Századok – 1966

Krónika - Beszámoló Ádám Magda kandidátusi disszertációjának vitájáról (Stier Miklós) 1448

1452 KRÓNIKA л Opponensi véleményének végén — hangsúlyozva, hogy a felsorolt hiányosságok nem érintik az értekezés alapvető értékeit — javasolta a disszertáció elfogadását s szerzőjének a kandidátusi fokozat megítélését. Ádám Magda válaszában mindenekelőtt disszertációs témájának jellegéről, műfajáról s azokról a sajátosságokról beszélt, amelyekre az opponensek is utaltak. Elmondotta, hogy célkitűzésének megvalósítása szükségessé tette szűkebb témája feltárásán túl a nagyhatalmak politikájának figyelemmel kísérését, valamint Magyarország és a kisantant korábbi kapcsolatainak rekonstruálását is. Vállalkozását nagymértékben nehezítette egyrészt az a körülmény, hogy a kisantant törtéffete még nines feldolgozva, másrészt pedig az, hogy hosszú éveken keresztül a magyar történetírás is kényes kérdésként kezelte ennek egész problematikáját. Komoly nehézséget jelentett az is, hogy a kisantant-államok története jórészt belpolitikai vonatkozásokban is feldolgozatlan, s elvógzetlen még a második világháború előtti magyar belpolitika sokoldalú és részletes feltárása is. Ebből adódik disszertációjában a diplomáciatörténethez valóban nélkülözhetetlen belpolitikai háttér hiánya. A kisantant viszonylatában e hiányosság teljes kiküszöbölése — még az opponensi segítséget is figyelembe véve — továbbra is csak részben megoldható problémát jelent, a magyar belpolitikai háttér megrajzolása viszont — az opponensi útmutatások alapján — lényegesen könnyebbnek ígérkezik, mert itt inkább a meglevő anyag jobb rendszerezésére, néhány megfogalmazás pontosabbá tételére lesz szükség. Utalt arra, hogy a Darányi- és Imrédy-kormány külpolitikájának megrajzolásában Berend T. Iván által kifogásolt ellentmondások több esetben maguknak e kormányoknak politikájában levő ellentmondásokból adódnak. 1936 októberétől 1937 novemberéig, majd 1938 májusától szeptemberéig Magyarország külpolitikájában ellentétes, egymásnak ellentmondó tendenciájú törekvések éleződtek ki. Ugyanez vonatkozik Darányi ós Imródy kisantanttal kapcsolatos politikájára is. Az opponensi vélemények disszertációjának e vonatkozásában arra figyelmeztetik — mondotta Ádám Magda —, hogy e bonyolult jelenségek leírását még alaposabban és gondosabban kell elvégeznie. Jogosnak ismerte el Arató Endre azon észrevételét, hogy a nyugati hatalmak külpolitikájának indító okait is fel kell tárni. Egyetértett Berend T. Ivánnal abban, hogy bizonyos fokig elsikkad munkájában az a kérdés, mi tartotta még össze a bomló kisantantot a magyar kérdésen kívül. E kérdés részletesebb kifejtése feltétlenül szükséges. A kisantant—szovjet viszonnyal kapcsolatosan pedig hangsúlyozta, hogy míg a húszas évekre elsősorban a szovjetellenesség a döntő, a 30-as évekre jelentősen megváltozik e viszony, miután a kisantant Szovjetunióval kapcsolatos politikája nem csak és nem elsősorban szovjetellenes jelleggel bírt. így e kérdés szerepe és jelentősége változó volt a különböző időszakokban és természetesen a kisantant különböző államaiban is. A Szovjetunióhoz történő — tagállamonként különböző fokú — némi közeledés mellett és azzal egyidőben a Berlin—Róma. tengelyhez is közeledtek. Berend T. Iván e kérdésre vonatkozó bírálata arra hívta fél Ádám Magda figyelmét, hogy jobban ki kell mutatnia, mennyiben változott a szovjet—kisantant viszony a 30-as évekre, s mik voltak indító okai a kisantant Szovjetunióhoz való közeledéseinek. Egyetértett azzal is, hogy disszertációjának műfaja s a vizsgált téma megkívánja a jelentősebb történelmi személyiségek portréinak megrajzolását. Megjegyezte azonban, hogy a szomszéd államok politikusairól ezen népek történeti irodalmában csak elszórt, rövid és sajnos rendkívül egysíkú jellemzések találhatók. A területi engedmények kérdésében vitába szállt Berend T. Iván opponens véleményével. Álláspontja ebben a kérdésben az, hogy amikor a fasizmus volt az emberiség legnagyobb ellensége, akkor mindent a fő veszély magakadályozásának kellett alárendelni, így a békeszerződésekkel a határproblémákat is, melyek Hitler hatalomra jutása után más aspektusba keriilt9k. A sole ún. „külön egyidejű namzeti igazság" látszata is megszűnt, egyetlen nagy, általános igazságban forrott össze és ez az egyetemes emberi haladás, a barbár nácizmus elleni összefogás volt. Minden kérdést abból a szemszögből kellett tehát vizsgálnia, hogy elősegített3-e a fasizmus megakadályozosát vagy sem. Nem kétséges, hogy a kisantant uralkodó köreit a status quo megmerevítésére irányuló törekvéseiben nem valami antifasiszta szándók vezette, hanem önző osztályérdekek. Csakhogy a felelősség, a megítélés alapja sohasem a szubjektív szándék, hanem az objektív következmény. A meglevő határok állandósítására irányuló szándék, mely a román, jugoszláv és csehszlovák burzsoázia önző osztályérdekeit takarta, mindaddig, míg a német fasizmus ellen hatott, egybeesett a kollektív biztonsági rendszer érdekeivel. Ezért nem kórte számon a kisantant-államok 30-as években működő kormányaitól a területi engedmények elmaradását, és ezért tette csak elnyomó kisebbségi politikájukért felelőssé őket.