Századok – 1966

Vita - A párt szövetségi politikájának történeti fejlődése (1936–1962) (Tóth István–Vértes Róbert) 138

150 A PÁRT SZÖVETSÉGI POLITIKÁJÁNAK FEJLŐDÉSE szemben a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal — nálunk a munkásosztály nemcsak a szegónvparasztsággal, hanem a középparasztsággal is szövetségben jutott el a proletárdiktatúrához, a szocialista forradalom győzelméhez. Simon Péter, a Párttörténeti Intézet főmunkatársa hozzászólásában a tömegek szocialista öntudata és a szocialista demokrácia fejlődése közötti összefüggésekkel foglalkozott. Mondanivalóját arra alapozta, hogy a párt tudatformáló munKajának célkitűzése napjainkban, egyrészt, hogy mind sokoldalúbbá tegye a politikai egyetértést, másrészt, hogy a marxizmus-leninizmus eszméit mind teljesebben, mind mélyebben és minél több dolgozóval értesse meg. A tömegek politikai és eszmei fejlődése szorosan összefügg egymással, az elméleti alkotó munka pangása mindenképpen fékezi a tömegek szocialista tudatának kialakulását. A szocialista nevelés szempontjából különösen nagy szerepe van a tömegek politikai gyakorlatának. A továbbiakban részletesen foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy „továbbfejlődhet-e a tömegek szocialista tudata, a politikában való tevékeny részvétel nélkül, a proletariátus hatalomrakerülése után. Ha nem, vagy csak nagyon vontatottan, hogyan változtassunk ezen, hogyan biztosítsuk a tömegek számára a szükséges politikai gyakorlatot?" E kérdésekre adandó válasz szempontjából vizsgálta a személyi kultusz időszakának politikai gyakorlatát és negatív következményeit. Az ellenforradalom és a személyi kultusz káros hatásainak felszámolása után a párt „olyan politikát alakított ki — mondotta —-, amely a becsületes dolgozók tömegei iránti bizalomra épül és a tömegektől nemcsak helyeslést, hanem jószándékú kritikát és tevékeny közreműködést is vár. Ez a politika a tömegeknek visszaadta a szocializmusba vetett bitét, felébresztette a dolgozók bizalmát a párt iránt, megszilárdította a proletárhatalmat." Véleménye szerint az utóbbi néhány esztendőben a tömegek szocialista tudatának fejlődése meglassúbbodott. Ennek okát elsősorban a gazdasági nehézségek felszínrekerülésében, a nemzetközi munkásmozgalom belső problémáiban, a problémákat kihasználó ellenséges propagandában és legfőképpen abban jelölte meg, hogy 1959 —1962 között „fogytak el" azok a politikai feladatok, amelyeket nyílt küzdelemben, a tömegek között végzett felvilágosító munkával és a tömegek bevonásával oldottunk meg. A továbbiakban azt fejtegette, hogy ezen a helyzeten a szocialista demokrácia továbbfejlesztésével — aminek szükségességére már az MSzMP VIII. kongresszusa is felhívta a figyelmet — hogyan lehetne segíteni. Többek között ilyen szempontból vizsgálta a hatalom diktatórikus és demokratikus oldalának egymáshoz való viszonyát, a politikai mechanizmust, a gazdaság és a politika összefüggéseit, a népi ellenőrzés tömegméretűvé fejlesztését, a tájékoztatás tökéletesítését, a párt munkájának további, magasabb szintre emelését. Befejezésül visszatért arra a gondolatra, hogy „ha megtanítjuk a tömegeket a szocializmus gyakorlatára, meg fogják tanulni a szocializmus elméletét is, mert politikánk, elméletünk a szocializmust építő munkások, parasztok, értelmiségiek legmélyebb érdekeit fejezi ld". Szakács Kálmán egyetemi docens hozzászólásában először a szövetségi ^politikában az 1935—1937-ben bekövetkezett fordulat egyes kérdéseit boncolgatta. így többek között végigkísérte a magyar kommunista mozgalom szövetségi politikájának fejlődését a Tanácsköztársaság bukásától és megállapította, hogy a szövetségi politika a különböző időszakokban lényeges eltérést mutat, annak megfelelően, ahogyan a párt politikai irányvonala alakult. A húszas évek első felében a pártnak az újjászervezés időszakában „sem ereje, sem elméleti felkészültsége nem tette lehetővé, hogy a szövetségi politika alkalmazásának konkrét, a viszonyokat és az általános feladatokat részletező, az egyes rétegekre lebontott elemzését is elvégezze" — mondotta. Ehhez hozzátette, hogy az előbbi megállapítás nincs ellentmondásban azzal, hogy a párt követelései a munká ^osztályon és a szegényparasztságon túlmenő társadalmi rétegek célját is kifejezték. De az adott viszonyok között ezek a rétegek nem sorakozhattak fel a párt mögé. így pl. a parasztsággal való szövetség objektív feltételei adottak voltak, realizálásukat azonban mindkét részről szubjektív tényezők akadályozták. Ezzel kapcsolatban behatóan elemezte az agrárpolitikának a szövetségi politikában betöltött szerepét, a húszas évek közepétől 1935-ig terjedő időszakban. Fordulópontként jelölte meg 1935 végét, amikor már minőségi változá» sok előjeleit lehetett a párt politikájában megfigyelni, ekkor már a népfrontpolitika szempontjából számba vehető és megnyerhető szövetségeseket kutatták. Ekkor fogadta el a párt az agrárkérdés földreform formájában való megoldásának gondolatát is. Azonban még ez sem volt ellentmondásoktól mentes, ezt bizonyítja a KB 1935 decemberi határozata is, amely a földreformot elvileg elfogadta, de végrehajtásának módját azonosította az agrárforradalommal. Ennek megfelelően a földet még csak a mezegazdasági cselédek és szegényparasztok kezére kívánta juttatni. Mindenesetre e kérdésben ettől kezdve folyamatos tisztulási folyamat indult meg.