Századok – 1966
Közlemények - Munby; L. M.: Az angol helytörténet és amatőr művelői 1207
AZ ANGOL HELYTÖRTÉNET 1211 és XIX. századbeli — ipari épületek és gépi berendezés tanulmányozását."1 9 De a régé szet technikáját még szélesebb körben alkalmazták. Jelentős fejlemény volt a fennmaradt kis lakóépületek tanulmányozása, mely nem az esztétikai, és stílusleírást alkalmazta, hanem gondos feltérképezésükre és építéstörténetük kutatására irányult. Ennek a fejlődésnek sokoldalú jelentősége van. Nem véletlen, hogy ennek a „régészeti" kutatásnak a zöme nem az egyetemekről indult ki. A Történeti Műemlékek Bizottságának és a középületügyi minisztériumnak az alkalmazottai, gyakorlati terepmunkások indították meg, s a szabadegyetemi mozgalom „műkedvelői" tették magukóvá. Míg az egyetemek helytörténészei bizonyos értelemben romantikusak, az „archaeológusok" materialisták, haladó felfogásúak, egyes esetekben közel állanak a marxizmushoz. E különböző csoportok munkája mégis gyakran összefolyik, és fontos eredményekre vezet. Világítsuk meg ezt egy példával. A középkori régészek erejüket arra koncentrálták, hogy hosszantartó ásatást végezzenek az újonnan felfedezett, ezret is meghaladó középkori faluhely közül egyen vagy kettőn; a fő súlyt parasztházak feltárására vetették. A Történeti Műemlékek Bizottságának egyes munkatársai a többezerre tehető, fennmaradt parasztházakat tanulmányozták. Ezek a kutatások összekapcsolhatók az egyetemen működő történészeknek — amilyen Dr. W. G. Hoskins ós Dr. Joan Thirsk — a paraszti végrendeletekre és vagyonleltárakra vonatkozó tanulmányaival. Az ilyen kutatások alapján lehet megrajzolni a késő középkori parasztság osztálytagozódásának első teljes képét, annak minden finomságával és jelentős helyi eltéréseivel. A Brit Kommunista Párt történószcsoportjának évnegyedes kiadványa, az „Our History", elsőnek kísérelte meg a parasztság osztálytagozódásának „régészeti" bizonyító anyagát összegezni. Hitem szerint komoly oka van annak, hogy a műkedvelők, az egyszerű emberek könnyebben és gyorsabban reagálnak ezekre a fejleményekre, mint az egyetemeken dolgozó történészek. Lényegében — talán csak félig tudatosan — az új helytörténetírás hozzákezdett az egyszerű emberek, a kizsákmányolt osztályok életének végső soron új módon való tanulmányozásához. Ez természetesen vonzza a ma élő egyszerű embereket. De az egyetemi történetírás régtől fogva az uralkodó osztály államának tanulmányozására volt beállítva; még a gazdaságtörténet is igen nagy mértékben az uralkodó osztályok gazdálkodását tárgyalta. Radikális, szocialista, marxista történészek azonban olyan sikerrel dolgozták ki a népmozgalmak (parasztfelkelések, a levellerek, a munkásmozgalmak) történetét, hogy ezek egyre több helyet kapnak az egyetemi jegyzetekben. Olyan angol marxisták munkássága, mint Christopher Hill, A. L. Morton, George Rude és E. J. Hobsbawm, arra kónyszerítette az utóbbi négy évszázaddal foglalkozó legtöbb angol historikust, hogy komoly figyelmet szenteljen a kizsákmányolt osztályok harcainak. De hogy a történeti fejlődés teljes lendületét igazán megértsük, a kutatást tovább kell szélesíteni, s ehhez kezdett hozzá az angol helytörténetírók jelenlegi munkássága. Végeredményben ahhoz, hogy magát a forradalmi mozgalmat helyesen fogjuk fel, nemcsak magát a mozgalmat és annak az osztálynak „társadalmát" kell tanulmányoznunk, amely ellen a felkelés irányult, hanem a kizsákmányolt osztályok „társadalmát" is, a háttérben meghúzódó teljes életét, mert ebből indult ki a mozgalom. Edward Thompson monumentális munkájában, „Az angol munkásosztály kialakulásá"-ban (Gollancz, I 963) egy döntő korszakra vonatkozólag kísérelte ezt meg. Nem véletlen, hogy munkája számos helyi tanulmányra épül, s hogy ő maga is részletes kutatásokat folytatott a Yorkshire nyugati járásában élő munkásosztály történetének körében, ahol mint szabadegyetemi oktató működik. Fentebb azt mondtam, hogy az egyszerű emberek életének tanulmányozása talán csak félig tudatosan lett számos angol helytörténeti mű tárgyává. Még nem osztálytudatos történelem ez, még kevésbé tudatos marxista történelem, bár marxisták is dolgoznak benne. Mindazonáltal a valóságban fennáll a nóp története felé haladó irányzat, mely az egyszerű emberek történetét fogja a história központi témájává tenni, és sokkal mélyebben meg fogja érttetni a történelmi folyamat fő mozgatóiként játszott szerepüket, mint a forradalmi mozgalomnak „Ding an sich"-ként való tanulmányozása tehetné. Hiszek abban, hogy végső soron ez bizonyul majd az angol helytörténet legfontosabb hozzájárulásának a történeti tudás fejlődéséhez. De egyoldalúság lenne, ha nem említeném az angol helytörténészek közt jelenleg folyó, aránylag fontos vitát. Ez azon kérdés körül folyik, hogy a helytörténetet lehet-e az országos történelemtől elválasztott, önálló főiskolai tantárgynak tekinteni. Finberg professzor, akit tanulmányom kezdetén idéztem, erősen vitatja, hogy különbséget kell tenni „önmagában vett helytörténet és " Kenneth Hudson: Industrial Archaeology (Ipari régészet), John Baker, 1963, borítólapjáról.
