Századok – 1966

Krónika - Tudományos ülésszak az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen a nemzeti ideológia múltja és jelene témakörből 1966. február 21–22. (Glatz Ferenc–Stier Miklós) 1068

KRÓNIKA 1075 lehetővé tette, hogy „a reformkor és a szabadságharc emlékeiből egyaránt táplálkozó természetes nemzeti érzelem" a haladástól elszakadó hazafias nemzeti ideológiává váljék a századforduló jogi hisztorizmusában. A millennáris-kor jogtörtónetírásának ezen irányzata Timon Ákos munkásságában tapintható ki legjobban. Ez a jogi hisztorizmus feladta a korábbi forrásfeltárás és forráselemzés hagyományait, mint Eckhart Ferenc mondotta „jobban szeretik fantáziájukat szabadon engedni, mint az adatok tömegét feldolgozni", s határozottan kapcsolódott a 67 után kifejlődő konzervatív romantika szemléletéhez. Noha nem beszélhetünk semmiféle ilyen irányú iskola kialakulásáról, mégis számolni kell azzal, hogy egész jogászgenerációk tudatára gyakorolt igen erős befolyást. Ez az ideológia osztályalapjait tekintve elsősorban a magyar uralkodó osztályok agrárius rétegének érdekeit képviselte és sok feudális elemet hordott magában. Az előadó sorra vette a magyar jogfejlődés egyes korszakairól kialakított nézetüket, s rámutatott azok aktuális politikai gyökereire. Egyik központi kategóriájuk volt a birodalmi eszme, a „Szent István létesítette államszervezet", s a nem létező „ezeréves alkotmány" gondolatköre, mely a szomszédos népek ellen irányult elsősorban. Ez a „nemzeties jogtörténet" elfordult a szomszédos népek államfejlődósének a magyarral történő összevetésétől, és „európai kitekintés" címén olyan nyugati — angol, spanyol — államfejlődésekkel hasonlították össze a magyar állam történetét, amelyek természetes különbözőségüknél fogva bizonyítani látszottak, hogy a „magyar alkotmány" és államfejlődés egyedülálló a kontinensen. Ennek szellemében fogantak a „magyarság különleges közjogi érzékéről", a „szent korona közjogi fogalmán alapuló államszervezet"-ről és a magyar őstársadalomban fellelhető alkotmányos élet alapját képező ,,nemzetgyűlés"-ről s ennek „demokratizmusáról" költött teóriák, valamint olyan más tudománytalan elemzések, amelyek pl. a miniszteri felelősséget már az 1298. évi 23 tc.-ben fellelni vélték. E hazai reakciós jogtörténet igen sok eleme átkerült a két világháború közötti szellemtörténet felfogásába, mégis már korában és követői között is sok bírálója akadt. A szomszédos népek jogtudományán kívül támadta már a kortárs Balogh Jenő, majd később Eckhart Ferenc, Szekfü Gyula s a 40-es években Molnár Erik. Rámutattak egyes nézeteik eredetére, korlátaira, ellentmondásaira, s hogy egészében mennyire visszalépést jelentettek az őket megelőző pozitív.sta jellegű jogtörtónetíráshoz viszonyítva. A hazai burzsoá jogtörténetírás e „mélypontját jelentő arculatá"-val, annak nacionalizmusával, a szellemtörténeti irányzatban továbbélő alapelemeivel leszámolni és azokat együttesen elemezni a korabeli pozitív nemzeti társadalomfelfogásokkal, fontos feladata napjaink jogtörténetírásának. Béládi Miklós „Az irodalom nemzeti jellege" című előadásának bevezetőjében elmondotta, hogy az irodalom nemzeti jellegéről érdemi eszmecsere mindössze néhány esztendeje indult. A vita indokolt és időszerű, bár az irodalom eleven valóságában megoldottnak, magától értetődő jelenségnek mondható. Az irodalomtörténeti és elméleti vizsgálódásnak azonban van tisztáznivalója. A vita időszerűsége nemcsak szakmai kívánalmakból folyt, hanem kulturális életünk valóságos mozgása, eddig megoldottnak vélt kérdések ismételt előtérbe nyomulása, s nem utolsósorban a történészek körében zajló viták irodalommal is érintkező pontjainak nyitott kórdóseket szaporító eredményei is megkövetelték a nemzeti jelleg tisztázásának szükségességét. A nemzet történelmi szerepének értelmezésében, fejlődési szakaszainak vázolásában nem mutatkozott véleményeltérés, de a mai helyzet és a jövő távlatainak megítélése egyik fordulópontjává vált a nemzeti jelleg körül folyó vitáknak. Klaniczay Tibor tanulmánya fogalmaz a legvégletesebben — mondotta Béládi Miklós, — amikor azt állítja, hogy „a nemzet ismérvei a szocializmus korában — sőt esetleg a kapitalizmus viszonyai közt is — kezdenek háttérbe szorulni, majd a kommunizmus szakaszán fokozatosan teljesen eltűnnek. . ." Majd pedig: „a nemzetek közti kapcsolatok szorosabbra fűzése, különösen a szocializmus útjára lépő népek viszonylatában már javában tart". Béládi Miklós a távoli jövőt illetően kétségtelenül elfogadja e koncepciót, kérdés csupán az, igazolja-e a teóriát a jelen helyzet ós a közeli jövő valósága. Mert az erre adott válasz — nézete szerint — a nemzeti jellegről szóló vélemény lényeges elemét is tartalmazza. Előadásában rámutatott arra, hogy az a gondolatmenet, amely egy majdan elérendő célt közelivé ós részben jelenvalóvá avat, a történeti folyamatnak egy lényeges láncszemét veszíti el: elhallgatja a fejlődés egy fontos, közbeeső szakaszát, a szocialista nemzet létét, pedig a jelen kívánalma — ós részben máris eredménye — a szocialista nemzet minél gazdagabb kibontakoztatása. Véleménye szerint „a polgárság nem mondta és nem is mondhatta ki az utolsó szót a nemzeti kérdésben. A nemzeti keretekre, de magára a nacionalizmussal ellenlábas nemzeteszmére, nemzeti érzületre ma és holnap még új hivatás, új szerep vár." A továbbiakban kifejtette, hogy az irodalom nemzeti jellegétől ma már idejét-