Századok – 1966
Tanulmányok - Jemnitz János: A Német Szociáldemokrata Párt erfurti programmjának megszületéséhez 1168
1192 JEMNITZ JÁNOS 4 mégis csökkentette. Kitűnt ugyanis, hogy a gothai elvi botlások nem jártak vészes következményekkel, másfelől a német munkásmozgalom egységesítése eredményes volt — ezt pedig Liebknecht részben saját érdemének tudta be, méghozzá olyan érdemnek, amit az adott pillanatban Marx és Engels rosszallása mellett biztosított. Ő maga erről az erfurti kongresszuson így nyilatkozott: ,,A szociáldemokraták két árnyalata, az eisenachiak és a lassalleánusok, hosszú éveken át háborúskodtak volt egymással. Eleinte itt is, meg amoda át is azt hitték, hogy céljaink különbözők, hogy elvi kérdések választanak el egymástól. A harc folyamán mindinkább megerősödött az a meggyőződés, hogy a két árnyalat tagjainak nagy tömege között elvi eltérések nincsenek."92 Liebknecht hangsúlyozta, hogy ekkor az egyesülés hajlama mindkét áramlatnál megérett, ezt az eisenachiak vezetői is támogatták, az elvi pontatlanságok pedig nem akadályozhatták meg ezt a gyakorlati előrelépést. Liebknecht hivatkozott arra, hogy Marx ezt később „maga is belátta", majd jelezte, hogy a lasselleánusok azután rövidesen miként adták fel saját régebbi túlhaladott elképzeléseiket. Egészében véve így a folyamatos és állandó haladást húzta alá, ami egyúttal azt is jelentette, hogy a pártvezetőség és így ő maga helyesen járt el, s mint ő mondotta, 1875-ben a helyzet felmérésében a távolból Marx és Engels nem látta jól az adottságokat és közvetlen feladatokat. Liebknecht a pártprogram kialakítása köriili 1891. évi vita jelentőségét is csökkenteni igyekezett, azt hangsúlyozta, hogy a bizottságban elvi különbségek nem voltak, pusztán az arányosítás, a világosság, a program hosszúsága kérdésében mutatkoztak különbségek. „Ezt azért emelem ki — mondta — , hogy ne keletkezzenek téves nézetek és mende-mondák." A párt egységes nézetazonosságát húzta alá, hiszen valamennyien a szocializmust akarták.93 Liebknecht ezekután sorra vette azokat a jellegzetes lassalleánus tételeket, amelyek a gothai programba bekerültek, s amelyeket most töröltek. Első helyen az állam által támogatott szövetkezeteket említette, majd következett a „vasbértörvény". Mindezt már Halléban szóvá tette — e kérdésekben a döntés már akkor előrelátható volt. Ezután következett az „egyetlen reakciós massza" tételének taglalása: Liebknecht megállapította ennek „elejtését", hozzáfűzvén, hogy e tételnek a pártban akadtak még hívei: „hiszen igaz, hogy az osztályharcban minden ellenfelünk, mint »egy reakciós tömeg« zárt sorokban áll velünk szemközt és hogy az említett kifejezés gyakran találó volt és jó szolgálatokat tett. Kiáltványban megállhat; magyarázatban lehet róla beszélni; de programba nem való."94 Ehelyütt feltűnő a különbség Liebknecht és Engels felfogása között. Liebknechtben ezúttal is a pártszónok jelentkezett, megmutatkozott ismét, hogy az elvi kérdésekben olykor a felszínen maradt, s mindez párosult egy fajta, a szociáldemokrata mozgalomban meghonosodott doktriner-szektássággal — aminek egyik szembetűnő sajátossága volt, hogy ß, munkásmozgalmon kívül nem vizsgálták, mérlegelték megfelelő intenzitással a számbajöhető szövetségesek értékét. Etéren csakis Engels iránymutatása lehetett eredményes — ami nem hagyott helyt Liebknecht kibúvói számára, s még frázisként is száműzte e tételt a mozgalomból. 92 Uo. 33.1. 93 Uo. 35—37. 1. 94 Uo. 37. 1.