Századok – 1966

Tanulmányok - Jemnitz János: A Német Szociáldemokrata Párt erfurti programmjának megszületéséhez 1168

» AZ ERFURTI PROGRAM MEGSZÜLETÉSÉHEZ 1197 A baloldali bírálók érveire válaszolva Bebel kitért a párt korábban kialakított taktikai irányvonalára is. Az 1870-es évek kezdetén ugyanis a párt már szintén olyan határozatokat hozott kongresszusain, hogy a választási harcokban részt vesz, mindenütt önálló jelölteket állít, de ahol erre mégsem kerül sor, ott a szociáldemokraták azokat a jelölteket támogatják, akik a munkásság érdekeiről gondoskodni kívánnak. Ez volt a kezdeti kiindulópont, s ezen azóta csak pontosításokat eszközöltek, de fordulatról — hangsúlyozta Bebel — etéren nem lehet beszélni.113 Amennyiben viszont a parlamentben tevékenykedni kívánnak, ez megköveteli, hogy a parlamentet ne csak agitációs szószéknek tekintsék, hanem olyan pozitív munkát is végezzenek, amiből kitűnik, hogy a párt egyetlen lehetőséget sem szalaszt el, ha lehetőség nyílik a munkásság, a nép helyzetének javítására. Ez a tevékenység volt az, amit a nép is elismert, s aminek eredményeként több mint másfélmillió ember szavazott a szociáldemokratákra. E taktikai irányvonaltól való eltérés, a tisztán forradalmi módszerek, az erőszak alkalmazásának hirdetése az anarchista szemlélet elfogadását jelentené — fejtegette Bebel —, azokét az anarchistákét, akik mindmáig nem mutathattak fel tényleges eredményeket, s akik menthetetlenül szektákká zsugorodtak. Ugyanekkor ennek az erőszaknak hirdetése rendkívül előnyös az uralkodó osztályok legreakciósabb, agresszívebb körei számára, hiszen így jó ürügy kínálkozik arra, hogy a legerőszakosabban szétverjék a munkásszervezeteket akkor, midőn ezek még nem elég erősek a nagy harc megvívására.114 Bebel a bírálatnak elébemenvén készséggel kijelentette: sohasem állította, hogy a parlamenti frakció a ,,párt krémje", hogy a legképzettebb, legtehetségesebb tagjai lettek képviselővé. A bírálatnak azonban — mondta — csak akkor lehet helyt adni, ha az konkrét. A pártban természetesen lehetnek véleményeltérések taktikai kérdésekben, de akkor ezt világosan, adott esetre kell vonatkoztatni, s megbeszélni, a baloldali ellenzék viszont nem ezt az eljárást követte, hanem a pártvezetést egészében támadta. Végül a „bal" ellenzékkel kapcsolatban újra leszögezte: egyfelől rágalmaikkal ártottak a pártnak, másfelől politikai irányvonalukkal katasztrófa felé sodornák azt — ha elképzeléseik megvalósulnának.115 113

Uo. 161 —162. 1. — Bebel ezúttal nyilvánvalóan a párt politikájának folyamatosságát igyekezett kimutatni, amire a mozgalomban a különféle pártvezetősógek többször törekedtek. Bebel szavai ehelyütt elkendőzték, hogy a párt taktikájában néhány módosulás végbement. W. Liebknecht háröm évvel korábban erre maga mutatott rá, mikor új előszót írt a „Szociáldemokrácia magatartása a Reichstaggal szemben" c. 1869-ben kiadott, s 1889-ben új londoni kiadásra előkészített brosúrájához. 1869-ben Liebknecht ugyanis olyan politikai magatartást hirdetett, miszerint a szocialistáknak a parlamentet csak szószéknek kell felhasználni. Azóta — írta Liebknecht 1888 novemberében — a feltételek megváltoztak, így a párt politikáját is helyesbíteni kell: „A jelen körülmények között a parlamenti tevékenység a pártnak oly előnyöket hoz, hogy vaknak kell lennie annak, aki ezt nem látja." Ugyanitt Liebknecht hangsúlyozza: amíg a szociáldemokraták a Reichstagban csak kis frakciót képeztek, nem is gondolhattak másra, mint agitációra, a jelenlegi helyzetben viszont a szociális törvénykezés előmozdítása is az ó feladatuk lett. (Wilhelm Liebknecht : Nyikakih kompromisszov. Moszkva. 1958. 13 —15. 1.) — A Liebknecht által felvett fonalon továbbhaladva az 1890. évi februári választás, majd a Kivételes Törvény visszavonása még inkább új helyzetet teremtett, s Halle, Erfurt éppen ezeket a következtetéseket vonta le. Ezek pedig, ha nem is álltak ellentétben a párt eddigi gyakorlatával — miként a „fiatalok" állították —, mégiscsak új szint, taktikát jelentettek. 114

Uo. 162—165. 1. 115

Uo. 171 —172.1. —Az ellenzék sorából a kongresszuson a berlini Wilhelm Werner, Carl Widberger és a magdeburgi Albert Auerbach szólalt fel. Részint azt magyaráz-