miatt is.) Sajnálatos, hogy — a szerkesztőkön kívül álló okokból — előbb jelent meg Szilágyi magyar fordítása, mint az eredeti latin szöveg és a hozzá fűzött kritikai apparátus. így azt a felfogást, hogy I. László törvényeinek ún. 1П. könyve még