Századok – 1966
Tanulmányok - Jemnitz János: A Német Szociáldemokrata Párt erfurti programmjának megszületéséhez 1168
AZ ERFURTI PROGRAM MEGSZÜLETÉSÉHEZ 1189 kapcsolták a közvetlen gazdasági és politikai részkövetelések felállításával.8 0 1891 júliusa és októbere között (mikor a pártkongresszus végül egybegyűlt) több mint 400 párt-, illetőleg népgyűlésen mintegy 1000 résztvevő vitatta meg a tervezetet. A párttagság zöme egyetértett az eléjük bocsátott, immár átdolgozott tervezettel.8 1 Sok kérdésnél (katonai szolgálat, háború és béke kérdése, népképviselet, munkavédelem) új kiegészítő javaslatokkal is éltek. Hozzászóltak az elvi vitapontokhoz is. A „vasbértörvény" és az állam által támogatott szövetkezetek lassalleánus elveit általában túlhaladottaknak ítélték. A lassalleánus tételek közül csak ,,az egyetlen reakciós massza" gondolatnak voltak hívei, tekintve, hogy ezt a baloldali „fiatalok" most ismét zászlajukra tűzték.8 2 A másik oldalon Münchenben Georg Vollmar tartott még 1891 június elején nagy feltűnést keltő beszédet, amelyben messzemenően túlértékelte a Caprivi-kormány reformszándékait, s e téves illúziók nyomán a német pártvezetéstől is azt igényelte, hogy a német kormány „kinyújtott kezét fogadja el".83 Vollmar illúzióit a pártvezetők és a párttagság zöme határozottan bírálta. Beszédének másik része pedig egyenesen felháborodást keltett. Vollmar ugyanis az 1880-as évek ismétlődő háborús kríziseiről, majd az orosz—francia szövetség kiépüléséről megjegyezte, hogy Franciaországban soviniszta uszítás folyik — de a német megfelelőről hallgatott. Az 1870-es háborúra visszautalván pedig kijelentette: „Senki nálunknál jobban nem sajnálja ezt, de ahogy ma a dolgok állnak, tény, hogy nem Németország és szövetségesei fenyegetik a békét, hanem ezeknek erőfeszítései arra irányulnak, hogy elhárítsák a másik oldalról kiinduló fenyegetéseket."8 1 Vollmar ebbe az olyannyira kényes kérdésbe durván belegázolt és félreérthetetlen nacionalista egyoldalúsággal csak a határok másik oldalán kereste a felelőseket. Engels nyomban figyelmeztette Kautskyt a beszéd hibás pontjaira, s íwra is, hogy ha a német párt vezetői nem határolják el magukat Vollmartól, akkor az 1891-ben sorra kerülő brüsszeli nemzetközi kongresszuson lesz mit hallgatniuk.83 Ez az elhatárolódás azonban megtörtént, s Bebel, valamint Singer, de Liebknecht és a pártvezetőség más tagjai is, a kongresszust előkészítő beszédeikben egyaránt bírálták a „fiatalok" voluntarizmusát, illetőleg szektás dogmatizmusát, és Vollmar, valamint a parla1 menti frakció néhány más tagjának reformizmusát és nacionalizmusát. Kautsky a Neue Zeitben 1891-ben Engels írásai mellett más cikkek közlésével is elő kívánta segíteni a pártkongresszus eredményes munkáját, így ekkor újra kinyomtatta az I. Internacionálé Alapító Üzenetét, az eisenachi programot, a francia 1879 — 1880. évi pártprogramot, valamint az osztrák hainfeldi pártprogramot. Emellett Kautsky és Bernstein külön prog-80 Uo. 266. 1. 81 Uo. 266—267. 1. — Horst Bartel erre vonatkozólag idézi a lipcsei, magdeburgi, aacheni pártgyűlések ilyenértelmű határozatait.) 82 Uo. 267—268. 1. 83 Vollmar ebben a beszédben, amelyet a müncheni Eldorado-teremben tartott, s amelyet a mozgalomban „Eldorado-beszédként" tartottak számon, azt is jelezte, hogy a kormány esetleg még visszatérhet az erőszak fegyveréhez, a Kivételes Törvényhez. Akkor pedig „az ökölnek öklöt mutatunk". Vollmar beszédét mégsem ez az ellensúly, hanem a kormányról feltételezett jóindulat, reformkészség jellemezte.A beszédet lásd: Geschichte der deutschen Arbeiterbewegung. Berlin. 1966. I. köt. 645 — 646. 1. 84 Uo. 647. 1. 85 Marx—Engels: Szoesinyenyija. 38. köt. 106 — 107. 1. 5*
