Századok – 1966
Történeti irodalom - A müncheni egyezmény létrejötte és Magyarország külpolitikája 1936–1938 (Ism. Tilkovszky Lóránt) 1314
1318 TÖRTÉNETI IIÎ.ODALOM dokumentumok kiaknázásához nem szükséges és kötetenként mintegy 30 lapot vesz el talán fontosabb közlendők elől. Akit mégis netalán érdekelne, hogy ki volt 1936 — 38 közt a Külügyminisztérium utazási és útlevélügyi osztályának segédfogalmazója, vagy hogy ki képviselte ugyanekkor a magyar kormánynál a Szent János lovagrendet, némi utánjárással megtalálhatja a kívánt adatokat ugyanott, ahonnan ezeket ezen összeállítások készítői vették: — „Magyarország tiszti cím- és névtára" megfelelő köteteiből. A sorozat kötetei ugyanakkor nagyonis rászorulnának valódi segédletekre. Névjegyzék helyett tulajdonképpen névmutatóra lenne szükség, amely a lapszámokra is utalna; ugyanígy egy tárgymutató is elkelne, hogy a kutató könnyebben megtalálhassa a 70 — 90 íves kötetekben, amit keres. Sokkal kisebb jelentőségű kiadványoknál megfelelő gond fordíttatik arra, hogy azok név- ós tárgymutatóval ellátottak legyenek. A fentebb bírált, inproduktívaknak ítélt összeállítások helyett ennek, továbbá a dokumentumokban érintett főbb események, mozzanatok kronológiai áttekintésének megvalósítását üdvözölnénk. Mindezek az észrevételek nem bírnának súllyal, ha a tudományos kutatás szempontjából nem ilyen nagyértékű dokumentumok közzétételéről volna szó. E II. kötetben közölt dokumentumok lehetővé teszik, hogy a maguk bonyolult ellentmondásosságukban tekintsük át a „Dunamedence" korabeli problémáit, azokat a belső indítékokat és külső tényezőket, amelyek a magyar külpolitikát ekkor meghatározták; a hatalmi csoportosulások erőviszonyait, stratégiai célkitűzéseit és külpolitikai-taktikai lépéseit, a magyar titkos diplomácia akcióit. Gazdag anyag található itt a kisantant államok belső helyzetére, nemzetiségi politikájára is, de méginkább a nemzeti feszültséget feszítőerőül felhasználó összehangolt akciókra. A legtöbb újat a Csehszlovákia elleni magyar—lengyel együttműködés rendkívül érdekfeszítő dokumentumai nyújtják. Figyelmet érdemelnek végül a komáromi tárgyalások ós az első bécsi döntés iratai. A kötet elején — mint az eddig megjelent köteteknél is — részletes tartalmi kivonatok tájékoztatnak a kötetben publikált minden egyes dokumentum felől, általában jól ragadva meg a tömören összefoglalandó lényeget. Ennek már csak azért is igen nagy a jelentősége, mert a kötet függelékében ugyanezek a tartalmi kivonatok német fordításban is közzététetnek, hogy ezzel a kötet értékes anyagáról a történészek nemzetközileg is tájékozódhassanak. Néhány tartalmi kivonat azonban nem adja vissza kielégítően a közölt irat lényeges tartalmát. A 8. sz. dokumentumról készült tartalmi kivonat például így szól: „Eisenlohr prágai német követ érdeklődött, miképp lenne összeegyeztethető a német—csehszlovák megnemtámadási szerződés Magyarország érdekeivel; nézete szerint a cseh ós morva területen elszórtan élő németek érdekében nem helyes a szudétanómet területek elesatolása." Ezzel szemben a dokumentum valójában azt tartalmazza, hogy Eisenlohr megnyugtatta Wettstein prágai magyar követet: egy német—csehszlovák megnemtámadási szerződés megkötésétől nem kell komolyan tartani; sőt, felvetette a kérdést, hogy Csehszlovákiának a jövőben egyáltalán lesz-e még létjogosultsága. Nézete szerint egy háborús konfliktus esetén első lesz Csehszlovákia feldarabolása, ennek során Magyarország visszakaphatná elszakított területeit, a cseh tartományokból pedig német befolyás alatt álló új államalakulatot kellene létrehozni; ez jobb megoldás lenne, mint akár a Szudétavidék lecsatolása és a többi rész magárahagyása, akár pedig az egész bekebelezése a német birodalomba. Az 59. sz. dokumentumról készült kivonat megint csak nem mondja meg a lényeget, hogy ti. Mackensen és Kánya megbeszélésének középpontjában a magyar—német viszonynak azon elhidegülése állt, amely a magyar revíziós törekvések valamint a magyarországi német kisebbség kérdésében ekkoriban elfoglalt német álláspont miatt következett be. Kánya nem „informálta a német követet a kisantant követeivel folytatott megbeszéléseiről", hanem célzott rá, hogy a német kapcsolatok gyengülése máris nagyfokú közeledési készséget vált ki a kisantantnál Magyarország felé. Nem „biztosította a német követet, hogy Magyarország továbbra is németbarát politikát folytat", hanem azt mondotta, hogy ha a „magyarellenes német sajtótámadások" és egyéb „magyarellenes provokációk" meg nem szűnnek, „ha ezt a fejlődést nem lehet megállítani, ennek rendkívül kedvezőtlen kihatásai lehetnek a magyar—német viszony jövő kialakulására". Nem „aggodalmát fejezte ki a tervbevett német—csehszlovák szerződés miatt", hanem azt is a magyarellenes német megnyilvánulások közé sorolva, kijelentette, hogy ilyen helyzetben Csehszlovákiának egy csehszlovák—magyar megnemtámadási szerződésre tett ajánlatát lehetetlen a magyar kormánynak meg nem fontolnia-: „Ha mi most visszautasítjuk a Csehszlovákia által nekünk felajánlott meg nem támadási szerződés megkötését, Németország pedig egy ilyent Prágával tényleg megkötne, Magyarország rendkívül nehéz helyzetbe jutna." — A 62. sz. dokumentum tartalmi kivonatában Ádám Magda sokkal hitelesebben ragadta meg az ekkori magyar külpolitika stratégiáját és taktikáját,