Századok – 1966
Krónika - Tudományos ülésszak az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen a nemzeti ideológia múltja és jelene témakörből 1966. február 21–22. (Glatz Ferenc–Stier Miklós) 1068
1074 KRÓNIKA lyozását, hogy Kossuth sem utasította el teljes egészében azt, hanem maga is kísérletet tett — mint azt 1850. június 15-i, Telekihez intézett nevezetes levelében kifejtette — annak körvonalazására, mint közelíthető meg az önálló állami életet élő népeket egybefűző konföderáció mellett „a belszerkezetben is a föderáció eszméje a lehetőségig". Kossuth, aki Magyarországot nem pusztán soknemzetiségű, hanem (területének jelentős részét tekintve) kevertnemzetiségű országnak is tekintette, a megoldást abban kereste, hogy a „Iehetségig egynyelvű nép legyen egy megyében összefoglalva" és az így szervezett nemzetiségi megye nyerjen széleskörű demokratikus önrendelkezést az állam keretei között, amint azt 1851-ben alkotmánytervóben részletesen kifejtette. Noha mindez kétségtelenül elmaradt a nem-magyar népek egykorú maximális nemzeti törekvéseitől, az abszolutizmus korában számosan tárgyalási, sőt megegyezési alapnak tekintették ezt vezetőik közül, a kiegyezés után pedig a nemzetiségi képviselők lényegében a Kossuth által ajánlottakat követelő törvényjavaslattal fordultak szembe a Deák—Eötvös-féle, az 1868-ак nemzetiségi törvényben testet öltő kormányjavaslattal. A jórészt az emigrációban az abszolutizmus korában született elgondolások polgári demokratikus államberendezkedés kialakítására és ezzel kapcsolatban a nemzetiségi megbékélés, összefogás megteremtésére nyújtották a legtöbb múltbeli indítást a Tóth Ede által jellemzett dualizmus-kori pozitív kezdeményezéseknek a szélsőbaltól Károlyi Mihályig. Elekes hajós egyetemi tanár az elhangzott előadásokkal ós hozzászólásokkal kapcsolatban egy szóhasználati kérdést tartott tisztázandónak: a Sztálin egyik munkájában egyszer előforduló „feudális nacionalizmus" kifejezés korábbi évszázadokra történő visszavetítése, értelmezése teljesen felesleges félreértésekre adhat alapot. A kifejezés mögött feltételezhetően meghúzódó tartalom konkrét megközelítése — feudális patriotizmus, natio — helyeselhető, de feudális nacionalizmusról nem beszélhetünk. Szathmári István előadásához kapcsolódott hozzászólásában Terestyéni Ferenc egyetemi adjunktus. Az irodalmi nyelvvel párhuzamosan a magyar politikai nyelv fejlődését kísérte figyelemmel а XVIII. század végén, majd a reformkorban kibontakozó politikai viták elemzése alapján. A hozzászólásokra adott válaszában Arató Endre elmondotta, hogy mindenképpen helyt ad Szabad György megjegyzéseinek. Az arisztokraták álláspontját terjedelmi okok miatt nem tárgyalta. Egyébként szerinte azok felfogásában sovinizmusuk mellett is fellelhető egy, nemzetiségi, kérdés megoldásában nagyobb türelemre hajló vonal érvényesülése, amely a dualizmus korában mindinkább elhalványul. Kossuth nézeteit csak annyiban tekintette feladatának tárgyalni, hogy „elfogadja-e a politikai nemzet fogalmát, vagy sem". Szathmári István megköszönte a történészek észrevételeit és egyetértett Székely Györggyel abban, hogy a magyar irodalmi nyelv és a nemzeti kérdés kapcsolatát megnyugtató módon csak a szomszéd népek hasonló fejlődési sajátosságainak figyelembevételével ós összehasonlító vizsgálattal lehet tisztázni. A más népek történetével való együttes tárgyalás fontosságát illetően R. Várkonyi Ágnes is egyetértett a hozzászólókkal, s e vonatkozásban kitért a török- és Habsburg-ellenes harcokra, melyekben a nem magyar népek is részt vettek. A források azt tanúsítják, hogy a nemzetiségeket „a magyarral közös gazdasági és társadalmi érdekek fűtik". Az újabb kutatások problémája éppen az, hogy miként közelíthető meg a népek XVI—XVII. századi nemzeti tudata. E téren tovább kell menni a „részt vettek vagy sem" kérdésfeltevésen, s a valósághoz csakis a különböző tudományágak együttes munkálkodása folytán férkőzhetünk. Az ülésszak első napjának tanácskozásait Balogh Sándor rektorhelyettes zárta be. * Az ülésszak második napját Horváth Pál „Adalékok a nemzeti ideológia múltjának elemzéséhez a magyar jogi historizmus történetéből" c. előadása nyitotta meg. A referátum a századforduló reakciós jogtörténeti irányzatának kialakulását ós egyes elemeinek továbbélését elemezte. Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a nemzeti ideológia történetének kutatása a társadalomtudományok együttes feladatát képezi, melyet az is jelez, hogy a jogtörténészek eddig is aktívan részt vettek az e téren kialakult vitákban. A nacionalizmus a hazai jogi gondolkodás egyik legsúlyosabb tehertétele volt a dualizmus ós a Horthykorszak idején és fejlődésének elemzése a mai jogtudománynak ezért is fontos feladata. A XIX. század második felében, az alkotmány ós a jog egyes ágazatait kodifikáló törvénykönyvek hiánya és a „nemzetinek" vélt feudális jogrend elemeinek megőrzésére való törekvés a jogtudomány szerepének megnövekedéséhez vezetett. Az, hogy e jogi gondolkodás polgári demokratikus hagyományokkal alig rendelkezett, s hogy a jogászgenerációk sorát jórészt a társadalmi helyzetében mind inkább süllyedő dzsentri adta,
