Századok – 1966
Történeti irodalom - Sapiro; A. L.: Russzkaja isztoriografija v period imperializma (Ism. Menyhárt Lajos) 1333
TÖRTÉNETI IRODALOM 1333 ez távolról sem jelenti azt, hogy az olasz polgári átalakulásnak éppen az agrár forrad alom hiányából származó következetlenségeit, gazdasági és szociális hátrányait olyan nagyvonalúan elhanyagoljuk, mint ezt Romeo professzor teszi könyvében. Ha az első kérdésfeltevésben is csak némi jogosultságot látunk, még kevésbé tudunk egyetérteni Romeo második kritikai szempontjával. Nemcsak azért, mert Romeo számos marxista fogalmat (pl. eredeti tőkefelhalmozás) teljesen pontatlanul használ, de azért sem, mivel úgy véljük, hogy Romeo az agrárforradalom és a kapitalista fejlődés összefüggéseit túlságosan egyoldalúan, csak a tőkefelhalmozás problémái szempontjából vizsgálja, és teljesen figyelmen kívül hagy olyan nem kevésbé fontos összefüggéseket, mint a belső piac szélessége és az egész társadalmi-gazdasági átalakulás mélysége. Az olasz gazdasági és társadalmi fejlődés súlyos ellentmondásai, Dél elmaradottsága, az óriási munkanélküliség és az egyéb társadalmi és szociális problémák nézetünk szerint mind kapcsolatban állnak az agrárforradalom elmaradásával. Túlságosan szűknek, egyoldalúnak látjuk azt a bizonyító anyagot, melyet Romeo könyve második részében próbál felsorakoztatni arra következtetve. hogy 1861 ós 1887 között mindenekelőtt a mezőgazdasági nagybirtok keretében halmozódott fel az a tőke, amelyet már ekkor az infra-struktúra kiépítésére, a 90-es évektől kezdve pedig az ipar gyors ütemű fejlesztésére fordítottak. Rómeónak az a véleménye, hogy, a többi dél-európai országgal összevetve, Olaszország viszonylag gyorsabb és erőteljesebb gazdasági fejlődése ebből a körülményből fakad, nyilvánvalóan már azért sem állhatja meg a kritikát, mivel a többi dél-európai ország polgári átalakulását az agrárforradalom hiánya nem kevésbé jellemezte. Romeo professzor könyvét s különösen annak második részét gazdaságtörténetileg sok szempontból figyelemre méltó tanulmánynak tartjuk. Ami könyvének a marxista történetfel fogással való vitáját illeti, a marxista módszer helyességét nem sikerült megcáfolnia. Arra azonban alkalmat adhat, hogy a marxista történészek a polgári átalakulás problémáit még alaposabban, még következetesebben vizsgálják, s szembenézzenek azokkal az ellenérvekkel, amelyeket többek között éppen Romeo professzor is felvetett. RÁNKI GYÖRGY A. L. SAPIRO: RUSSZKAJA ISZTORIOGRAFIJA V PERIOD IMPERIALIZMA (Leningrád. Izd. Leningradszkovo universziteta. 1962. 235 sztr.) AZ OROSZ TÖRTÉNETÍRÁS AZ IMPERIALIZMUS KORSZAKÁBAN Bár egyetemi előadások anyaga a könyv, a történetírás története szempontjából mégis igen jelentős tudományos alkotás. A szerző az orosz történetírás egyik legjelentősebb szakaszát kétoldalú fejlődési folyamatként ábrázolja. Az egyik tendencia az imperializmus kori burzsoá történetírás válságba jutása, a másik a marxista történetszemlélet elemeinek terjedése. Ez utóbbi fejlődési lehetőség megteremtésében a történelmi körülmények mellett alapvető jelentősége van Lenin munkásságának. Az egyes történetírói irányzatok tárgyalásánál a szerző alaposan elemzi a történetírók osztályhelyzetét, osztályuk változó politikai érdekeit, valamint társadalmi-politikai nézeteiket. Abból a tételből kiindúlva, hogy az imperializmus a kapitalizmus egyik szakasza, Sapiro szükségesnek tartja az imperializmust megelőző korszak jelentősebb történetírói irányzatait, történész-egyóniségeit röviden bemutatni. Elsősorban azokat említi meg, akiknek tanításai, tanítványai a tárgyalt szakasz idején is hatottak, tevékenykedtek (Sz. M. Szolovjov, B. N. Csicserin, V. 0. Kljucsevszkij). A kor történészeinek érdemeként hangsúlyozza a szerző annak a nagy munkának a jelentőségét, melyeT. az egyes kutatók a régebbi korok történeti emlékeinek feltárásával, kiadásával, feldolgozásával végeztek. Az orosz burzsoázia gyengeségét, az abszolutista államhoz való viszonyát tükrözi a történetíróknak az állam történelemformáló szerepéről vallott nézete. P. N. Miljukov és A. Sz. Lappo-Danyilevszkij munkáiból az elemzés alapján világosan kiderül, hogy szerintük az orosz állam osztályok feletti, mert а társadalom minden csoportja alattvalója az államnak. Miljukov másik következtetése az állammal kapcsolatban az, hogy az orosz történelmet а XVIII. századdal bezárólag az osztályok felett levő állam határozta meg. A „társadalmi öntudat" csak I. Péter és II. Katalin reformjainak hatására alakult ki, és а XIX. század folyamán igyekszik a vezetésbe bekapcsolódni. A néptömegek szerepét teljesen figyelmen kívül hagyja. Ugyancsak Miljukov munkásságából vonja le a szerző azt a következtetést, hogy az orosz történelem menetét mindig külső (katonai) okok hatá-15*
