Századok – 1966
Vita - A párt szövetségi politikájának történeti fejlődése (1936–1962) (Tóth István–Vértes Róbert) 138
151 A PÁRT SZÖVETSÉGI POLITIKÁJÁNAK FEJLŐDÉSE Hozzászólásának második részében azzal a kérdéssel foglalkozott, liogy a KI VII. kongresszusa milyen vonatkozásban adott segítséget a magyar pártnak a tisztázandó kérdések megoldásához. A VII. kongresszus általában új elemekkel, új lehetőségekkel gazdagította a marxizmus szövetségi politikáját. E széles szövetségi politika realizálásának lehetőségével a szocializmusba való átmenet különböző formáinak felújításával hatalmasat és maradandót alkotott. A kongresszus történelmi jelentőségének elismerése mellett a felszólaló véleménye szerint a kongresszus egyik gyengeségének lehet elkönyvelni azt, hogy nem foglalkozott az egységfront és a népfrontpolitika fasizmus felett aratott győzelem utáni sorsával. Szerinte „nem túlzás, ha itt keressük az egyik gyökerét a háború utáni népi demokratikus fejlődés során elkövetett hibáknak". Befejezésül azt vizsgálta, hogy elkerülhetetlen-e az antifasiszta szövetségnek az antifasiszta célok elérése utáni leszűkülése, vagy nem szükségszerű. Erre a kérdésre szerinte sem lehet általános érvényű választ adni. Az 1945 utáni helyzetünkkel kapcsolatban arra a következtetésre jutott, hogy,„a dolgozó osztályok között létrejött szövetségben — 1945 után ilyen szövetséggel van dolgunk elsősorban és csak másodsorban a burzsoáziával kötött szövetséggel — megvolt az objektív alap ahhoz, hogy a szövetséget fő kereteinek fenntartásával, általános céljainak módosításával, más tartalommal töltsük meg, az antifasiszta célon túlmenően szocialista célokra irányítsuk". Betlen Oszkár, a Párttörténeti Intézet főmunkatársa hozzászólásában a KI VII. kongresszusából indult ki. Emlékeztetett arra, hogy a VII. kongresszus a népfront problémáit vizsgálva aránytalanul kevés figyelmet fordított a munkás-paraszt szövetség elemzésére. Ezt az aránytalanságot azzal magyarázta, hogy ,,a kongresszus harc közben ült össze, a kommunista mozgalom korábbi hibái és elavult módszerei elleni harc közben. A kongresszus összesítette, jóváhagyta ennek a harcnak az eredményeit, de egyáltalán nem tekintette befejezettnek, ellenkezőleg, annak folytatására, továbbfejlesztésére ösztönözte a kommunista pártokat. Ezért nem is lehetett anyagaiban tökéletes, azt hiszem Kokkal inkább a kongresszus szellemében lehet a kongresszusnak a nagyszerűségét lemérni." Elemezte az egységfront és népfront létrejöttének sorrendiségét és megállapította, hogy az egységfrontnak nem kell feltétlenül megelőznie a népfrontot, és hogy az eredményes szövetségi politikának ugyanakkor feltétele a helyes egységfront-politika. E helyen érintette a kommunista párt és a szociáldemokrata párt együttműködésének jelentőségét a középrétegek és a polgári demokratikus pártok megnyerésének szempontjából. Ez különösen fontos a szövetségi politika vonatkozásában, hiszen a szociáldemokrata és polgári demokratikus pártok között társadalmilag és eszmeileg jelentős közelség van. Éppen ezen összefüggések miatt nemcsak a népfrontpolitika útját egyengeti a kommunista párt helyes egységfront-politikája, hanem fordítva, a helyes népfrontpolitika is tényezője lehet az egységfront kialakulásának. Nem véletlen, hegy a nemzetközi munkásmozgalom története során jelentős eredményeket a kommunista és szociáldemokrata pártok egységfrontjában, az ún. népfront korszak idején értek el. Különbséget tett az egységfront kialakulásának két fajtája között. Az első sajátos forradalmi helyzetekben vagy éppen ellenkezőleg, ellenforradalmi támadás viszonyai között, de ugyancsak a szociáldemokrata párt forradalmasodása, a reformizmustól való elszakadása esetén, forradalmi szocialista alapon jött létre (pl. Magyarországon 1919-ben, a harmincas évek közepén Ausztriában és Spanyolországban). Az egységfront másik formájának példájaként az 1934 júliusi francia kommunista-szocialista akcióegységről szóló egyezményt jellemezte, amelyik monopoltőke-ellenes, antifasiszta, a polgári demokratikus viszonyok biztosításának és kiterjesztésének programja alapján jött létre. Az egységfrontnak ez az általánosabb fajtája már szorosan egybekapcsolódik a népfrontpolitikával, a kommunista pártok széles szövetségi politikájával. A történeti tapasztalatokat figyelembe véve rámutatott arra, hogy az egységfront létrejötte nem egyedül a kommunista pártoktól függött , attól, hogy felismerték-e, milyen széles alapon álló demokratikus tartalmú egységfont-egyezményre kell törekednie, ha sikert akar elérni. Az egységfrontnak nagy akadálya volt a harmincas évek közepét megelőzőleg a kommunista pártok szektássága, de a fő akadályt a szociáldemokrata mozgalom vezetőségében többségben levő jobboldaliak alkották, akik az egységfront-politika hatásától a szociáldemokrata pártok reformista elképzeléseinek áttörését féltették. Felvetette, hogy nálunk viszonylag kevés szó esik arról az összefüggésről, ami a nemzetközi politika és a kommunista pártok szövetségi politikája között fennállt, pedig a harmincas évek közepén a nemzetközi politikai viszonvlatfcan is jelentős népfront elemek kerültek felsnnre. Ezzel kapcsolatban utalta szovjet—francia szövetségi szerződésre, a Szovjetunió részvételéi e a Népszövetségben, a Szovietunió harcára a kollekt v biztonságért. Utalt még a népfront és az osztályharc összefüggésére, majd befejezésként vitába
