Századok – 1966
Tanulmányok - Jemnitz János: A Német Szociáldemokrata Párt erfurti programmjának megszületéséhez 1168
» AZ ERFURTI PROGRAM MEGSZÜLETÉSÉHEZ 1169 népszerűsítette Marx írásait, főként a Tőkét.3 Az 1860-as évek végén elfogadták a szakszervezetek megteremtésének szükségességét. 1870. szeptember 4-ike, a francia köztársaság kikiáltása után a parlamentben ők is opponálták a háború folytatását, Elzász annektálását,4 amivel ők is az internacionalisták táborába kerültek. A lassalleánusok és eisenachiak között így az ellentétek valóban fogyóban voltak. Ennek ellent látszik mondani az a körülmény, hogy a gothai programba számos lassalleánus megfogalmazást rögzítettek. Ezeknek hatása azonban rendkívül korlátolt volt, s évek során ezeket előbb a párt gyakorlatából, később programjából is kiiktatták. A tételek többsége hatálytalanságának egyik fő oka éppen a német uralkodó osztályok munkásellenességéből fakadt. A gothai program elfogadása után alig három, a szociáldemokraták 1877. évi választási sikere után egy évvel Bismarck a Reichstaggal elfogadtatta a Kivételes Törvényt, amely minden szocialistát harcra kényszerített a kormányzat ellen. Amennyiben mégis akadtakvolyanok, akik elvek feladására gondoltak, csak a legális propaganda útját választották, s a proletármozgalmat készek voltak felolvasztani az általános demokratikus mozgalomban — akkor ezek a német párt legbefolyásosabb vezetőinek, August Bebelnek és Wilhelm Liebknechtnek, valamint a köréjük tömörülő vezető magnak elutasításába ütköztek. Ez a vezető gárda a párttagság helyeslésével vállalta és végig -küzdötte a harcot Bismarck és a Kivételes Törvény ellen. Marx és Engels a Kivételes Törvény meghirdetésének másnapján rögtön jelezték, hogy a kormányterror forradalmasítani fogja a munkásokat, hiszen ,,a cél békés eléréséről szóló frázisokra vagy nem lesz többé szükség, vagy legalábbis nem fogják azokat többé komolyan venni".5 A párton belül e forradalmasodás mégsem érvényesült automatikusan. A szociáldemokraták között egyfelől kialakult egy opportunista szárny, amely a forradalmi módszerekről való lemondást követelte, s szinte ellensúlyként egy anarchista balszárny, amely voluntarista módon az azonnali forradalmi akciót kérte számon a párttól. A kétféle szélsőséges nézettől a párt többsége és vezetői elhatárolták magukat. Miként a párt új, svájci emigrációban megjelenő lapja, a Sozialdemokrat első számában leszögezte: ,,A szó helyes értelmében vett forradalmi párt jellegüket megőrizték, ezt összekapcsolták a tömegek felvilágosításával s elhárították a puccstaktikát, amely csak látszólag visz közelebb a kitűzött célokhoz."6 Vallották, hogy a társadalom radikális átalakítása bizonyára nemcsak parlamentekben és minisztériumokban dől majd el, de hozzáfűzték: a forradalmakat nem lehet „csinálni", erőszakkal siettetni. A Kivételes Törvény után 1880-ban a svájci Wydenben megtartott első kongresszuson a párt fenti irányvonalát hagyták jóvá, s egyúttal szervezeti intézkedéseket is hoztak az anarchista és opportunista irányzat két vezetőjének. * 3 Franz Mehring: Geschichte der deutschen Sozialdemokratie. Berlin. Bd. 2, 238 — 243, 289 — 290, 293. 1.; RolfDlubek: Die Rolle der I. Internationale bei der Schaffung der Sozialdemokratischen Arbeiterpartei. Beiträge zur Geschichte der Arbeiterbewegung. 1964. 2. sz. 52 — 54. 1.; R. P. Morgan: The German Social Democrats and the First International. Cambridge. 1965. 136 — 140, 223 — 225. 1. 4 Verhandlungen des Reichstags des Norddeutschen Bundes. I. Legislatur Periode. 9 — 11, 18—19, 43. 1.; F. Mehring: i. m. 376—378; Morgan: 223 — 225. 1. 5 Marx—Engels : Válogatott levelek. 380. 1. 6 Heinrich Gemkow: Friedrich Engels' Hilfe beim Sieg der deutschen Sozialdemokratie über das Sozialistengesetz. Berlin. 1957. 214—215. 1.
