Századok – 1966

Vita - A párt szövetségi politikájának történeti fejlődése (1936–1962) (Tóth István–Vértes Róbert) 138

A PÁRT SZÖVETSÉGI POLITIICÁJÍNAK FEJLŐDÉSE 146 A proletárdiktatúra szükségességével és szovjet típusának abszolutizálásával kapcsolatos nézetek kialakulása kronológiáikig egybeesett a párt politikájában meginduló torzulási folyamat kezdetével. A továbbiakban a referátum a népfront politika 1953 — 56 közötti fejlődését kísérte figyelemmel, s összegezésül megállapította, hogy végeredményben a pártvezetés 1949 — 1956 között, az 1953 júniusi és az 1956 júliusi próbálkozások ellenére, elméletileg sem tudta minden szempontból helyesen megoldani a szövetségi politika tárgykörébe sorolható kérdéseket, s még kevésbé tudta kidolgozni azoknak a konkrét gyakorlati intézkedéseknek rendszerét, amelyek hivatva lettek volna a párt és a munkásosztály, illetve a munkásosztály és más osztályok viszonyát a szocializmus érdekeinek megfelelően alakítani. Vass Henrik, a Párttörténeti Intézet igazgatója előadása bevezetőjében utalt arra, hogy az MSzMP tevékenysége két különböző stratégiai szakaszra esik, az 1962 előtti szakasz a szocializmus alapjainak lerakására, az 1962 utáni pedig a szocializmus teljes felépítésére. Ez alapvetően meghatározta a párt szövetségi politikáját is. Tehát 1948-tól 1962-ig egységes stratégiai szakaszt jelent, amit 1956 sem osztott ketté, viszont az MSzMP politikájában — így a szövetségi politikájában is — az 1956-os ellenforradalom tanulságait messzemenően figyelembe kellett venni. Az előadó részletesen kitért az ellenforradalom okozta károk ismertetésére és annak a politikailag rendkívül nehéz helyzetnek az elemzésére, melyben az MSzMP működését elkezdte. Ilyen helyzetben mindenekelőtt a megingott proletárhatalmat kellett helyreállítani ós megszilárdítani. Ennek értelmében elsősorban a munkásosztály soraiban kellett megszüntetni a dezorganizáltságot, kellett helyreállítani a párt és a munkásosztály meglazult kapcsolatát, képessé kellett tenni az osztályt vezető szerepe betöltésére. Ezen az alapon került sor a megrendült munkásparaszt szövetségnek, a proletárdiktatúra politikai alapjának megszilárdítására. Korrigálni kellett a nem proletár rétegekkel, az értelmiséggel, á kispolgársággal szembeni hibás politikát, hogy e rétegek is megtalálják méltó helyüket, szerepüket a gazdasági, társadalmi életben és az osztályszövetség rendszerében. A továbbiakban a referátum a szövetségi politika 1956—1962 közötti alakulását kísérte figyelemmel. A párt és a munkásosztály viszonyának vizsgálatakor figyelembe kellett venni a munkásosztály és az MDP közötti kapcsolat eltorzításának hatását is. A régi pártvezetés, a munkásosztályon gyámkodva, „felülről" valósította meg a szocialista politikát, túlzott centralizmust honosított meg, fő módszere az adminisztratív vezetés volt. A tömegekhez való viszonyát a párt a megelőző évekhez képest merőben új alapokra helyezte. Ez jelentette: a tömegek magatartásának figyelemmel kísérését, a szubjektivista, bürokrata, parancsolgató módszerek teljes kiküszöbölését, a pártirányítás mechanikus és adminisztratív módszereinek háttérbe szorítását, a pártonkívüliekre való fokozottabb támaszkodást. A referátum ezzel kapcsolatban behatóan tárgyalta a munkásosztály helyzetének felmérésére irányuló nagyarányú, 1958-as vizsgálatokat. Ez a felmérés már tükrözte a munkásosztály anyagi, kulturális, ideológiai, politikai helyzetében és társadalmi összetételében 1949 — 1957 között beállott változásokat és meghatározta a további tennivalókat. Ezt követően számos párthatározat nagy figyelmet fordított a szakszervezetek önállósága és általában az üzemi demokrácia fejlesztésére. Az előadás második részében az új alapokra helyezett munkás-paraszt szövetséget vizsgálta. Rámutatott arra, hogy az ellenforradalom idején a parasztság magatartásában számos pozitív jelenség is megmutatkozott. Fontos tanulság volt a párt számára, hogy az ellenforradalom a falun is csak szocialista és demokratikus szólamokkal álcázva, a hibák kijavításának örve alatt ért el sikert, és ahol nem ezt tette, nem tudott tömegbázist szerezni. A konszolidációban nagy szerepe volt annak, hogy a párt és a kormány már 1956 novemberében elítélte a korábbi évek parasztpolitikájában elkövetett hibákat, megszüntette az erőszakos tagosítást, a kötelező beszolgáltatást. A parasztság szabad elhatározására bízta a gazdálkodási mód megválasztását, de meggátolt minden olyan tevékenységet, amely az emberi munka kizsákmányolására irányult. A kormány nem mondott le a mezőgazdaság szocialista átszervezéséről, anyagi támogatást nyújtott a termelőszövetkezeteknek, de hatékonyan segítette az egyénileg dolgozó parasztokat is. Ezek gyakorlati megvalósítását a kormányhatározatok egész sora támasztotta alá. Ekkor a munkás-paraszt szövetség tartalmát is a néphatalom és a föld megvédésének központi feladata határozta meg. Ezt követően részletesen elemezte a párt 1957 nyarán kidolgozott Agrárpolitikai Téziseit, amely a parasztság egyes rétegeihez való kapcsolatot reális alapokra helyezte, és így a munkás-paraszt szövetség további erősítésének, a mezőgazdaság szocialista átszervezésének hatékony eszköze lett.